A Volkswagen-botrány megkérdőjelezte a termelés német modelljét. Ha a cég dízeljárműveinek sikere részben annak volt köszönhető, hogy csaltak a károsanyag-kibocsátási adatokkal, akkor más vállalatok hasonló leleplezése kétségbe vonja-e az ország átalakulását, amelynek során „Európa beteg emberéből” exportvezérelt gazdasági hatalommá vált?
A válasz szerencsére biztosan az, hogy nem. Németország versenyelőnyének kevés köze van a trükközésekhez, az sokkal inkább a vállalati kultúrának, illetve annak köszönhető, ahogyan a cégek átstrukturálták szervezeti felépítésüket. Németország vezető autógyártója kivételt jelent azon gyártási elvek terén, amelyek előmozdították az ország sikereit.
Az évszázad kezdete óta az ország a világ egyik vezető exportőrévé vált, túlszárnyalva az összes többi nagy európai országot. 2000 és 2013 között exportja 154 százalékkal nőtt, szemben a 127 százalékos spanyol, a 98 százalékos brit, a 79 százalékos francia és a 72 százalékos olasz mutatóval. A meggyőző német exportteljesítménnyel kapcsolatban legfőbb magyarázatként a béremelkedés korlátozását szokták kiemelni.
Ahogy azonban a spanyol adatokkal való összehasonlításból kiderül, egyes országok nagyobb bérnövekedése nem ad teljes magyarázatot. 2000 és 2008 között a német bérek 19 százalékkal nőttek, miközben a spanyol érték 48 százalékos volt. A 2009-es pénzügyi válság után azonban a szerepek felcserélődtek: 2009 és 2013 között a német nominális bérek növekedésének mértéke meghaladta a 14 százalékot, míg a spanyol adat csak 4 százalékot tett ki. Mégis, a német bérek gyors ütemű emelkedése ellenére az ország exportja nagyobb ütemben bővült, mint Spanyolországé vagy bármely más EU-tagállamé.
A legfontosabb tényezőként Németország sikerei mögött az a vállalati struktúra áll, amely a termékek minőségét egyre jobbá teszi. A német exportőrcégek kevésbé hierarchikus és decentralizáltabb módon működnek, mint más európai vállalatok. Ennek számos előnye van. A decentralizáció lehetővé teszi, hogy a céges hierarchia alacsonyabb szintjein lévő munkavállalók új megoldásokat dolgozzanak ki és valósítsanak meg. Ők gyakran közelebb vannak a vásárlókhoz, mint a magasabb beosztásban lévők, így a piaci igényekkel kapcsolatos tudásuk fontos forrása az értékteremtésnek.
Ezen tudás hasznosítása teszi lehetővé, hogy Németország a minőség, és ne az árak terén versenyezzen. Ha a bérnövekedés korlátozása lenne a német sikerek fő tényezője, akkor igen nehéz lenne a francia, olasz, brit és spanyol exportőröket felülmúlni, amelyek főként az árak terén versengenek azzal, hogy alacsony bérszínvonalú országokba szervezik ki a termelést. Ezzel szemben a minőségre való fókuszálás lehetővé teszi a német cégeknek, hogy magasabb árakat kérjenek termékeikért, és hogy új vásárlókat szerezzenek.
A decentralizált menedzsment hozzájárult ahhoz, hogy a német exportőrök megháromszorozzák a topminőségű termékek terén a globális piaci részesedésüket, szemben azokkal a cégekkel, amelyek nem szervezték át működésüket.
A minőségre való fókuszálás magyarázatot adhat arra, hogy miért tudott a német export olyan gyorsan ismét erőre kapni 2009 után annak ellenére is, hogy növekedtek a nominális bérek. A minőség kevésbé teszi sérülékennyé az exportőröket az árváltozással szemben, beleértve azokat is, amelyeket a növekvő bérek okoznak. Ezzel szemben azokra az országokra, amelyekben a cégek az ár terén versenyeznek, az a nyomás nehezedhet, hogy a termelést külföldre helyezzék, amint a hazai bérek emelkednek.
A Volkswagen azonban, ahogy kiderült, a legtöbb német cég által követett irány helyett egy másik megközelítést alkalmazott. A cég decentralizálása helyett Martin Winterkorn vezérigazgató egy centralizált, parancs- és ellenőrzési uralmon alapuló szervezet élén egyfajta patriarchaszerepet töltött be. Az a célkitűzése, hogy a cégnek a globális autóipar legfelső szintjére kell kerülnie, leelőzve a Toyotát, hatalmas nyomás alá helyezte a vállalat menedzsereit, hogy hozzák a növekedési számokat. Ennek eredménye – az emissziós csalásra vonatkozó döntés – kevésbé a német feldolgozóipari kultúráról, mintsem egy autógyártó cég megromlásáról szól, amely a fejétől kezdett bűzleni.
A World Value Survey szerint Németországban magas a társadalmi bizalom szintje, a polgárok bíznak egymásban, és eszerint cselekszenek. A VW-botrány tanulsága az, hogy ez a kultúra szükséges az ország exportmodelljének működéséhez. Azok a francia és olasz exportőrök, amelyek decentralizált menedzsmentstruktúrát vezettek be, nem növelték részesedésüket a csúcsminőségű termékek globális piacán.
Ennek oka az lehet, hogy egy adott részleg menedzsere számára a nagyobb autonómia nemcsak a piaci igényekhez való jobb igazodást teszi lehetővé, hanem azt is, hogy a saját karrierérdekét a cégsikerek elé helyezze.
Ha Németország meg akarja őrizni gazdasági dominanciáját, akkor sokkal nehezebb dolgot kell tennie annál, mint korlátozni a bérek emelkedését, vagy átalakítani a céges hierarchiát. Azt is biztosítania kell, hogy az integritás kultúráját – amelyen sikerei alapulnak – nem kezdi ki a globális verseny.
Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org
