A gyermekek áldása

Lényegében mindent tudunk az előttünk álló esztendőről. Az amerikai kamatemelés(ek) miatt fokozatosan csökkenő kockázati étvágy és a lusta európai gazdaság közepette a magyar kormányzatnak az uniós ciklusváltásból eredő növekedési és költségvetési problémákat kell kezelnie. A magyar bővülés az elmúlt években a beáramló uniós források mennyiségén múlt, miközben a befolyó pénzből a büdzsé maga is gazdagodott: a hazai önerő húsz százalékkal kisebb, mint a támogatásból megvalósított beruházás után beszedhető adóbevétel. Minél jobban pörög a lehívás (és a gazdaság), annál kisebb a hiány is.

Éppen ezért kihívás, ha újra kell írni a rendszert, és emiatt csökken az átfolyatható pénzmennyiség.

Nem nagy felismerés, hogy a gazdaságpolitika ezt a helyzetet a belső motorok felpörgetésével próbálta kezelni. Eddig nem túl jelentős eredménnyel: a jegybanki élénkítések (alacsony kamat és NHP) és a fogyasztásnövelési próbálkozások (adósságrendezések, brutális béremelések a közszférában) egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az szja-csökkentés sem tűnhetett elegendőnek, ezért tért vissza a Fidesz a jól bevált középosztályi politikához. A lakásépítések felpörgetése (áfacsökkentés és CSOK) így lehet az év sztorija, főként, ha a kormány – amint tette 14 éve – folyamatosan tágítja az igénybe vevők körét.

Azt, hogy ez a politika rövid távon biztosan eredményes, tudjuk. Ahogyan azt is, hogy ennek kockázatai nem csak elméleti szinten léteznek.