BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
tigáz

Begyűrűzés előtt

2015.06.16., kedd 05:00

Olyan bonyolult rendszert alkotnak a gáz szállításához kapcsolható hazai tarifák, hogy amikor a tengernyi összetevőből megváltoztatnak néhány tucatnyit, akkor első ránézésre egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy mindez hogyan hat a végfelhasználói árra. Míg az egyik díjelem nő, addig egy másik csökkenhet, közben ide-oda módosulhatnak a fix (éves lekötési) tarifák, persze fogyasztói csoportonként eltérően, és még sok más tényező alapján is differenciálhat a szabályozás.

Mindez mindjárt kevésbé bonyolult, amikor a szabályozásnak adott végfelhasználói árat kell kihoznia, például a rezsicsökkentés érdekében. Ilyenkor célravezetőbb visszafelé számolnia, vagyis rögtön az eredményből kiindulnia. Mekkora legyen az új szabályokból kalkulálható tarifa, hol vagyunk kénytelenek e cél ellenében mégis belenyúlni a rendszerbe, és ez utóbbi hatást mely más beavatkozással semlegesíthetjük?

Nagyjából úgy megy, mint néhány évtizede, amikor a külpiacokon megugrott nemzetközi olajárakat „nem engedték begyűrűzni” az akkori regulák. Egy ideig akkor is működött a dolog, ahogyan most is. Most még csak az eredményeknél tartunk. Legutoljára, azaz tegnap Tigáz „hozta összhangba a tevékenységét a szabályozással”, azaz adta át a helyét az arra kijelölt hazai társaságnak.

E nagy összhangba hozásnak a gáz egyetemes szolgáltatásában már a vége felé járunk. Nemsokára csak az állami szolgáltató marad. Ekkor egyedül a Főgáz (és mögötte az állam) sikere lesz, ha nem kell tarifát emelni, miközben a tervek szerint a szolgáltatás is legalább nullszaldós és minőségi marad. A Főgázt segítheti ebben, ha még maradtak tartalékok a tarifákban, és jól jön az is, ha egy ideig még olcsó marad az importgáz.

A tartalékok azonban idővel elfogynak, és előbb-utóbb emelkedni fog a gáz ára is. Nem kellene megvárni. Lassan ki lehetne mondani, hogy adott helyzetben akár nőhetnek is a lakossági tarifák. Igaz, hogy ez ellentétes lenne az eddigi kommunikációval, de mégis ez lenne a helyes út.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.