Stiglitz: Amikor gyilkol az egyenlőtlenség
A héten kapja meg a közgazdasági Nobel-emlékdíjat Angus Deaton „a fogyasztás, a szegénység és a jólét területein folytatott kutatásaiért”. Jogosan. Nem sokkal az után, hogy októberben bejelentették, hogy ő lett a díjazott, Ann Case-zel közösen sokkoló tanulmányt jelentett meg a Proceedings of the National Academy of Sciences című hetilapban.
Ennek a kutatásnak legalább akkora a hírértéke, mint a Nobel-ünnepségnek. Az amerikaiak egészségügyi helyzetére és halálozási mutatóira vonatkozó óriási mennyiségű adat elemzésével Case és Deaton csökkenő várható élettartamot és romló egészségügyi állapotot mutatott ki a középkorú fehér amerikaiak körében, különösen a középfokú vagy annál alacsonyabb végzettségűeknél. Az okok között az öngyilkosság, a drogok és az alkoholizmus szerepel.
Amerika azzal büszkélkedik, hogy a világ egyik legprosperálóbb országa, és azzal kérkedhet, hogy 2009 kivételével az utóbbi években nőtt az egy főre jutó GDP-je. A prosperitás jelének a jó egészségi állapotnak és a hosszú élettartamnak kellene lennie, de miközben az USA az egy főre jutó egészségügyi ellátási költségekben szinte minden országot megelőz, távol van attól, hogy a várható élettartam terén a világ élére kerüljön. Franciaország például a GDP kevesebb mint
12 százalékát költi egészségügyi ellátásra, szemben az USA 17 százalékos értékével, mégis az amerikaiak három teljes évvel rövidebb élettartamra számíthatnak, mint a franciák.
Éveken át sok amerikai kimagyarázta ezt az ellentmondást. Az USA heterogénebb társadalom, érveltek, és ebben az eltérésben állítólag az afroamerikaiak és a fehérek átlagos élettartama közötti különbség tükröződött.
A szakadék az egészségügy terén természetesen nagyon is látszik. Egy 2014-ben megjelent tanulmány szerint az afroamerikaiak várható élettartama a nőknél mintegy négy évvel, míg a férfiaknál több mint öt évvel rövidebb a fehérekéhez képest. Ez a különbség azonban aligha csak a heterogénebb társadalom eredménye. Ez Amerika szégyenének tünete: ez kiterjedt diszkrimináció az afroamerikaikkal szemben, akik körében a medián háztartási jövedelmek szintje még a 60 százalékát sem teszi ki a fehér amerikaiaknál mért értéknek.
Néhány fehér azonban azzal próbálkozik, hogy „életmódjuk” miatt magukat az afroamerikaiakat hibáztassa korai halálozásukért. Talán az igaz, hogy az egészségtelen szokások jobban megfigyelhetők a szegény amerikaiak körében, akik között aránytalan nagy számban találni a feketéket. Ezek a szokások azonban a gazdasági körülmények következményei, nem is beszélve a rasszizmus okozta nehézségekről.
A Case–Deaton-tanulmány következtetései rámutatnak arra, hogy az ilyen elméletek már nem helytállók. Amerika erősen megosztó társadalommá vált, nemcsak a fehérek és az afroamerikaiak, hanem a társadalom felső egy százaléka és a többi réteg, illetve a magasan képzett és kevésbé iskolázott rétegek között, függetlenül a faji hovatartozástól. Ez a szakadék pedig nemcsak a bérekben jelentkezik, hanem a korai halálozásban is. A fehér amerikaiak is hamarabb halnak, amint csökken a jövedelmük.
A jelenség aligha lepheti meg azokat, akik tanulmányozzák az amerikai egyenlőtlenség kérdését. Egy teljes állásban foglalkoztatott férfi munkavállaló medián jövedelme alacsonyabb, mint volt negyven éve. A középfokú végzettséggel bíró férfiak bére mintegy 19 százalékkal csökkent az Ann Case és Angus Deaton által vizsgált időszakban.
Annak érdekében, hogy a „víz felett maradjanak”, sok amerikai uzsorakamatra vett fel kölcsönt a bankoktól. 2005-ben George W. Bush elnök adminisztrációja jelentősen megnehezítette a háztartásoknak, hogy csődöt jelentsenek, és leírhassák adósságaikat. Ezt követően beütött a pénzügyi válság, amely több millió amerikai számára a munkahelyének vagy lakásának az elvesztését jelentette.
A középosztálybeli élet jövedelmi szintje elérhetetlenebbé vált az amerikaiak egyre nagyobb részének. Azok, akik a tőzsdébe fektettek, elvesztették vagyonuk jó részét, azok, akik biztos államkötvénybe rakták pénzüket, azzal szembesültek, hogy szinte a nullára apadt a vagyonuk, miután a Fed lejjebb vitte a kamatokat. Elkerülhetetlen volt, hogy ezek az óriási pénzügyi nehézségek megnövekedett nyomás alá helyezzék a középosztálybeli amerikaiakat és családjaikat. Nem meglepő, hogy ez a droghasználat, az alkoholizmus és az öngyilkosságok előfordulásának megnövekedéséhez vezetett.
Az 1990-es évek végén vezető közgazdászként dolgoztam a Világbanknál, amikor hasonlóan nyomasztó híreket kezdtünk kapni Oroszországból. Adataink azt mutatták, hogy a GDP mintegy 30 százalékkal csökkent a Szovjetunió szétesése óta, azonban nem voltunk teljesen biztosak a saját méréseinkben. A férfiak várható élettartamának csökkenésére vonatkozó adatok azonban megerősítették azt a benyomásunkat, hogy nem mennek jól a dolgok Oroszországban.
A gazdasági teljesítmény és a társadalmi haladás mérésével foglalkozó nemzetközi bizottság – amelynek társelnöke voltam, és Angus Deaton is szerepet vállalt benne – korábban hangsúlyozta, hogy a GDP gyakran nem megfelelő mérőeszköze a társadalmi jólétnek. A fehér amerikaiak romló egészségügyi állapotára vonatkozó új adatok megerősítik ezt a következtetést. A világ legjelentősebb középosztályi társadalma afelé halad, hogy az első „egykor volt” középosztályi társadalommá váljon.
Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org
