Pálinkás József: Egyenként lemaradunk, vagy együtt felzárkózunk?
Dél-Korea államfőjének társaságában ültek össze a tavalyi év végén a V4 országok vezetői. Pak Gun Hje akkor azt mondta, hogy a távol-keleti cégek már most a közép-európai térség legnagyobb külföldi befektetői közé tartoznak, Szöul pedig további lehetőségeket lát a gazdasági együttműködés kiszélesítésére. Az erőviszonyok korántsem kiegyenlítettek: Dél-Korea szuperhatalom az innováció terén. Kutatás-fejlesztésre (K+F) évek óta GDP-je 4,5 százalékát fordítja, ezzel világelső. A leginnovatívabb országok zöme (Svédország, Finnország vagy Japán) 3-3,5 százalékot költ erre, az Európai Unió átlaga 2014-ben alig haladta meg a két százalékot.
A visegrádiak lemaradása hatalmas. Az EU átlagát egyedül Csehország közelíti meg, hazánk jelenleg 1,4 százalék körül van, a többiek egy százalék alatt állnak. Rendkívüli különbség alakult ki a régió és a legfejlettebb államok kutatói bérei között, ami a tehetséges fiatalokat külföldre csábítja.
Csehországot leszámítva közös gyengeségként azonosíthatjuk a kis- és középvállalatok (kkv) alacsony innovációs teljesítményét. Csehország eléri az EU-átlagot az innovációs teljesítménnyel rendelkező kis- és középvállalatok arányában (mintegy 30, illetve közel 50 százalék), itthon 12 és 26 százalék e két arányszám, és a másik két V4-ország is hasonló szinten áll.
Vajon milyen stratégiával sikerülhet a hasonló adottságokkal és érdekekkel rendelkező, világméretekben azonban csekély gazdasági erőt képviselő V4-nek együtt felzárkózó innovációs partnerekké válniuk? Négy szegény ember összefogásából ugyanis egyáltalán nem következik, hogy együtt már gazdagnak számítanak.
A felzárkózáshoz egészen kivételes lehetőség, hogy hazánkban és a többi visegrádi országban a K+F és az innováció (K+F+I) ösztönzésére soha nem látott mértékű forrás áll rendelkezésre:itthon a 2014–2020 közötti periódusban uniós és hazai forrásokból összesen 1200 milliárd forint. Elérhetővé válhat, hogy 2020-ban a GDP 1,8 százalékát fordítsuk K+F-re, ami még mindig jócskán elmarad az uniós szinttől. Fontos, hogy a V4-ek az uniós támogatást kiegészítő fejlesztési forrásként, és ne a hazai dotáció helyett használják fel, különben még távolabb kerülünk a versenytársainktól. (Kihívás, hogy a K+F+I szempontjából leginkább fejlett régiók a 2014–2020-as tervezési időszakban csak rendkívül korlátozott mértékben férnek hozzá a támogatásokhoz.)
Méretgazdaságossági szempontok miatt is indokolt, hogy a V4-ek együttműködését dinamikusabbá tegyük a tudomány, a K+F+I területén, és erre kínálkoznak is kitörési pontok. Ehhez fel kell térképezni a kutatási projektek és a vállalati fejlesztések kapcsolódási pontjait, az eredmények közös piacosításának lehetőségeit. Közös projektekben, összehangolt fellépéssel az a versenyelőny is jobban érvényesülhet, hogy a régió gazdaságaiban kiemelkedő a feldolgozóipar teljesítménye: nálunk a GDP 22-23 százalékát adja, míg az EU-ban 15 százalékot.
Létfontosságú, hogy a kutatók hozzáférjenek a legfejlettebb nemzetközi infrastruktúrákhoz: ezek tagsági és használati díjai horribilisak, ezért megosztásukra konzorciumokat kell alakítanunk, ahogy régiós együttműködések ezt már most mutatják. Szükség van a kutatói bérek megemelésére is, hogy a legkiválóbb szakemberek itt maradjanak.
Az érintett országok együttműködve sokkal hatékonyabban tudnák kihasználni az erőforrásokat, és dolgozhatnák le a hátrányukat. A V4-ek így lehetnek az EU legfejlettebb országaiból érkező projektek erős partnerei 2020 után, amikor az elérhető K+F-pályázati programok nagyobb arányáért nemzetközi mezőnyben kell versenyezniük.
Az innovációs stratégiai partnerséggel új dimenziót kaphat a V4-együttműködés. Kiemelt jelentőségű lesz, hogy a márciusi think.BDPST-konferencián a visegrádi országok képviselői megvitathatják a régiós innováció kitörési pontjait, és feltérképezhetik a dinamikus együttműködés eszköztárait és hatékony ösztönzőit. Az eredményeket hozó párbeszéd újabb lépéseknek adhat lendületet, és a V4-ek nemzetközi együttműködése jövőnket formáló K+F-teljesítményekhez vezethet.
