A kilábalási sebesség elérése
Nem gyakran fordul elő, hogy azt mondhatjuk: egyetlen egy gyógyír javítani tudja világszerte emberek milliárdjainak helyzetét, mégpedig tartósan és olyan módon, hogy a jelenlegi és a következő generációk jólétét segíti elő. Jelenleg mégis ez a helyzet. A biztos gyógyír, amire gondolok, természetesen a gyorsabb gazdasági növekedés receptje, az egyetlen dolog, amely emelheti az életszínvonalat, csökkentheti a túlzott mértékű egyenlőtlenséget, javíthatja a munkaerő-piaci kilátásokat, és enyhítheti a kereskedelmi vitákat, geopolitikai feszültségeket.
A legtöbb előrejelzés – köztük az IMF-é és a Világbanké is – azt mutatja, hogy a világgazdaság növekedési üteme felgyorsul idén. Ezek a prognózisok három kedvező fejleményen alapulnak. Először is az eurózóna kikerül a recesszióból, a növekedési kilátások pedig leginkább a valutaunió perifériális országaiban válnak kedvezővé. Eközben az USA számára az évi 3 százalékos GDP-növekedési ütem már nem válik elérhetetlenné. Harmadrészt pedig Kínát lassuló, de még mindig robusztus mértékű, 7 százalékos éves GDP-bővülés jellemzi majd.
A világgazdaság növekedési ütemének gyorsulását jelző prognózisok mindenképpen jó hírt jelentenek, azonban túl korai lenne pezsgőt bontani. Sok országban ugyanis még mindig igen magas a munkanélküliek aránya, és a szociális hálóra is jelentős nyomás nehezedik. Emellett fennáll annak a kockázata, hogy a kényelmes helyzet miatt a politikai döntéshozók megelégedettsége az idei gazdasági fellendülést kontraproduktívvá teszi.
Az idő előtti ünneplés elkerülése szükségességének nem az az oka, hogy a prognosztizált növekedési gyorsulás mértéke még mindig mérsékeltnek tekinthető. Egy korlátozott mértékű fellendülés is ugyanis jelentős hatást tud elérni, ha az része egy középtávú növekedési dinamizmusnak. A kockázatok gyökerét inkább abban kell keresni, ha a gazdaság bővülése túlságosan a régi és elhasználódott növekedési modelleken alapul, ahelyett hogy újaknak adna teret.
Az eurózóna idei növekedése jórészt a pénzügyi stabilizációnak köszönhető, és nem mély strukturális reformoknak. Miután a kamatfelárak erősen visszaestek, és az összeomlás veszélye is elhárult, a külföldi befektetők visszatértek a perifériális gazdaságok piacára. Ez mindenképpen jó hír, ám kevés ország készült fel arra, hogy nekikezdjen olyan belső reformoknak, amelyek fenntartható, magas növekedési rátát és a munkanélküliség jelentős csökkentését ígérik.
Az amerikai növekedés ütemének előre jelzett gyorsulása nagyobb figyelmet érdemel, mert az a gazdasági és pénzügyi élénkülés több éves folyamatának hatása. Emellett lehet látni annak a jelét is, hogy a termelékenység kedvező változása – különösen az energia- és a technológiai szektorban –makroszintű hatásokat eredményez.
Az USA növekedésének idei mértéke azonban még mindig a potenciális szint alatt marad. Emellett a gazdaság teljesítménye továbbra is túlságosan függ majd a Fed kísérletező monetáris politikájától, amelyet amiatt vezettek be, mert a gazdaságpolitika többi szereplője nem kínált megfelelő eszközöket a válság kezelésére.
Az USA gazdasága képes arra, hogy elérje a „kilábalási sebességet”, ha a munkanélküliség mértéke jelentős mértékben és tartósan csökken. Ez azonban megköveteli azt, hogy a kongresszus három területen (az aggregált kereslet szintjének és összetételének javítása, a gazdaság kínálati tényezőkre való reagálási képességének erősítése, valamint a gazdasági aktivitást akadályozó adósságszintek leépítése) támogassa Barack Obama elnök adminisztrációját. Ezeken a területeken elért határozott előrelépés tudja csak felszabadítani azt a cégek kezében lévő több ezer milliárd dollárnyi forrást, amely jelenleg a mérlegekbe van bebetonozva, vagy a magasabb osztalékok és részvény-visszavásárlások révén a részvényesekhez jut el, ahelyett, hogy új gyárakba, eszközökbe fektetnék azt.
A feltörekvő gazdaságok helyezte igen összetett. Néhány ország következetesen törekszik arra, hogy átalakítsa az eddig növekedési modelleket. Kínában például egyre kevésbé az exportra és az állami beruházásokra, inkább a hazai magánszektor keresletére kívánnak támaszkodni. Más országok azonban úgy reagáltak a 2012-ben és 2013-ban tapasztalt növekedési lassulásra, hogy visszatértek ahhoz a régi gyakorlathoz, amely azonnali bővülést eredményezhet, de hosszú távon elfojthatja a növekedést. Ez a helyzet például Brazíliában és Törökországban.
Összességében nem valószínű, hogy a feltörekvő országok idén is be tudják tölteni a globális gazdaság fő motorjának szerepét. Emellett a növekedésük minősége is messze lesz az optimálistól.
Minél jobban vizsgáljuk a jelenlegi globális növekedés dinamikáját, annál inkább valószínű, hogy arra a következtetésre jutunk: a fényesebb kilátások csak 2014-re lesznek hatással. Továbbra is sokat kell tenni azért, hogy az idénre prognosztizált gyorsuló növekedés lehetővé tegye a középtávú fellendülés megvalósulását, ami a jelenlegi és a következő nemzedékek kilátásait is javítja. Ha a politikai döntéshozók nem a nagyobb feladatra fókuszálnak, akkor azt kockáztatják, hogy az amúgy kényelmes, de hosszú távon eredményeket nem hozó helyzet csapdájába esnek.
Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org
