A matematika unortodox értelmezésében jól teljesít a kormány

Az optimizmus gyönyörű, bár néha semmi köze nincs a számokhoz. Dicséretes derűlátás például az, amiről Giró-Szász András tanúbizonyságot tett a szuperkasszák ügyében. Hiába csúszik az új pénztárgépek bevezetési határideje áprilisról előbb májusra, utána júniusra, most pedig épp szeptemberre, a kormányszóvivő bátran állítja, hogy szeptembertől az év végéig ugyanúgy beérkezik az a mintegy 100 milliárdos bevétel, amit áprilisi indulással terveztek. Szerinte az pótolja a kieső összeget, hogy már a szuperkasszák ötletének hatására többen adnak számlákat – majd meglátjuk.

A szóbeli intervenciót eddig többnyire a jegybankok – gyakran kifejezetten hatásos – eszközének tekintettük, érdekes és újszerű kísérlet, amikor egy kormány próbálkozik hasonlóval. De itt mintha másról lenne szó: a kormány szerint attól, hogy egy bevételnövelő intézkedést később vezetnek be, még nem kell csökkennie az előirányzatnak. Ha a havi többletbevételt néggyel szorozzuk, állítólag ugyanannyi jön ki, mint ha kilenccel szoroznánk, mert egy, a levegőből odarángatott szám kompenzálja a különbséget. (Persze van olyan szám, amelynek négyszerese ugyanannyi, mint a kilencszerese, de reméljük, nem erre gondoltak.)

A matematika kreatív értelmezésében persze az oktatási államtitkárság így is verhetetlen, ahogy azt a kötelező osztálylétszámok és a diákok számának összehasonlítási nehézségeinél, vagy éppen a „Hány tornaórát lehet tanítási időben megszervezni?” feladvány megfejtésénél is láthattuk. Úgyhogy ha egykori tanáraim a Corvinuson olvassák ezt a jegyzetet a liftre várva, megnyugodhatnak: olyan tudást adtak át nekünk, amire a kormányzatban sincs mindig szükség.

A helyzet azért is érdekes, mert a számokat nézve nem is rossz, ami Magyarországon történik. A számok manapság egyre jobb képet mutatnak a kormányról, amely már csak ezért is megtehetné, hogy egy picit tiszteli őket.