Vélemény

Mínuszok

Gyengécskére sikeredett 2014 a Budapesti Értéktőzsde szempontjából: a vezető index, a BUX bő 10 százalékot veszített értékéből egy év alatt, miközben az azonnali piacon kimutatott forgalom közel egyötödével, 1948 milliárd forintra csökkent. A vonzóbb tőzsdére vonatkozó erőfeszítések pedig – például a Xetra kereskedési rendszer bevezetése – nem hoztak áttörést: tavaly három cég vonult ki Budapestről, miközben a Norbi Update jóvoltából egyetlen bevezetés történt: igaz, az is az átlagosnál kissé mozgalmasabbra sikeredett, bár végül minden különösebb drámai fordulat nélkül lezajlott.

Persze nem szabad igazságtalannak lenni: 2014 nem az az év volt, amikor a körülmények kedveztek volna a tőzsdének. Most ugyanis az a helyzet, hogy a forgalom érdemi részét adó négy vállalat komoly gondokkal küzd egy sor, rajtuk kívülálló ok miatt, kettőt pedig az orosz-ukrán helyzet közvetlenül is és igen erősen érint. Tény emellett, hogy közülük egyedül a Telekomnak sikerült pluszban zárnia az évet. Éppen ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a magyar tőzsde nem teljesít fényesen, a lehetséges új belépők pedig egyáltalán nem ítélhetők el amiatt, hogy kivárnak.

A tőzsdei befektetések megítélésének pedig nem csak az alapjáraton ketyegő piac nem használ: az utóbbi hetekben a Business Telecom nevű szolgáltatóról derült ki, hogy tájékoztatási gyakorlata nem mindig felelt meg a tőzsdei cégekkel szemben támasztott szigorú elvárásoknak, és a komoly terjeszkedési tervek mellett likviditási problémákkal és komoly kintlévőségekkel is meg kell küzdenie a cégnek. A BUX indexből is eltávolított társaság most – nem meglepő módon – profiltisztítással próbálkozik, aztán majd kiderül, ez mennyire lesz sikeres.

Arra mindenesetre semmiképp sem lehet számítani, hogy a kisbefektetők rohamtempóban kapkodni kezdenének a hazai részvények iránt: ehhez az elmúlt év túl sok mínuszt hozott, és rövid távon nem is látni jelét a javulásnak.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek