BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
lakás

Húszmilliós gyerek

2015.12.30., szerda 05:00

Amikor Lázár János miniszter bejelentette, hogy a három gyereket vállaló családok 10 millió forintot kaphatnak vissza nem térítendő támogatásként, a családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztéseként pedig további 10 millió forintos hitelhez is juthatnak, a kollégáim azonnal meglátták bennem a potenciális célcsoportot. „Brigi, még egy gyerek, és azonnal kapjátok a milliókat! Megéri, nem?”

Ők vicceltek, én azonban komolyan mondom: nem. Van két fiunk, van hitellel terhelt lakásunk is, mi már készen vagyunk.

Aki pedig azt gondolja, hogy a mai Magyarországon érdemes csak azért harmadik gyereket vállalni, hogy könnyen jusson húszmillió forinthoz az ember, az téved. Alapigazság, hogy a legtöbb férfi nem keres annyit, hogy megfelelő színvonalon eltartson három gyereket és a miattuk otthon lévő anyát. Ha pedig egy háromgyerekes nőnek dolgoznia kell, akkor ő őrlődik folyamatosan, mert képtelenség helytállni egyszerre otthon és a napi nyolcórás munkában is. Nem beszélve arról, hogy mire felnő egy gyerek, tízmillió forintnál sokkal többe kerül a családnak. Példaként ott vannak a különórák, a nyelvi képzés és a diploma. Mert az ember jót akar a gyerekének, és olyan oktatást szeretne biztosítani neki, amellyel nemzetközileg is piacképes tudást ad a kezébe. Szeretné, hogy a fiai olyan országban alapítsanak családot, ahol még számít a tudás, ahol érvényesül, aki jól dolgozik, és az emberek tisztelik egymást. És ez most nem itt van.

Milyen év lehet 2016? Ezt a kérdést tettük fel kollégáinknak az év végén. Itt olvashatja, mit várnak a Világgazdaság munkatársai az új évtől.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.