BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

107 dühös ember

2014.12.18., csütörtök 05:00

A pénz nem boldogít, de ha sokat veszít belőle az ember, akkor az is nagyon pipa lesz, akinek sok van belőle. Ezért most nem lennék Töröcskei István helyében. Akinek a 310 forint fölötti euró idején a magyar államadósság kezelése miatt is főhetne a feje, ha már nem ajánlotta volna fel a lemondását erről a posztjáról, de rögtön kap helyette egy másik adósságot, aminek az összege az államéhoz képest kicsi, viszont nagyon is tudható, hogy kié. Az adósok pedig tőle fogják megkérdezni, hogy hová tűnt a pénzük.

Gazdag emberek bankon ilyen sok pénzt még el nem buktak Magyarországon, mint most a Széchényi Bank betétesei. Az eddigi pénzintézeti bedőlések főleg a kisemberek megtakarításait vitték el, többségük viszont nem tartott sokkal több pénzt a tönkrement kicsi pénzintézetekben, mint amennyit a betétbiztosítási alapból garantáltan visszakapott. A Széchényi Bankban viszont nagyhalak pénze füstölt el: 107 nagybetétes vethet keresztet 7,5 milliárd forintjára.

Ez már nem csak egy Gucci-táska, vagy egy vacsora a Costesben. Ez akkora összeg, ami már ezen a szinten is fáj. Nagyon tud hiányozni. Különösen azoknak, akik nem éppen a visszafizetési limit fölötti összeget parkoltattak a tönkrement bankban. Az átlagos bennragadt betét náluk 70 millió forintot tesz ki, ami azt jelenti, hogy vannak ott bőven, akik százmillióban számolhatják most a veszteségüket.

Okkal gondolhatjuk, hogy mostantól Töröcskei István államadósságkezelő banktulajdonosnak nehézségekkel kell majd szembenéznie egy-egy céges partin, mert könnyen szembetalálkozhat olyan nagytőkéssel, cégvezetővel, aki tegnap még kedélyesen elbeszélgetett volna vele, most viszont csak azt kérdezi: hol a pénze, és mikor kapja vissza.

És nem lesz együttérző, ha erre Töröcskei István azt válaszolja, hogy neki is odaveszett ötmilliárdja. Varga Mihály gazdasági miniszter pedig a nevünkben rögtön kiegészíti, hogy az adófizetőknek meg egy év alatt hárommilliárdja. Sebaj, könnyen jött, könnyen ment. Nem úgy, mint Töröcskei, hiszen az ő lemondásának elfogadását egy hete mérlegeli a miniszter. Vajon mit?

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.