Rossz döntés lehet, ha a megszorítást megszorítással tetézzük
Sok közgazdász érvelt amellett az utóbbi időben, hogy a fiskális multiplikátor hatás manapság sokkal erősebb, mint normális időkben. A dél-európai gazdasági recesszió – mondják – döntően a végrehajtott fiskális konszolidációnak tudható be, amely a nagyobb multiplikátor miatt pusztító hatást fejtett ki. Ez az értelmezést számos jó érvvel alátámasztható; többek között hivatkozhatunk arra, hogy az eurózóna négy legnagyobb gazdaságában a kormányzati kiadások összege az elmúlt 3 évben a gyengülő növekedés miatt az inflációnál lassabban növekedett.
Mindezek ellenére vitatkoznék az állásponttal, amely szerint a gyenge növekedés mindenekelőtt a költségvetési konszolidáció következménye. Tekintsük Spanyolország esetét, amely jól illusztrálja az érvemet. Először is, Spanyolországban – bár sokszor ennek az ellenkezőjét állítják – nem volt fiskális kiigazítási program. A költségvetési deficit az Európai Bizottság nemrégiben kiadott téli előrejelzése szerint 2010 és 2012 között egyáltalán nem csökkent. 2012-ben a madridi kormány még egy kisebb élénkítést is végrehajtott, ami a hiány 0,8 százalékpontos emelkedésében érhető tetten. Másodszor, a kormányzati kiadások összege közel 7 milliárd euróval emelkedett. Ha ebből levonjuk a magasabb kamatoknak betudható többletköltséget, akkor is marad nagyjából 2 milliárd eurós emelkedés. Eszerint tehát a strukturális hiány is nőtt. Harmadszor, ugyanezen idő alatt a GDP-növekedés 1,8 százalékponttal csökkent, aminek eredménye a gazdaság 1,4 százalékos zsugorodása lett.
A naiv multiplikátor-elemzés alapján azt kellene mondanunk, hogy ebben az esetben a fiskális multiplikátor még csak nem is nulla, hanem egyenesen negatív. De még a leegyszerűsített modellből is az következik, hogy a tényleges GDP-csökkenésért több tényező is felelős lehet. Az európai gazdasági helyzet romlásának valódi oka talán éppen az, hogy a nemzetközi befektetők már sokkal kevésbé bíznak abban, hogy az eurózónának sikerül megoldania rendszerszintű problémáit. Talán szerepet játszott az attól való aggodalom is, hogy a spanyol kormány nem képes fenntartható szintre csökkenteni a deficit szintjét. A spanyol gazdaságra vonatkozó adatok tehát erősen kétségessé teszik azt az álláspontot, amely szerint az erőteljes megszorítás a gazdaság lassulásának elsődleges oka. A költségvetés konszolidációja Spanyolországban mérsékelt volt, a deficit pedig magas szinten maradt. A valódi ok inkább a pénzügyi közvetítőrendszer összeomlása és a vállalati szektor finanszírozási költségeinek meredek emelkedése lehet.
Mindebből négy következtetést vonhatunk le. Az első és legfontosabb az, hogy Európának tovább kell haladnia a bankunió véglegesítése felé, és meg kell erősítenie intézményi infrastruktúráját. Másodszor, agresszívebb monetáris politikára van szükség, hogy a finanszírozás költségei csökkenjenek, és hogy helyreálljon a monetáris politika normális hitelcsatornája. Harmadszor, a költségvetés – strukturális – konszolidációjának folytatódnia kell azokban az országokban, amelyekben a fiskális deficit szintje nem fenntartható. Erre a bizalom helyreállítása érdekében is szükség van. Negyedszer, ahol az adóbevételek a gazdasági aktivitás gyengülése miatt csökkennek, ott nem szabad megpróbálni betömni a lyukakat – rossz döntés lehet, ha a megszorítást megszorítással tetézzük.
