Malthus, Marx és a modern növekedés
Eddig a modern idők összes olyan előrejelzése – Thomas Malthustól Karl Marxig –, amelyek szerint az emberiség sorsa rosszabbra fordul, látványosan tévesnek bizonyultak. A technológiai fejlődés elhárította a gazdasági növekedés előtt álló akadályokat. Ennek eredményeképpen a Malthus által vizionált tömeges éhezés nem következett be egyetlen egy békés kapitalista gazdaságban sem. Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben aggasztó módon csökkent a munka aránya a jövedelemben, a hosszú távú kép még mindig cáfolja azt a marxi jóslatot, hogy a kapitalizmus nyomort okoz majd a munkásoknak. Az életszínvonal pedig szerte a világban továbbra is emelkedik.
De a múltbeli növekedési teljesítmény nem garancia arra, hogy hasonló gazdasági pálya érvényesül majd továbbra is ebben az évszázadban. A potenciális geopolitikai zűrzavarokat figyelmen kívül hagyva is néhány fenyegető kihívást még le kell küzdeni, amelyek főként a politika nem megfelelő működéséből adódnak.
Az első kihívás, amivel szembe kell nézni, a környezet állapotának fokozatos romlása. Nem irigylem a következő generációkat, amikor a globális felmelegedés és az édesvízi készletek apadása okozta problémákat kell majd kezelniük.
A második probléma annak biztosításával kapcsolatos, hogy a gazdasági rendszer alapvetően tisztességesnek tűnjön, ami a politikai fenntarthatóságnak is a záloga. Ez azonban tovább már nem garantálható, miután a technológia és a globalizáció tovább mélyítette az egyes országokon belüli jövedelmi és vagyoni szakadékot.
Mostanáig társadalmunk rendkívül jól alkalmazkodott a technológiai fejlődéshez, azonban az utóbbi évtizedekben a változás üteme óriási terhet jelentett, ami az országokon belüli jelentős jövedelmi különbségekben nyilvánult meg. Az egyenlőtlenség pedig gyengítheti az adott ország politikai rendszerét, illetve azzal párhuzamosan a gazdasági növekedést.
A harmadik problémát az elöregedő társadalom jelenti, amely még a legjobban megtervezett politikai rendszer számára is komoly kihívást jelent. Miként lesznek az idősek gondozásához szükséges források elkülönítve, különösen a lassan növekvő gazdaságokban, ahol a meglévő állami nyugdíj- és az idejétmúlt egészségügyi rendszer nyilvánvalóan fenntarthatatlan? A növekvő államadósságok egyértelműen súlyosbítják a helyzetet, miután a jövő nemzedékeinek a mostani generáció adósságainak visszafizetéséről, illetve azok nyugdíjas éveiről is kell gondoskodnia.
Az utolsó kihívást azok a tényezők jelentik, amelyek a gyorsan fejlődő technológiák szabályozását követelik meg. Ezek hatékony ellátásához viszont a kormányok nem feltétlen rendelkeznek a megfelelő kompetenciával, illetve erőforrásokkal. Már láttuk annak következményét, hogy a gyorsan fejlődő pénzpiacok elégtelen szabályozása hova vezetett.
Hasonló hiányosságok más szektorokra is jellemzőek. Az élelmiszerellátás egy jó példa ebből a szempontból. Ez az a terület, ahol a technológiai fejlődésnek köszönhetően folyamatosan gyártják az egyre jobban feldolgozott és genetikailag módosított élelmiszereket, amelyek hatásait a tudósok még csak most kezdték el felmérni. A gyerekkori elhízás számos országban ölt széles méreteket, a 2-es típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek pedig a következő nemzedékek élettartalmára vannak negatív hatással.
Számos vezető egészségügyi kutató dokumentálta ezeket a problémákat. Az eddig alkalmazott állami intézkedések, amely főként az oktatásra irányultak, jórészt hatástalanak bizonyultak. A feldolgozott élelmiszerekre történő önpusztító rászokás rontja az életminőséget, illetve magasabb egészségügyi kiadásokat ró a társadalom számára.
A felsorolt problémákat azonban meg lehet oldani. A globális karbonadó csökkentené az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatokat, miközben enyhíthetné a kormányok adósságtereit. Az egyenlőtlenség elleni küzdelemben a javak nagyobb fokú redisztribúciójára, illetve a felnőtt oktatási programok megerősítésére lenne szükség. A csökkenő népességnövekedés negatív hatásait a bevándorlási szabályok enyhítésével, illetve a nők és a nyugdíjasok minél szélesebb körű munkaerő-piaci részvételével lehetne enyhíteni.
A kapitalista gazdaságok látványosan hatékonyak abban, ahogy a magánjavak fogyasztásának növekedését biztosítják. A közjavak terén, mint az oktatás, a környezet, az egészségügyi ellátás és az egyenlő esélyek, azonban nem ilyen rózsás a kép. Az e téren való előrelépés előtt álló politikai akadályok pedig egyre nagyobbnak tűnnek, ahogy a kapitalista gazdaság megerősödik.
Kérdés, hogy minden egyes következő nemzedék jobb életminőséget élvez majd, mint az elődei? A fejlődő országok esetében, amelyek még nem érték el a megfelelő technológiai szintet, a válasz szinte biztosan igen. A fejlett gazdaságokban, a válasznak továbbra is igennek kellene lennie, azonban az ezt fenyegető kihívások egyre ijesztőbbek.
Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org
