Elbírálva

Tudja-e egy parlamenti képviselő, hogy mire mond igent vagy nemet? A futószalagon, last minute gyártott magyar törvények világában okkal fogyatkozik a parlamenti munka fontosságába vetett hit, de aki tegnap végigülte a költségvetési bizottság ülését, annak a megmaradt illúziói is elpárologtak. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a kormány által a saját költségvetési előterjesztéséhez kedd éjjel benyújtott csaknem 240 büdzsésort, 55 szabályt módosító és néhány melléklettel megspékelt csomagról a képviselők szerdán délelőtt annak érdemi ismeretével szavazhatnak?

Nyilván nem. Azt azonban már kijelenthetjük, hogy nyugodt lélekkel, mert a kormánypárti honatyák szerint ezzel az égvilágon semmi baj sincs. Azzal viszont már annál inkább, hogy a bizottság ülésén megjelent Handó Tünde, az Országos Bíróság Hivatal elnöke nem a színfalak mögött, hanem nyilvánosan érvelve igyekezett őket meggyőzni arról, hogy a bíróságoknak meghatározott céllal több pénzt adjanak. Például az ügyhátralék csökkentésére. Ez le lett söpörve szakmailag, miközben a másik pillanatban a kért összeg többszörösét szavazták meg olyan tételekre, amelyekről és azok indokoltságáról nyilvánvalóan fogalmuk sem lehetett. Legföljebb csak akkor, ha ők lobbizták bele a kiadást a listába.

Ez így legalább annyira komoly, mint amennyire komolytalan. A törvényhozási munka teljes lenézése, szimpla lobbitevékenységre és gombnyomogatásra silányítása. Miért jó a képviselőknek, hogy a kormány semmibe veszi őket. Például azért, mert ha ezen túlteszik magukat, akkor a másik oldalon pöröghet a lobbizás. Ha a kormány azt és akkor rak be a költségvetésbe érdemi törvényhozási kontroll nélkül, amit akar, akkor a másik oldalon a szorgos képviselők is belapátolhatnak ezt-azt a büdzsébe.

Nem az újdonsága érdekes ennek, hanem a teljesen iparszerűvé válása. Szomorú, hogy éppen ebben vált a rendszerváltás óta a legprofibbá a törvényhozói munka.