Komoly mértékben átrendeződött a nagybankok mezőnye az elmúlt években Magyarországon: mind az üzemméret, mind a jövedelmezőség alapján megváltoztak az erőviszonyok. Emellett nehéz nem észrevenni, hogy a jövedelmezőség alapján határozottan kettészakadt a mezőny. A nyolc nagybank egyik fele az extra terhek mellett is fenn tudta tartani a nyereséges működést, míg négy szereplő a profitabilitás helyreállításáért tett erőfeszítések ellenére is veszteséget görget maga előtt.
A jelenség oka a válság előtti üzletpolitikákban keresendő. 2008 előtt ugyanis több piaci szereplő is arra próbálta használni a könnyen és olcsón hozzáférhető anyabanki forrásokat, hogy gyors ütemben piacot szerezzen magának: nem számított kivételes nek a negyedével–harmadával növekvő mérlegfőösszeg, illetve olyan területek megcélzása, amelyek addig finoman szólva sem voltak részei a stratégiának. Jellemzően a hitelexpanziót túlzott mértékben meglovagló bankok próbálják most kitakarítani a túl gyorsan felduzzasztott portfóliójukat, az óvatosabbak pedig a korábbinál visszafogottabb, de stabil teljesítményt nyújtanak.
A helyzet persze nem ennyire egyszerű. A most még mindig zsugorodó nagybankoknak is érdekük ugyanis, hogy előbb-utóbb visszataláljanak a hitelezési piacra, hiszen keresni csak ott lehet. Tovább bonyolítja a képet az, hogy két jelentős, ráadásul gyökeresen eltérő helyzetű versenyző is belefutott az állam karjaiba a közelmúltban, és most még nehéz megítélni, hogy az új tulajdonos mit kezd ezzel a helyzettel.
Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a még mindig átlag feletti régiós növekedési lehetőségek miatt a nagybankjaink többsége hosszú távon is marad majd a piacon, hiszen tulajdonosaik többsége nem globális bankcsoport, amely csak úgy lemondhatna akár a magyar piacról is. És bár a leosztás nagyot változott az elmúlt években, közös érdek, hogy amilyen hamar csak lehet, mindenkinél legalább tűrhetőek legyenek a lapok.
