Amikor megdőlt az elmélet

Évtizedek óta nem láthattunk akkora mozgást a pénzügyi piacokon, mint azután, hogy a Svájci Nemzetei Bank múlt héten teljesen váratlanul eltörölte az 1,20-as euró/frank árfolyamküszöböt. Hihetetlen volt, hogy a frank ára 270 forintról hirtelen száz egységgel drágul, miután a svájci deviza paritás alá került az euróval szemben. A Bretton Woods-i, aranyhoz kötött monetáris rendszer 1971-es szétesése óta senki sem emlékszik ilyen mozgásra a fejlett világ valutáinál.

Nem csoda, hogy az SNB hatalmas veszteséget okozott a befektetőknek a lépésével, brókercégek mentek csődbe, és a közép-európai devizahiteleseknek egyik pillanatról a másikra 20 százalékkal emelkedhet a törlesztőrészlete. Ezekkel persze a jegybanknak elméletileg nem szabad foglalkoznia, csak egy dolgot tarthat szem előtt: azt, hogy lépésével a svájci gazdaság érdekét szolgálja.

Az árfolyamküszöb eltörlése azonban nem segít Svájcnak. A frank szárnyalása miatt most defláció és recesszió fenyegeti a gazdaságukat, éppen úgy, mint 2011 szeptemberében, amikor felállították az árfolyamküszöböt. Sokan azt gondolják, hogy az SNB most akkora hibát követett el, amekkorát csak jegybank elkövethet.
De mi van akkor, ha nem volt más választásuk?

Az SNB mérlegfőösszege a GDP közel 80 százalékára rúg, ami a legnagyobb a fejlett jegybankok közül. A Federal Reserve, a Bank of England és az Európai Központi Bank mérlege is csupán a GDP 20-25 százaléka között van. A svájci jegybank az árfolyamküszöb fenntartásához öntötte a frankot a piacra az elmúlt három és fél évben, cserébe eurót (jobbára euróövezti állampapírokat) kellett felhalmoznia, további vásárlásokkal pedig fokozhatta volna a jövőbeli nagy veszteségek elkönyvelésének esélyét, és mérlege lassan meghaladhatta volna a GDP-t.

Ha ezért szüntették meg a küszöböt, akkor csak elméletileg marad igaz az, hogy a központi bankok korlátlanul nyomtathatnak pénzt devizájuk gyengítése – vagy felértékelődésének megakadályozása – érdekében.