A röghöz kötés filozófiáját a feje tetejéről a talpára kellene állítani
Az Európai Bizottság majd úgy megszankcionál bennünket, hogy attól koldulunk – riogattak sokan az Alaptörvény újabb módosításai kapcsán. Akadtak elemzők, akik még a 300 forint fölé szaladt euróárfolyamot is a kormánypártok hajthatatlanságával magyarázták.
Brüsszelnek valóban van mivel foglalkozni ezekben a hetekben. Az európai gazdaságok jelentős része recesszióba süllyed, Spanyolország a deficitcél elérésének határidejét kívánja módosítani, Olaszország szeretne kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, Görögország után Írország és Portugália is haladékot kér a rendkívüli hitelek visszafizetésére, Ciprus 17 milliárd eurós EU/IMF-mentőcsomagról tárgyal, amelyből 8–10 milliárd eurót a bankrendszer konszolidációjára kellene fordítani, és még hosszan sorolhatnánk. Ezekhez képest az Alkotmánybíróság jogkörének rendezése, az utcán alvás tilalma vagy éppen a hallgatói szerződések kérdése talán szerényebb jelentőségű, bár az utóbbi ügyben az Európai Bizottság már a kötelezettségszegési eljárás elindítását fontolgatja.
A fiatal diplomások külföldi munkavállalása elé gördített akadályok joggal adhatnak okot aggodalomra, és nemcsak az uniós irányelvekkel való ütközés miatt.
A kormánynak, amely válságálló, jó állásokat nem tud teremteni, az egyetemekre erőltetett megszorításokkal pedig a minőségi felsőfokú képzést veszélyezteti, éppenséggel segítenie kellene azokat, akiknek a számára ez az egyetlen lehetőség, hogy a munkaerőpiacra belépjenek, és hogy megteremtsék a családalapítás feltételeit. Mi, szülők sem azért támogatjuk gyermekeink tanulmányait, mert utóbb valamit várunk tőlük „cserébe”, hanem mert azt szeretnénk, ha boldogulnának az életben. Ráadásul magukat a felsőfokú tanulmányokat sem „az állam” finanszírozza (vagy nem), hanem – a befizetett adókon keresztül – az ország, azaz a szülők. A „röghöz kötés” filozófiáját a feje tetejéről a talpára kellene állítani.
