A Közel-Kelet bombájának gyújtózsinórját már meggyújtották
A Handelsblatt német gazdasági napilap által felvetett cunami gondolat nem is azért a leginkább rémisztő, hogy mi történik Irakban, hanem azért, mert a világ vezető titkosszolgálatainak fogalmuk sem volt arról, hogy június 6-tól kezdődően néhány nap alatt hogyan törhetett előre az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) szervezet. Elképzelhetetlennek tartom, hogy a maximum 15 ezres hadsereg terveiről ne tudtak volna a térség, illetve a térség rezdüléseit óráról órára elemző országokban.
Elsőre az is nehezen megfejthető, hogy a szélsőséges szunnita ISAS katonái hogyan voltak képesek órák alatt elfoglalni Irak második legnagyobb, majdnem 2 millió lakosú városát, Moszult. Erre könnyebb a válasz, Moszul szunnita felségterület, a 2003-ban kifüstölt diktátor, Szaddám Huszein híveinek egyik fellegvára. A lakosság már a hírre, hogy jön az ISAS, menekülni kezdett, feltételezhetően 500 ezren hagyták el otthonaikat. Aztán amikor a hadsereg beállított, több tucat, ellenséges ügynöknek megbélyegzett civilt az utcán kivégeztek, a megfélemlítésnek és sakkban tartásnak ennél nincsen hatékonyabb és kegyetlenebb eszköze.
Az ISAS végső célja egy iraki-szíriai fennhatóságú iszlám állam létrehozása (amelyhez hathatós gazdasági támogatást kaphat Szaúd-Arábiától és Öböl-országoktól), ám már a síita többségű Bagdad bevétele is nehézségekbe ütközik. Ráadásul az ISAS Irakban is két tűz közé szorul, délről Bagdad, északabbról a kurd autonómia harapófogójában még akkor sem megy sokra, ha a lakosság jó részének támogatását élvezi. Ráadásul a kurdok könnyen kihasználhatják a helyzetet, a zűrzavarban Bagdad kárára, megerősödhetnek.
A lényeg mégis az, hogy Washington miként értékeli a helyzetet. Az amerikai diplomácia kudarcként élheti meg azt, ami Irakban történik. A héják Barack Obama elnököt támadják, aki még az első ciklusban meghirdette elődje, George W. Bush háborús politikájának befejezését kezdeményezte. A héják azzal érvelnek, hogy Washington túl korán vonult ki Irakból, hatalmi űrt hagyott maga után. Mások, köztük én is, úgy gondolják, hogy már 2003-ban hiba volt amerikai vezetéssel lerohanni az országot. Az akkori koalíció vezetői közül a hétvégén Tony Blair volt brit miniszterelnök szólalt meg, honlapján mosakodott, hogy Szaddám megdöntésére akkor nem volt más mód. Blair azt is írja, hogy a Közel-Keleten az utóbbi években is háborús gócpontok alakultak ki, az arab tavasz, a három éve halottak tízezreit produkáló szíriai polgárháború mind azt bizonyítja, hogy a térséget nem lehet kontroll nélkül hagyni.
Az iraki helyzet közelebb hozhatja egymáshoz Washingtont és Teheránt. Mindkét országban azon az állásponton vannak, hogy erőszakkal nem lehet a térképre új, iszlamista államot rajzolni. Obama kizárta, hogy az USA szárazföldi csapatokat küldjön az ISAS ellen, de légi csapásokkal bármelyik pillanatban támadhatja a szélsőségeseket (lehet, hogy ma reggelre ez már meg is történt). Teherán a Forradalmi Gárda néhány egységét küldi Bagdadnak, meg nem erősített hírek szerint erre már sor is került.
A világ a válság gazdasági következményeivel is kénytelen számolni. A háború miatt jelentős mennyiségű olaj eshet ki, ami az árak felsrófolását jelenti, Magyarországon néhány héten belül akár 20 forintos üzemanyagár-drágulást okozva. Az olaj mellett Kínától Nyugat-Európáig egy sor állam komoly érdekeltségekkel van jelen Irakban, ezek egy részét most mind veszély fenyegeti. Egyelőre semmi jele, hogy a válság rövid időn belül megoldható lenne. A Közel-Kelet bombájának gyújtózsinórját meggyújtották.
