Nem köt a rög
A világ mezőgazdaságban legalább akkora innovációs verseny folyik, mint a technológiai ágazatokban. Ha ebben Magyarország nem képes felvenni a kesztyűt, akkor kedvező termelési adottságai ellenére is le fog maradni. Az agrárinnovációhoz tőke kell, de nem csak pénzbeli, hanem szellemi is.
Éppen ezért rossz hír, ha a mezőgazdasági szakmának kicsi a vonzereje a fiatalok körében, az pedig még rosszabb, ha a frissen végzett agrárdiplomások közül csak kevesen akarnak helyet találni maguknak a hazai mezőgazdaságban. A cégek arról panaszkodnak, hogy az agrároktatásban a diákok nem szereznek piacképes tudást, a diplomát szerzők jelentős része viszont azt a piacot nem látja, amely őt akarná alkalmazni, így inkább más ágazatok vagy országok felé veszi az irányt. Ebből nem most lesz baj elsősorban, hanem akkor, ha nyugdíjba vonul a ma a mezőgazdaságban dolgozó magyar agrárértelmiség derékhada, amely többsége a diplomáját még a rendszerváltás előtt szerezte.
Jó példák és kirakatemberek ugyan vannak, de a trend az, hogy a friss diplomások szétszélednek az egyetem kapujában, és közülük keveseket látunk később a földeken. A nagyobb cégek már itthon is felismerték azt, hogy nem hull az ölükbe a jövő vezetője, nekik kell kiválasztani, kinevelni, fejleszteni őket, és ezért pénzt, időt is hajlandóak áldozni. Ha azonban a bezzeggazdák és a nagyok vezetőkiválasztási programjai a kivételek maradnak csupán, akkor az ország nem lesz képes kihasználni a magyar földben rejlő gazdasági potenciált. Lehet, hogy a Corvinus budai campusát most éppen más veszély fenyegeti, de a hazai agrár-felsőoktatás sorsát az fogja eldönteni, hogy vonzó egzisztencia-e itt agrárértelmiségivé válni, lehet-e versenyképes tudást szerezni és a gazdaságok igénylik-e ezeket az új diplomásokat.
Annyi lózungot hallgathatunk a magyar föld megtartó erejéről, hogy akár tenni is lehetne érte valamit, hogy ezt érezzék azok is, akiknek ehhez diplomájuk is van.
