Hadházi László: „Az emberek manapság kiéheztek a nevetésre, a vidámságra.

Humoristával beszélgetni nem mindig egyszerű feladat. Civilben többen eldobják a bohócálarcot és átlagemberekké válnak: akár közömbössé vagy elutasítóvá is. Hadházi László szerencsére nem csak a színpadon jó kedélyű és barátságos. Persze, az újságírónak nem árt mindenre felkészülni. Így mielőtt felhívnám a humoristát, alapos kutatómunkába kezdek. Cikkek, jegyzetek, különböző írások és fotók kerülnek elém Lászlóról. Még a közösségi oldalakon is szétnézek, itt azonban hiába.

– Mert nem vagyok fent a Facebookon, nem szeretem! Nem hiszek a virtuális kapcsolatokban, félrevezetőek – magyarázza László. – Régebben regisztráltam magam az Iwiwen, az ismerőseim 99,9 százalékáról azonban azt sem tudtam, kicsoda. Egyszer valaki írt egy üzenetet, hogy dedikáljak neki egy könyvet. Mivel ritkán látogattam az oldalt, a levelét nem is olvastam sokáig. Mint kiderült, ahogy telt-múlt az idő, egyre türelmetlenebb, és egyre anyázósabb megjegyzéseket kaptam tőle, hogy még válaszolni se vagyok képes. Végül egyszerre sikerült végigböngésznem a kérését és az acsarkodó leveleit is. Ekkor töröltem magam a közösségi oldalról. A személyes találkozás mindennél többet ér! – állítja a humorista, akinek mostanság jut is ideje erre. És nem csak azért, mert beköszöntött a nyugalmasabb időszaknak számító nyár, hanem mert kevesebb fellépést vállal.

– Kellenek a valós kapcsolatok, ezekre időt, energiát is áldozok. Van összehasonlítási alapom: más volt a helyzet, amikor például gyógyszergyártóként négy műszakban dolgoztam a szalag mellett. Na, akkor tényleg semmire nem jutott energiám, nemhogy a barátokra! Egy-egy alvás után sokszor azt sem tudtam, milyen nap és milyen napszak van. Rettenetes volt. Aztán egyszer rosszul lettem a morfiumtól (azt gyártottunk ugyanis), otthagytam csapot-papot. Tapasztalatszerzésnek tökéletes volt.

Saját bevallása szerint csak akasztott ember meg lányfuttató nem volt. Parasztfiúnak tartja magát, aki Téglásról származik. Több saját könyvével a polcán, humoristaként dolgozik immár huszonötödik éve. Bár az egész országban ismerik a nevét, kedvelik előadásait, neki Debrecen az igazi otthona. Három gyermeke és felesége várja haza őt fellépései után. No meg a hatalmas kertje, ahol mindig van mit csinálni.

– Egész délelőtt a füvet nyírtam a fiammal. Nekem önként vállalt munka volt, a gyerekemnek kötelező elfoglaltság – mondja, majd elárulja, kertészkedni jó, imád a szabadban lenni, mert kikapcsolja az embert. De remek időtöltés a bográcsozás is az udvaron.

– Tegnap hatalmas buli volt nálunk, én főztem a gulyást a harminchárom embernek, a lányom pedig lángost sütött. Az a helyzet, a lángos sokkal jobb lett, mint az én levesem – nevet a humorista, aki valóban a mindennapokban is igen jókedélyű. Erről tesz is, hiszen minden reggel két perc hahotával indítja a napot. És ezt szó szerint kell érteni.

– A kocsiban szoktam kacagni. Ha rossz a kedvem, akkor is. Hiszem, hogy ettől szebb lesz a napom. Amúgy azt gondolom, manapság az emberek kiéheztek a jókedvre, akár csak pár perc erejéig is. És nem kell attól félni, hogy a röhögés hizlal, sokkal inkább a zabálás tesz bennünket kövérré.

Arról is beszélgetünk, egyáltalán nem baj, ha valakinek rossz a hangulata. Mert mi van akkor? A rádiós műsorvezető, a humorista is emberből van. A rosszkedvet ugyanúgy fel lehet (sőt, kell) vállalni, mint a vidámságot. Így lehet még hitelesebb valaki, és talán így kerülhet még közelebb a hallgatókhoz, a közönséghez.

– Ahogy a lehangoltság, úgy egy elrontott poén sem ciki – teszi hozzá. – Ami azonban fontos: a hibáinkat be kell ismerni. Bizony, előfordult, hogy lelőttem saját poénomat, mondtam is a közönségnek, hogy „na, most egy elrontott történetet hallottak, így nem szabad poént gyilkolni!”. Isten bizony, a hallgatók még értékelték is az őszinteségemet, és jót nevettek a helyzeten. Ami viszont megengedhetetlen például egy stand-upos fellépésnél, az a zavart csönd az előadó részéről. Ilyet csak másnál láttam, hasonló szituba nem kerültem. És nem is fogok. Aki ezt teszi, nincsen helye a pályán.

Kiderül, egy-egy fellépésnél semmi nincsen leírva, azaz nincsen miből „puskázni”.

