Képzeljük el a következő szituációt: „Én ott vagyok egy kongresszuson, elmondok egy együttműködő beszédet, tudják, hogy másnap külföldre fogok utazni, kezet fognak velem, és senki nem szól, hogy két nap múlva hátamba fogják vágni a kést.” Tarlós István, Budapest főpolgármestere ezzel érzékeltette, mennyire meglepte és mennyire váratlanul érte az a változtatás, ahogyan módosították a budapesti közösségi közlekedés finanszírozását. Nemcsak a tartalom volt meglepő, de a lebonyolítás módja is. Az, hogy a főpolgármestert nem avatták be a rá s városára vonatkozó lényeges változásba. Ráadásul azt a politikust mellőzték, aki a legnagyobb kormánypárt támogatásával lett Budapest első embere. Kívülről nézve ez az intermezzo azt jelentheti, hogy Tarlós már nem fontos, vagy legalábbis nem annyira, hogy érdekelné a pártot a véleménye. De az is lehet, a közösségi közlekedés finanszírozására nincs olyan megoldás, ami mindegyik félnek elfogadható lenne. Budapesten a rendszerváltás óta legalábbis nem találták meg az üdvözítő modellt.
A parlament tavaly év végén határozott: a főváros több pénzt kap a kerületektől az iparűzési adóból, cserébe viszont ebből meg kell oldania a budapesti közösségi közlekedést. A kerületek nem tiltakoztak, a főpolgármester viszont azóta is hadakozik. Érthetően. Az ő számításai szerint ugyanis kap hárommilliárdot, de elvesznek tőle hatot. Mivel idáig is forráshiányos volt e terület finanszírozása, az anyagi rés ezzel tovább nőtt. És máris jött a mentő ötlet: az agglomerációs közlekedést ezentúl oldja meg az állam. Idáig Budapest csak szívességből látta el. Szívességből? Több mint 300 ezer ember napi munkába szállítása nem szabályozott, precízen meghatározott s anyagilag is fedezett, szerződéses formában történik?!
A történet azonban valószínűleg nem ilyen fekete-fehér. A vita kirobbanása után mind a gazdasági, mind a fejlesztési tárca kijelentette, hogy az agglomerációs közlekedés finanszírozása a budapesti tömegközlekedéshez nyújtott állami források rendszerébe épül be. Tavaly erre 24 milliárd jutott, az idén 18. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Budapesti Közlekedési Központ még 2013-ban kötött erre megállapodást, amely 2022-ig érvényes. Igaz, e megállapodás konkrét összegről nem beszél, mondván, a kormány és a főváros között létrejött egy hosszú távú együttműködési keretmegállapodás, abba illeszkedik ez is.
Tarlós azonban bekeményített. A legújabb fejlemény őt igazolja. Az állam visszavonulót fújt: nem folytatja az állóháborúvá merevedő kínos vitát, átveszi a fővárostól az agglomerációs közlekedést. A kormány úgy döntött, a fővárosnak azt kelljen finanszíroznia, ami törvényi kötelezettsége. Vagyis a fővárosi tömegközlekedést.
Happy end a történet vége? Ez még egyáltalán nem biztos. Egyrészt még nem világos, hogy e változással, nagyobb kerületi hozzájárulással finanszírozható-e a budapesti közlekedés. Vagy még így is veszteséges lesz? Mit jelent a finanszírozásban az erre az évre megítélt 18 milliárdos állami támogatás? Milyen alapon ennyi? Van olyan számítás, amely szerint normatív alapon ennyi jár a majdnem kétmilliós fővárosnak? Jó lenne tudni, hogy a közösségi közlekedés működtetésében – s nemcsak a fővárosra gondolva – mennyi az állami feladat, mennyi egy város, önkormányzat dolga. Ez azért fontos, mert Budapestre mutogatva tavaly már a balatoni tömegközlekedésre is több állami forrást kértek a tó körüli önkormányzatok, mondván, a helyi lakosok öt-hatszorosa fordul meg ott nyaranként. De most Szegeden is azzal szembesültek, hogy a tömegközlekedés 2010-ben még csak egymilliárdjukba került, tavaly kettőbe, s az idén már négymilliárdot kért a buszos közlekedésre pályázó állami vállalat.
Vagyis: nemcsak budapestiek speciális gondjáról van szó. De ha baj van, az a fővárosban a leglátványosabb. S mivel a tömegközlekedés a világ sok országában közösségi szolgáltatás, a kormányok általában hozzájárulnak a működtetéshez. Nem világos, hogy ez a jövőben hogy lesz. Ha a teljes költség a fővárost terheli, máshonnan – például kultúra, oktatás s egyéb szolgáltatások – vonják el a pénzt. Tarlós hátában ott a kés, hogy az ő szavait idézzük. Kérdés, hogy ezzel milyen sebeket ejtettek rajta. És a városon.
