Korbács és mézesmadzag
Ellenkező esetben – ahogyan azzal a mostani kormány is büntet – fizessék vissza a képzésük teljes költségét. A rendelet ugyan az új kormány jövetelével süllyesztőbe került, a kérdés azonban csak látszólag jutott nyugvópontra. A pécsi egyetem orvoskarának dékánja 2010-ben azzal állt elő: fizessék vissza képzésük költségét a tudásukat külföldön hasznosítani szándékozók.
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke pedig az élsportolók átigazolásához hasonlóan az új munkáltatón hajtotta volna be a befektetést. Schmitt Pál még köztársasági elnökként azzal próbálta maradásra bírni a leendő orvosokat: taníttatásukat hálálják meg azzal, hogy boldogulásukat „nem a könnyebb élettel kecsegtető külföldön, hanem a szülőföld rögösebb útján” próbálják elérni.
Az érzelmi húrok pengetése viszont igencsak kevés akkor, amikor néhány órányi repülőútra innen még egy kezdő orvos is a tízszeresét keresheti meg az itthoni fizetésének. Ezt a kormány is megértette, nem véletlenül engedett a rezidenseknek, és emelte meg augusztustól éppen a fiatal orvosok fizetését a legjobban. Az az üzenet is eljutni látszik a döntéshozókhoz, hogy a fizetések még mindig messze nem versenyképesek, mert két napja külön törvényt nyújtottak be az egészségügy forráshoz juttatása érdekében.
A baj csak az, hogy minden pozitív üzenetre jut egy negatív is. Mert hogyan másként értékelhető a fiatalok röghöz kötésének törvénybe foglalása? Vagy az, hogy a kormány maga értékeli le a diplomákat a szakképzettséget sem igénylők foglalkoztatásának járulékkedvezményével? Persze lehet, hogy csupán arról van szó: ebben a nagy jogszabály-alkotási dömpingben egyszerűen nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal.
