Zelenszkijt váratlanul hátba támadta a legfőbb európai szövetségese: egyenesen megmondta neki, Ukrajna most nem lesz az EU tagja – búcsút mondhat a 2027-es csatlakozásnak
Ukrajna 2027 előtt nem csatlakozhat az Európai Unióhoz, mert a szükséges törvényeket még nem fogadták el a parlamentben – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, aki szerint nem csak a háború jelent akadályt; az EU-tagság feltételei továbbra sem teljesülnek.

Sikorski egy szerdai interjúban hangsúlyozta, hogy Ukrajna ugyan 2022-ben megkapta az EU-tagságra jelölt státuszt, ám a teljes csatlakozásig még számos akadály fennáll.
Bár Kijev mást mond, nem igaz, hogy Ukrajna minden szükséges törvényt elfogadott volna az EU-csatlakozási folyamat előmozdításához
– jelentette ki a lengyel külügyminiszter.
„A háború és a képviselők részbeni távozása miatt némileg érthető a lassulás, de a törvényhozás szinte teljesen elakadt– – tette hozzá Sikorski, aki szerint a jogszabályok hiánya mellett az EU döntéshozatali mechanizmusa is magyarázza a csúszást.
Az Európai Unió „ugyanis egy konfederáció, ahol a végső szuverenitás a tagállamok kezében van”, és a fontos döntésekhez a 27 ország egyhangú jóváhagyása szükséges. Ebből következik, hogy egyetlen tagállam, például Magyarország, akár meg is akadályozhatja Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak elindítását.
Még Ukrajna barátai sem látják szívesen az EU-ban
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a 2027-es csatlakozást tűzte ki célul, de az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen már 2025 februárjában jelezte, hogy a tagállamok nem állnak készen konkrét dátum megadására. Az EU-tagság nem a barátság, hanem a technikai feltételek teljesítésének kérdése, a „koppenhágai kritériumok” pedig három területre összpontosítanak:
- politikai reformokra,
- gazdasági feltételekre
- és a jogszabályi harmonizációra.
Politikai reformok terén a független igazságszolgáltatás, a korrupció elleni küzdelem és a kisebbségi jogok védelme a legkritikusabb pontok. Gazdasági szempontból a működő piacgazdaság jelenléte szükséges, amely képes ellenállni az EU versenyének. Jogilag Ukrajnának több ezer oldalnyi uniós törvényt kellene bevezetnie a saját rendszerébe.
Ennek ellenére azonban az Európai Bizottság már elkezdte kidolgozni Ukrajna számára a „fokozatos” tagsági tervet.
Ez lehetővé teszi bizonyos uniós előnyök élvezetét a teljes csatlakozás előtt, de nem helyettesíti a teljes tagság feltételeinek teljesítését. A legnagyobb akadályok továbbra is fennállnának: a bírói reform, a Büntetőeljárási Törvény módosítása, az Állami Nyomozóiroda reformja és a nemzetközi szakértők bevonása a piaci verseny ellenőrzésébe.
Mindez azt jelenti, hogy Ukrajna 2027 előtt aligha lehet teljes jogú EU-tag, és a folyamat sikere a háború és a politikai küzdelmek ellenére is a jogszabályok és a reformok következetes végrehajtásán múlik. A csatlakozás nem pusztán kívánság vagy politikai gesztus, hanem többéves, strukturált és technikailag komplex folyamat, amelyben az ukrán vezetésnek a jogalkotásban és a reformokban kell bizonyítania.
Míg mi aludtunk, Ukrajna elintézte az európai uniós csatlakozását – nem akárki jelentette be
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása. Ezt Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök jelentette be Telegramon.



