Ötletszezon

Természetesen egy parlamenti bizottságnak, így az oktatási testületnek is joga – a választóktól kapott felhatalmazása – van arra, hogy felvetésekkel éljen. A szavazóurna kétségkívül a hatalom erős forrása, de mégis elegánsabb volna minden releváns ötletet előzőleg az érintettekkel egyeztetni.

A felsőoktatás átalakítása nagyjából mindenki szerint régóta esedékes feladat. A finanszírozás, a szervezeti struktúra, a kimeneti eredmények és a munkaerő-piaci igények gyakorta nem voltak összhangban, egy-egy kiragadható ponton pedig még köszönőviszonyban se voltak egymással. Akad egy olyan szemléletmód – személy szerint hajlok erre én is –, hogy az államnak egyetlen költségvetési forintot sem szabadna elköltenie valamilyen jól körülírható társadalom- vagy gazdaságpolitikai cél nélkül.

Jogosnak tűnhet egy olyan oktatáspolitika kialakítása, amelynek egyik fő alapelve, hogy csak megtérülő, indokolt, a gazdaság és a társadalom szükségleteit figyelembe vevő, azokhoz illeszkedő projekteket és szervezeteket támogatnak költségvetési forrásból. Még a szűkös források mellett sem kell mindennek szűklátókörűséget eredményeznie.

Változásra tehát szükség van. Az új támogatások kialakítása és a pénz elköltésének új gyakorlata azonban nem valósulhat meg eredményesen az érintettek bevonása nélkül. Nem állítható csak úgy szembe egy felsőoktatási intézmény szakmai és gazdasági vezetése akkor sem, ha a támogatás racionalizálása valóban jogos igényként merül fel. A szervezeti felépítés, a hatáskörök, egyáltalán a felsőoktatás építőköveinek átrendezése előtt egyeztetni kell magával a felsőoktatással. Más szervezetek, ágazatok átalakításánál hasonlóképp kellene tenni. Hívhatnák mindezt mondjuk nemzeti konzultációnak.