Stiglitz: Az új geo-közgazdaságtan
A tavalyi emlékezetes év volt a világgazdaság számára. Nemcsak azért, mert a gazdaság teljesítménye csalódást keltett, hanem mert jelentős – kedvező és kedvezőtlen – változások zajlottak le a globális gazdasági rendszerben.
A legjelentősebb fejlemény a decemberi párizsi klímamegállapodás megkötése volt. Önmagában azonban ez a megállapodás még távolról sem elég ahhoz, hogy a globális hőmérséklet emelkedésének mértéke ne haladja meg a célként kitűzött 2 Celsius-fokot az ipari forradalom előtti időszakhoz képest. A megállapodás azonban mindenkinek felhívta a figyelmét arra, hogy a világ elmozdult a zöldgazdaság felé.
A magas szén-dioxid-kibocsátású gazdasági modelltől való elmozdulás csak az egyike annak a néhány jelentős változásnak, amely a geogazdasági világrendben zajlik. Sok más változás pedig elkerülhetetlen a globális termelésben és keresletben való csökkenő kínai részesedésből adódóan. A BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) által tavaly elindított Új Fejlesztési Bank a feltörekvő országok első jelentős nemzetközi pénzügyi intézményévé vált.
Az Egyesült Államok nagyobb körültekintéssel cselekedett olyan helyzetekben, amelyekben a kínai valuta is érintett volt. Nem ellenezte a jüan felvételét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tartalékeszközébe, a Különleges Lehívási Jogok (Special Drawing Rights – SDR) elnevezésű valutakosarába. Ráadásul fél évtizeddel azután, hogy az Obama-adminisztráció beleegyezett abba, hogy változások történjenek Kína és más feltörekvő gazdaságok IMF-en belüli szavazati jogával kapcsolatban, az amerikai kongresszus végre jóváhagyta a reformokat.
A legvitatottabb tavalyi geogazdasági döntés a kereskedelmet érintette. Az éveken át szinte észrevétlenül zajló meddő tárgyalások után a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) dohai fejlesztési fordulóját – amely a korábbi, a fejlett országoknak kedvező kereskedelmi megállapodások okozta egyensúlytalanságok kezelését célozta – csendben eltemették. Az amerikai álszentség – amely támogatja a szabad kereskedelmet, de közben elutasítja a gyapot és más mezőgazdasági nyersanyagok terén meglévő támogatások leépítését – leküzdhetetlen akadálynak bizonyult a dohai tárgyalásokon. A globális kereskedelmi tárgyalások helyett az USA és Európa az „oszd meg, és uralkodj” stratégiát alkalmazta. Ennek következtében a megcélzott globális szabad kereskedelmi rendszer helyett egy nem egyeztetett kereskedelmi rendszer jött létre. A csendes-óceáni és atlanti térség nagy részében a kereskedelmet olyan több ezer oldalas megállapodások, bonyolult származási előírások szabályozzák, amelyek ellentmondanak a hatékonyság és az árucikkek szabad áramlása elvének.
Az USA olyan titkos tárgyalásokat folytatott, amelyek miatt az elmúlt évtizedek legrosszabb kereskedelmi megállapodásává válhat az úgynevezett Csendes-óceáni Partnerség (TPP). Továbbá a TPP ratifikációjával is gondok lehetnek, miután az USA-ban egyetlen vezető demokrata elnökjelölt és sok republikánus aspiráns sem támogatja. Nem is annyira a megállapodás kereskedelmi előírásaival, hanem annak a beruházásokra vonatkozó fejezetével van gond, mert jogalapot nyújt a külföldi befektetőknek, hogy kormányokat pereljenek be nemzetközi magántörvényszékeken, ha úgy vélik, hogy az állami szabályozások ellentmondanak a TPP több mint hatezer oldalt kitevő előírásainak. A múltban az ilyen törvényszékek az új állami szabályozások felszámolására vonatkozó hivatkozásként értelmezték azt a kikötést, amely a külföldi befektetőknek „tisztességes és méltányos eljárást” írt elő. Még akkor is így volt ez, ha ezek a szabályozások nem diszkriminatív jellegűek voltak, és csupán azt a célt szolgálták, hogy megvédjék az állampolgárokat az újonnan kiderült káros hatásoktól.
Továbbá az, ahogyan Obama érvelt az új kereskedelmi megállapodások mellett, megmutatta, hogy az adminisztrációja mennyire nincs képben a globális gazdasággal kapcsolatban. Ismétlődően azt hangoztatta, hogy a TPP meghatározza majd, hogy melyik ország lesz az – Amerika vagy Kína –, amelyik a 21. század kereskedelmi szabályozásait lefekteti. A helyes megközelítés viszont az lenne, ha az ilyen szabályozásokat közösen alkotnák meg transzparens módon és minden fél szempontjait figyelembe véve. Obama az eddigi megszokott modellt próbálta fenntartani, amelyben a globális kereskedelmet és beruházásokat szabályozó előírásokat amerikai vállalatok írták meg az amerikai vállalatok érdekében. Ezt elfogadhatatlannak kellene tartania mindenkinek, aki elkötelezett a demokratikus alapelvek mellett.
Azoknak, akik szorosabb gazdasági integrációt szeretnének kialakítani, különös felelősségük van abban, hogy erős támogatói legyenek a globális kormányzási reformoknak. Ha a jogkörök állami szintekről szupranacionális testületekhez kerülnek át, akkor a szabályozások előkészítésénél, megvalósításánál és betartásánál különösen figyelembe kell venni a demokratikus megfontolásokat. Sajnos 2015-ben nem mindig ez volt a helyzet.
Idén a TPP kudarcában kellene reménykednünk, és abban, hogy a kereskedelmi megállapodásoknak egy olyan új korszaka kezdődik meg, amely nem a jelentős hatalommal bírókat jutalmazza, és nem bünteti a gyengéket. A párizsi klímamegállapodás talán ennek a szellemnek az előhírnöke, és egyben azt a gondolkodást képviseli, amely a valódi globális együttműködés megvalósításához szükséges.
Copyright: Project Syndicate
www.project-syndicate.org
