Osló és Budapest között közúton 1979 kilométer a távolság, légvonalban 1482. Nem olyan vészesen nagy. De nem is a fizikai távolság a meghatározó. Inkább a gondolkodásban megmutatkozó különbségek.
A norvégok valami olyat valósítottak meg, amire minden ország polgára, kormánya vágyik. Fejlett gazdasággal rendelkeznek, ahol az állami tulajdon aránya viszonylag magas, ám ez mégsem vezetett korrupcióhoz, a haverok helyzetbe hozásához. A gazdaság fejlesztésével egyenrangú cél a szociális-egészségügyi-oktatási szolgáltatások fejlesztése, amihez minden polgár hozzáfér. A „minden ember egyenlő” alapelv a norvég társadalomban, mint ahogy a szolidaritás is. A társadalmi békét a folyamatos párbeszéd és a szolidaritás teremti meg. Erősek a szakszervezetek, s a munkavállalói jogok, aktív a civil társadalom.
Könnyű nekik! – mondhatjuk, hiszen a Norvégia közismerten a világ egyik leggazdagabb országa. Az egy főre jutó GDP alapján Luxemburg és Katar után a harmadik a világ 187 országából az IMF 2012-es adatai alapján. Magyarország ugyanekkor az 58 helyen állt. Norvégiában 99170 dollár volt az egy főre jutó GDP, Magyarországon 12 652. (Svédországban 54 815, Németországban 41 866). Micsoda különbség! Könnyű gazdagként adakozni, toleránsnak lenni, s szociális hálót szövögetni. Csakhogy a norvég modell nem az 1960-as években felfedezett nagy olajmezőkkel alakult ki. Egyrészt a történelmi hagyományok is kedveztek a szolid, egalitáriánus szemléletnek: az arisztokrácia ott mindig gyenge volt, s a XIX. században a nemesi címeket is eltörölték. De a XX. század kormányai – legtöbbször szocialista, most konzervatív – mind elfogadták, s tovább erősítették a társadalmi együttműködésre, szolidaritásra épülő modellt. A kormányváltások nem rengették meg az országot, nem kezdődött mindig újabb rendszerváltás, nem söpörték ki a minisztériumokból az előző kormány szakembereit. Folytatják, s nem kidobják a másik által elkezdett munkát. A hangsúly néha máshova kerül, de az alapértékek nem változnak. A hirtelen jött gazdagság nem vakította el őket, állami vagyonkezelőt hoztak létre, hogy okosan és szakszerűen fektesse be a világ egyik legnagyobb állami vagyonát. Felkészültek a rosszabb időre is.
Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, ám bizonyos előnyöket mégis élvez, ezért cserébe vállalta, hogy 15, később csatlakozott ország társadalmi felzárkóztatását anyagilag is támogatja. Magyarország Lengyelország után a második leginkább kedvezményezett. Ha… ha nem lenne vita a magyar kormány és az alap működtetői között. Ennek részleteitől most tekintsünk el. A norvég modellt és gondolkodást kicsit megismerve biztosra vehető, a norvégok nem mennek bele nem teljesen transzparens, s a civil szervezetek szuverenitását sértő megoldásokba. A tisztelet, a bizalom náluk alapelv. A többi 14 országgal ez működik is.
Hogy mindez hogyan került újra elő? A hét elején a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének konferenciáján egy, a norvégok által finanszírozott program sikeres teljesítéséről számoltak be. A tisztes munka feltételeit járták körül az elmúlt két évben A munka világa a kétoldalú megállapodások tükrében címet viselő projektben. A rendezvényen ott volt Norvégia magyarországi nagykövete és a Norvég Gyáriparosok Országos Szövetségének szakemberei is. Részletesen ismertették, hogyan működik náluk a társadalmi párbeszéd, miért olyan magas a nők foglalkoztatási rátája, s milyen szolgáltatásokkal érték el, hogy a szülési hajlandóság ott jobb, mint sok más, hasonlóan gazdag országban. Az előadásokból úgy tűnt, minden azon múlik, van-e egy követendő társadalmi modell, van-e értékrend, amit elfogad, tisztel, s magáénak vall egy egész ország. Norvégiában van. Már ettől is kialakulhat egy belső béke, ami fontos a gazdaság fejlődéséhez, a hatékonysághoz, az innovációhoz. S ha ehhez még sok-sok olaj is társul, akkor ez maga a földi paradicsom… Innen nézve Norvégia messze van. Nagyon messze. Pedig nálunk meghirdették a nemzeti együttműködés rendszerét. Ott nem hirdették meg. Kialakították. Közösen. Sokan. Egyeztetve, kiegyezve, a másikat tisztelve. Ezért működik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.