Omlásveszély
Vegyük sorra: a nemzetgazdasági tárca benyújtja a 2013-as költségvetés tervezetét, diadalittasan körülnéz, hogy íme, kész a mű, mire Rogán Antal a Fidesz-frakció nevében azt mondja, hogy nem eszik olyan forrón a kását, lényeges változtatást kérünk, könnyítendő a nehéz sorsú választópolgárok és a terhek alatt fulladozó cégek helyzetét.
A kormány pedig nyel kettőt, tudja jól, hogy a kérések indokolhatók, jó irányba billentik a gazdaságot, így beemeli a kéréseket a büdzsébe. Csakhogy pénz, az nincs erre az egészre, így mellébeszél. Tér- és időbeli pénzátrendezésre, értelmezhetetlen szabályozásra mondja rá, hogy onnan lesz a forrás, hátha nem jön rá senki, hogy támasz nélkül marad a program. És ez azért nagyon szomorú, mert a tíz pont amúgy rendben van. Kisebb terhet ró sokakra, amit ezúttal tényleg csak a legrosszindulatúbbak értelmezhetnek választási szavazatszerző kísérletként. Mi nem tartozunk közéjük, így elhisszük, hogy a gazdaság pörgetéséről, a munkahelyekről, a foglalkoztatásról szól a dolog.
Persze nem lesz egyszerű a rendszer nyilvántartása. Ki hány éves, hány éve jött vissza gyesről, munkanélküli segélyről, mi a FEOR-szám, ezzel még elég sokan elbíbelődnek majd. Lesz majd, aki aggályosnak tartja majd, hogy a nála három évvel fiatalabb/idősebb munkavállaló kevesebbe kerül nála, ezért többet ér a cégnek, és az adórendszer eleve lyukacsos rendszere is szerez pár új sérülést a tételes és a kisvállalati adóval. Ezt sajnos el kell viselnünk, ha már egyetlen kormány sem szánta rá magát a rendszer teljes rendbetételére.
Ami sokkal nagyobb baj: ha egy fillér nélkül indítanak el egy ilyen programot, azzal lehet, hogy hosszú távon nagyobb kárt csinálnak – a költségvetés széthullása, gyors bevételszerzés kényszere, EU-rosszallás –, mintha hagynák a csudába az egészet.
