BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az olajár 2015-ben

1979 végén kezdtem el dolgozni a PhD-dolgozatomon, amelynek témája az OPEC-többletek és -készletek empirikus vizsgálata volt. Ekkor ért véget az az évtized, amikor az olajárak két drámai mértékű emelkedése zajlott le. A legtöbb elemző magabiztosan azt vetítette előre, hogy az árak tovább fognak emelkedni, az akkori rekordszintet jelentő 40 dollár alatti hordónkénti árról 100 dollár fölé. Mire 1982-ben befejeztem kutatásomat, az olajár megkezdte a 20 éven át tartó esését. Nem is érte el a 100 dolláros szintet egészen 2008 januárjáig.
2015.01.05., hétfő 05:00

Azzal szoktam viccelődni, hogy a legfontosabb dolog, amit megtanultam a kutatásaim során az az, hogy sose próbáljak meg előrejelzést adni az olajár alakulására. Az idei év során az olajár ismét átlépte a 100 dolláros küszöböt, igaz, most éppen lefelé tartva. A jövő év egyik fő kérdése, hogy vajon folytatódik-e az áresés. Az előbbi cinikus megjegyzésem ellenére azt gondolom, most tudom a választ.

Az elmúlt 33 év során számos lehetőségem volt arra, hogy tanulmányozhassam az olajárak és a devizaárfolyamok alakulását, beleértve azt is, hogy irányíthattam olyan szakemberek munkáját, akik a piaci mozgásokat próbálják előre jelezni. A munkám során szerzett tapasztalatok miatt egy jelentős adag szkepticizmus alakult ki bennem. Ettől függetlenül úgy gondolom, lehet előrejelzést adni az olajárak alakulására.

Karrierem során azt próbáltam meghatározni, hogy létezik-e egyensúlyi olajár. Sok órát töltöttem el azzal, hogy megpróbáljam meggyőzni energiaelemzőimet, hogy hozzanak létre egy olyan modellt, amely igazolhatná ennek meglétét, éppúgy, mint a valuták, kötvényhozamok és részvények esetében. Ezt a kérdést megvitattam iparági szakértőkkel is, akik közül a legtöbb azt gondolta, létezik egyensúlyi ár, azonban annak szintje sokat változik, mivel azt jelentősen befolyásolja az olajtermelés határköltsége.

Arra jutottam, hogy a változó egyensúlyi árat az ötéves határidős ár előre tudja jelezni. Annak érdekében, hogy az előrejelzések terén egyre jobb legyek, néhány éve elkezdtem figyelni, hogy az ötéves határidős olajár miként viszonyul a Brent-típusú kőolaj spot árához. Úgy vélem, hogy az ötéves határidős árat jóval kevésbé befolyásolják a piaci spekulációk, mint a spot árat, és jobban leképezi a valódi kereskedelmi szükségleteket.

2011-ben, miután mindkét ár magához tért a 2008-as hitelválság okozta zuhanás után, az ötéves ár fokozatosan csökkenésnek indult, miközben a spot ár egy ideig továbbra is emelkedett. Ez egybevágott az amerikai palaolaj- és gáz kitermelésének kezdetével, illetve a mennyiségről a minőségre való kínai áttéréssel, amelynek értelmében a kínai gazdaság már nem lesz olyan mértékű energiafogyasztó, mint amilyen korábban volt.

Arra a következtetésre jutottam, komoly esély van arra, hogy az olajárak tetőznek, és esni kezdenek. Azt gondoltam, hogy ez talán a kezdete annak, hogy visszatérünk a 80 dolláros hordónkénti árhoz – pontosan arra a szintre, amelyet 2014 végén látunk. A spot ár nemrég még ezen szint alá is süllyedt. Ez volt az egyik legjobb előrejelzésem.

Már nem foglalkozom előrejelzések készítésével, azonban egy dolgot tudok: az olajárak vagy nőnek, vagy esnek. Emellett azt hiszem, hogy tudom, milyen irányba indulnak el. Nemrég olvastam egy cikket, amely azt állította, hogy ha az olajárak az utóbbi időszak szintjén maradnak, akkor az amerikai palaolaj- és -gáz termelésének szintje jövőre 10 százalékkal elmaradhat az előrejelzésekhez képest. Ez hihetőnek tűnik, és annak ismeretében, hogy a palaolaj és -gáz mennyire fontossá vált az amerikai gazdaság kilábalása szempontjából, valószínűleg ezt az amerikai politikai döntéshozók el akarják majd kerülni.

A spot ár jelentősen alacsonyabb szintre került az ötéves határidős árhoz képest, amely a hordónkénti 80 dolláros szint közelében maradt. A 2015-re vonatkozó sejtésem az, hogy az olajárak rövid távon tovább eshetnek; azonban az elmúlt négy évvel szemben valószínűleg az év végén magasabb szinten lesznek, mint az év elején.

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project­syndicate.org

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.