Közgazdászok ouzóforradalma

A Sziriza vezetőségében ott vannak Görögország legjobb közgazdászai: igazi rocksztárrá vált az új pénzügyminiszter, a kékinges-motoros Janisz Varufakisz, aki az Essexen és Cambridge-en tanult, Athénban, Sydneyben és Texasban tanított, és James K. Galbraith-el együtt írtak javaslatot a görög probléma megoldására. Még nála is nagyobb koponya Jorgosz Sztatakisz, a Sziriza pénzügyi tervezési felelőse, aki Newcastleben tanult, és a City University of New York valamint a Harvard vendégprofesszora volt. A kormány gazdasági szóvivője, Euklid Cakalotosz az Athéni egyetem professzora. Szintén a Sziriza parlamenti képviselője lett Kosztasz Lapavicasz professzor a University College Londonról, aki a London School of Ecomincs-on és a Birkbeck College-on tanult. Ő a financializálódás vezető szakértője.

A Sziriza professzorai a megszorítások helyett reformokba kezdenének. Ahogy azt többek között OECD és az IMF kutatásaiból tudjuk, a jóléti állam utáni évtizedekben az alsóbb osztályok béreinek csökkentése miatt a megtermelt érték profit formájában a legfelső 1 százalékhoz vándorolt, aki külföldre menekítette azt, miközben az alsó jövedelmi tizedek elszegényedése visszafogta a gazdasági növekedést. 2010-ben a Sao Paolo-i Memorandumban közgazdászok sora tett hitet amellett, hogy a belső kereslet növelésére van szükség a gazdasági fejlődéshez. Ezt a minimálbér emelésével sikeresen, foglalkoztatás csökkenése nélkül tette meg Brazília, és most a Sziriza is ezt teszi, és a keynesiánus politika mellett fejlesztéspolitikai programba kezd.

A Sziriza kormány tehát a közgazdászprofesszorok kormánya. De az ouzóforradalom nem csak a görög professzorokat mozgatta meg, hanem szerte a világban a tudomány legnevesebbjeit, amerikaiakat, angolokat, belgákat, franciákat. A válságokról fontos könyvet író Kenneth Rogoff (a Harvard professzora, előtte IMF vezető közgazdásza) felhívta a figyelmeztet arra, hogy a jelenlegi görög helyzetet nem lehet csak a rájuk kenni, felelőssége van benne a fenntarthatatlan politikát vivő előző görög kormányoknak eddig hitelező nyugat-európai nagybankoknak is, illetve a megszorításokat kikényszerítő euróövezeti kormányoknak. Szerinte engedményeket kell tenni a görögöknek.

Aztán itt van James Robinson (szintén a Harvardról), aki szerint a görög válság oka az extraktív, klientalista állam volt, erre értelmetlen válasz a megszorítás, az csak arra szolgál, hogy a „németeket boldoggá tegye”. A megoldás könyvük fő tézise, az inkluzív növekedés, amit a Sziriza meg akar valósítani. A Nobel-díjas Paul Krugman, a Princeton tanára cikkek egész sorával támogatja Sziriza érvelését, amely szerint az eddigi megszorítások értelmetlenek voltak, itt az ideje a befektetésnek és a reformoknak, amihez levegőhöz kell juttatni a görög gazdaságot.

Egyetért ezzel a világhírű francia közgazdász, Tomas Piketty (az MIT korábbi professzora) is, aki azért nem vette át François Hollande elnöktől a Becsületrendet, mert szerinte az állam dolga nem az, hogy kutatókat fizessen le, hanem az, hogy a megszorítások helyett érdemi kormányzást műveljen. Piketty jó hírnek nevezte a megszorítás-ellenes mozgalmakat az európai integráció szempontjából. Egy másik Nobel-díjas, Joseph Stiglitz, a Columbia professzora cikket írt arról, hogy nem Görögország, hanem a megszorítások buktak meg. A kórushoz becsatlakozott Paul de Grauwe is, az eurózóna egyik vezető közgazdász-elemzője, akinek könyvein keresztül legtöbbünk megtanulta a monetáris unió alapjait.

A gyorsan zajló események és az információtömeg miatt fel sem tudtam sorolni mindenkit: annyi biztos, hogy a közgazdaságtudomány kitört retrográd reputációjából, és ismét progresszív és szexi lett. Tessék választani. Lehet foggal, körömmel kapaszkodni az elbukott megszorításokra épülő gazdaságpolitikához, vagy lehet lépni egyet az ouzóforradalom felé.