Vannak olyan árucikkek, amelyeken az állam nagyon sokat akar keresni. A dohány ilyen, ezért vet ki rá az állam jövedéki adót. Az Orbán-kormány azonban annyi dohányt lát a dohányban, hogy nem elégszik meg ezzel az extra bevétellel. Először a dohány-kiskereskedelmet monopolizálta és osztotta vissza a megfelelő kereskedőknek. Mindenki eldöntheti, mekkora sikerrel. Most a nagykereskedelem újraosztását fontolgatja. Ahogy a trafikoknál, úgy most az ellátóknál akarja meghatározni, hogy a forgalmazásból fakadó profit kinek a zsebébe kerüljön, illetve ki ne részeüljön ebből a pénzből.
Itt nem kell majd sok trafiknyertest átböngészni, hogy rájöjjünk, kik is a csókosok, akik hűségükért biztos jövedelemhez jutnak. A dohány-nagykereskedelem mára néhány szereplősre szűkült, így a képlet rém egyszerű: vagy a kitiltásra ellencsapásként paterolják ki az üzletből az amcsikat, vagy attól függetlenül is ezt tervezték. Az ágazat megfontolt és átgondolt szabályozásáról már rég nem beszélhetünk, de korántsem csak a nagykereskedelem újraosztásának terve erre az aktuális bizonyíték.
Néhány héttel vagyunk csak a jövő évi adótörvények parlamenti benyújtása után, és máris beesett egy kormánypárti indítvány arról, hogy a dohánycégek az árbevételük alapján fizessenek egy évig extra különadót. Jó okkal feltételezhetjük, hogy ez az ötlet nem született volna meg, ha nem számíthatna a kormány és a Fidesz-frakció támogatására. De akkor ezzel miért nem az adótörvények benyújtásakor állt elő a kormányzat, és miért nem a jövedéki adóból szedi be ezt a pénzt? Miért kockáztatják meg, hogy az új sáp fennakadjon az unió jogi szűrőjén?
Így ez egyszerű padlássöprés konkrét cégekre szabva, ahogyan a reklámadó vagy a sokszorosára emelt élelmiszerlánc-felügyeleti díj is az. Az állam nem szabályozza a gazdaságot, hanem bünteti annak számára nemkívánatos szereplőit, vagy a politikai csatáiban a így visz be ütéseket az ellenfelére. Egy piacgazdaságban az egyik rosszabb, mint a másik, nálunk viszont egyre-másra jönnek ezek a döntések.
