Több mint négy
Érdekes kontraszt, hogy szinte pontosan négy évvel a válság katalizátoraként szolgáló Lehman-csőd után a világ tőzsdeindexei kilőttek, az OTP-t pedig éves csúcs közelébe repítette az optimizmus. Ha valaki csak a számokat és a százalékokat szemléli, annak akár úgy is tűnhet, hogy kihevertük a krízis okozta sokkot, holott erről szó sincs.
Tulajdonképpen annyi történt, hogy a válság permanens állapottá, életünk részévé vált. A pohár továbbra is félig üres (néhol teljesen), így a piaci optimizmust még most is azzal magyarázzuk, hogy a „kockázatkerülés kissé alábbhagyott”, amit viszont szinte mindig valamely uniós szervezet európai válságkezelésre tett reménytelen törekvése, a frissen bejelentett amerikai gazdaságélénkítés vagy éppen a Kínától várt növekedésre utaló halvány reménysugár vált ki.
Mindeközben a válság kirobbanását követő két esztendő talán legnagyobb kérdésére is szép lassan választ kapunk. 2009 tavaszától ugyanis mindenki azt találgatta, hogy vajon V vagy W kilábalás áll előttünk. Nos, az Egyesült Államok, úgy tűnik, megúszta egyszeri visszaeséssel, Európában azonban jó eséllyel meglesz a W másik szára is, hiszen az eurózóna az újabb recessziót az elmúlt időszakban csak úgy úszta meg, hogy a két hanyatló negyedév közé egy stagnáló is beékelődött.
Bár sokszor elhangzott, hogy a mostani helyzetet nem lehet a nagy gazdasági világválsághoz hasonlítani, a fentiek eredményeként ugyanakkor az is egyértelművé vált, hogy egy dologban a jelenlegi krízis szép lassan felülmúlja elődjét. Amikor ugyanis néhány évtized múlva már történelemként emlegetjük majd a „mi válságunkat”, a kezdő és a végső évszám közötti különbség szinte biztosan nagyobb lesz, mint négy.
