Beigazolódott, hogy az év első három hónapjában csak átmenetileg lassult le a magyar gazdaság növekedése, ugyanis április és június között 2,6 százalékkal bővült a GDP . Ez háromszor akkora, mint az első negyedéves növekedés, de még elmarad a tavaly év végén látott 3 százalék feletti ütemtől. (A szezonálisan igazított és naptárhatástól tisztított növekedés 1,7 százalék volt.) Sebaj, a lényeg, hogy az EU-források hiányától már nem szenved annyira a gazdaság, hiszen a fogyasztás felpörgése és az export dinamizálódása ellensúlyozta a tavaly év végén elzáródott brüsszeli pénzcsapokat.
A lakossági fogyasztás utoljára a válság előtt nőtt olyan gyorsan, mint az elmúlt hónapokban, amihez jelentősen hozzájárul, hogy a nagymértékű bérnövekedés infláció nélkül valósul meg. Így a háztartások többletjövedelmét nem viszi el az infláció – ami a magyar gazdaság hosszú éveken át tartó súlyos problémája volt. A kiskereskedelmi forgalom szárnyalása, a turizmus és a vendéglátás bővülése tartósan támogathatja a gazdaságot, ha a béremelkedés dinamikája fennmarad, és a lakosság óvatossági megfontolásai tovább oldódnak. Utóbbira jó esély van, hiszen már nem nyomja a vállukat például a devizahitelek terhe.
A kulcskérdés a béremelkedési ütem tartóssága. Ma azért ígérnek magasabb bért a vállalatok a dolgozóknak, mert súlyos gondot okoz, hogy megtalálják és megtartsák a megfelelően képzett munkaerőt. A munkaerőhiány okozta bérnövekedés pedig egyre kevésbé van összhangban a gazdaság termelékenységének javulásával. Azt azonban egyre több szektorban csak két számjegyű béremeléssel tudják ellensúlyozni a cégek, hogy az elmúlt években százezrek vándoroltak Nyugatra – főként a jól képzettek és a szakmunkások –, miközben a közfoglalkoztatás több mint kétszázezer embert „tart fogva”, akik képzéssel/átképzéssel magasabb hozzáadott értékű munkát tudnának végezni a versenyszférában.
Örömteli, hogy a kormányzat igyekszik fellendíteni a GDP-növekedést, például a lakásprogrammal vagy az EU-források lehívásának ismételt felgyorsításával. De csak akkor tudunk a régióval együtt növekedni, ha hosszú távú reformokat hajtunk végre. A felzárkózáshoz ugyanis elengedhetetlen, hogy minél többen és többen járjanak egyetemre, s a kormány ne gondolja úgy, hogy itt véget is ér a tanulási folyamat. Az élethosszig tartó tanulás ugyanis ma már nemcsak divatosan hangzik, hanem elengedhetetlen ahhoz, hogy egy ország sikeres legyen. (Nem túl jó jel, hogy ma már 300 ezreznél kevesebb a felsőoktatásban részt vevők száma, ami 17 éves mélypontot jelent.)
Az oktatás és az egészségügy fejlesztése mellett elengedhetetlen egy olyan befektetőbarát gazdaságpolitika, amely nem csupán a vállalatok működését, hanem ezáltal az emberek életét is kiszámíthatóvá teszi. S amely nem csupán a feldolgozóipart tekinti a felzárkózás zászlóshajójának, hanem felismeri, hogy a szolgáltató szektor lehet a hosszú távú növekedés alapja. A szakik és a közmunkások országa helyett a zsenik, a változásra és az innovációra kész emberek országává kell válnunk. Különben a magyar zsenik nem a magyar GDP-t fogják növelni, s a mostani béremelkedés motorja, a képzett munkaerő hiánya válik a felzárkózás gátjává.