– Hozzáteszem, kezdő koromban nem voltam ilyen „laza”. Az első stand-upos fellépésünk Fülöp Attila barátommal 1988. december 19-én volt Kisvárdán. Nagyon emlékszem rá... Attila úgy vállalta el az egyórás szereplést, hogy nem is volt műsorunk. „Nyugi, megoldjuk!” – legyintett, és pár nap alatt valóban írtunk egy jó kis műsorszámot. Akkor még felolvastuk ezeket a történeteket, aztán a huszönötödik fellépés után eldobtuk a papírokat, azóta nincsen a kezemben semmi feljegyzés. Más a helyzet azonban a Rádiókabaréval, oda pontos szöveggel kell érkeznem, az már egy teljesen más műfaj, mint a stand-up. A kabaré jelenetei pontosak, felépítettek, ívük van, a stand-up rugalmas, sokszor a nézőkön is múlik, merre fejlődik tovább.

Kérdésemre, előfordult-e már, hogy a hallgatóság egy-egy poén után csak „bután” nézett, a válasz egyértelmű igen.

– Persze, hogy előfordult! Előre soha nem lehet biztosan tudni, mi az, ami bejön a hallgatóknak, ami igazán ütős poén. A legtöbb műsorszámot a közönség alakítja, csiszolja, hízik és végül szinte tökéletes lesz. És hogy miből születhet műsorszám? Bármiből. Nemrégiben például felrobbant a kezemben egy benzines kanna. Kiváló alap volt ez az egyébként nem túl vicces esemény a következő írásomhoz.

A humorista hozzáteszi, egy-egy műsorszám fél évig „él”, utána kíméletlenül lecserélik. Mert mindig kell a friss, az új, ami nem ócska poénokkal teli. Ő például semmiképpen nem járatná le magát ezerszer és unásig hallott műsorral vagy politikai kabaréval – sem a Dumaszínházban, sem a Rádiókabaréban, sem a Showder Klubban, sem pedig a teljesen új műfajnak számító stand-up-koncerteken. Ez utóbbi tavasszal debütált hatalmas sikerrel Debrecenben.

– Az előadás címe Dallal a falnak – Zene teneked, társam benne kollégám, Bruti és a Párdon zenekar. Kicsit swinges, latinos zenét játszik a csapat, szerintem könnyű befogadni a muzsikájukat. Az előadáson a humort ötvözzük a zenével, sőt, videós meglepetések is vannak. És hogy kiknek ajánlom a műsort? Süketeknek, nagyothallóknak, azoknak, akik szomorúak és akik kicsattannak a vidámságtól.

És ahogy aktuális műsorra, úgy újabb és újabb tehetségekre, előadókra is szükség van.

– Az én példaképem még Maksa Zoli meg Ihos Jóska volt, odavoltam értük! A mostani fiataloknak talán mi vagyunk a minta. És bár nem az én feladatom pártfogolni őket, de mindig biztatom az ifjúságot, írjanak, adják elő, hiszen ez egy remek munka és szórakozás. A legjobb, amit el tudok képzelni! És bevallom, még húsz év múlva is ebben a szakmában szeretnék dolgozni. Amíg tudok beszélni és vannak gondolataim, addig ott állok a színpadon, hogy (ha csak egy-két órára is), jókedvre derítsem a közönséget.

– Idén például sehová nem megyünk együtt üdülni. A gyerekeim már felnőttek, s bár egyáltalán nem kínos megjelenni velünk, szülőkkel, most mégis más utakon járnak. Az egyik leginkább várt esemény a „dumafüredi”, balatoni egy hét lesz július vége felé, ide a feleségemmel megyek. Ide mindenki hivatalos, aki a Dumaszínházban dolgozik. Úgy is fel lehet fogni ezt az időszakot, mint egy alkotótábort, hiszen rengeteget írunk a későbbi fellépéseinkre. Közben jókat röhögünk, még jobbakat főzünk, együtt vagyunk. Igen, szeretek bandázni és a Dumafüred erről szól. Közös munka, közös buli. Addig pedig itthon teszek-veszek, kertészkedek, főzök, esténként meg olvasok és tévézek. Ma délután pedig egy jót gitározok, hamarosan megérkezik egy haverom, vele szoktunk zenélni. Mert kell az ilyen jellegű kikapcsolódás is.

– Idén például sehová nem megyünk együtt üdülni. A gyerekeim már felnőttek, s bár egyáltalán nem kínos megjelenni velünk, szülőkkel, most mégis más utakon járnak. Az egyik leginkább várt esemény a „dumafüredi”, balatoni egy hét lesz július vége felé, ide a feleségemmel megyek. Ide mindenki hivatalos, aki a Dumaszínházban dolgozik. Úgy is fel lehet fogni ezt az időszakot, mint egy alkotótábort, hiszen rengeteget írunk a későbbi fellépéseinkre. Közben jókat röhögünk, még jobbakat főzünk, együtt vagyunk. Igen, szeretek bandázni és a Dumafüred erről szól. Közös munka, közös buli. Addig pedig itthon teszek-veszek, kertészkedek, főzök, esténként meg olvasok és tévézek. Ma délután pedig egy jót gitározok, hamarosan megérkezik egy haverom, vele szoktunk zenélni. Mert kell az ilyen jellegű kikapcsolódás is. Hadházi László Született: 1964. február 10.

Foglalkozása: író, humorista, rádiós műsorvezető

Családi állapota: nős, három gyermek apja

Televíziós, rádiós szereplései: Banánhéj, Showder Klub, Mi kérünk elnézést! A Dumaszínház társulatának állandó szereplője, a Rádiókabaré munkatársa

Könyvei: Nekem 8, A Föld kilencvenkilenc legkevésbé ismert csodái

Elismerései: Bon-bon-díj 2008, Karinthy-gyűrű 2011-->