Az amerikai belső kereslet bővülése

Amióta Donald Trump megnyerte az amerikai elnökválasztást, a sajtó és a pénzügyi piacok is arra a tervére fókuszáltak, hogy csökkentené az adókat, és ezermilliárd dollárt költene infrastrukturális beruházásokra a következő évtized során. Azok a várakozások, amelyek szerint ezek az intézkedések növelni fogják a keresletet, a hosszú távú kamatokat 50 bázisponttal emelték.

Az a nézet azonban, hogy Trump intézkedései az árak és a bérek növekedését okozzák majd, nem áll összhangban javaslatainak minden részletével. Bárkinek, aki hallotta beszédeit vagy olvasta kampánykiadványait, észre kellett vennie, hogy Trump nem arra tett javaslatot, hogy a szövetségi kormányzatnak kellene az infrastrukturális beruházásokat megvalósítania. Vagyis nem a költségvetési hiányon alapuló keynesiánus fiskális élénkítésre szólított fel. Kampánya az „infrastrukturális adójóváírások deficitsemleges rendszere” mellett állt ki annak érdekében, hogy a magáncégek ösztönzőket kapjanak az út-, híd-, alagút-, repülőtér-építési és egyéb infrastrukturális projektek megvalósításához.

Természetesen nem világos, hogy a kongresszus támogat-e majd ekkora mértékű adójóváírást. De ha a kongresszus áldását is adja erre, nincs garancia rá, hogy a cégek a kívántnak megfelelően reagálnak az intézkedésre. A hagyományos beruházási adójóváírásokat sikeresen használták fel a múltban arra, hogy a cégeket azon kapacitásaik bővítésére ösztönözzék, amelyek a saját termékeik gyártását és eladását célozzák. De miként fognak a vállalatok bármilyen bevételre szert tenni az utak, hidak és alagutak birtoklásából?

Könnyű abba a csapdába esni, hogy azt gondoljuk, az adócsökkentés a kereslet élénkítésének módja. A kongresszusi republikánusok azonban ragaszkodhatnak ahhoz, hogy a személyi jövedelemadó csökkentését az adólevonások korlátozásából finanszírozzák, amit jelenleg az adóteher csökkentésére használnak fel a magánszemélyek. A republikánusok részéről a képviselőház elnöke, Paul Ryan által beterjesztett adójavaslat szerint minden olyan adólevonást fel kellene számolni, amely nem jótékonykodásra és hitelkamatokra vonatkozik. Ez a változtatás a GDP mintegy 1 százalékának megfelelő összeggel növelné az állami bevételeket, ami elég lenne ahhoz, hogy az szja jelentős csökkentését fedezze.

Ronald Reagan híres, 1986-os adóreformtörvénye kínálatoldali intézkedésnek számított, amely az ösztönzők erősítését célozta. Nem hagyományos keresletoldali intézkedés volt, amelynek célja, hogy minél több pénzt hagyjon az emberek zsebében. A reagani adócsomag az adólevonások és egyéb könyvelési szabályok megváltoztatását használta arra, hogy finanszírozni tudja az adóráták jelentős mértékű csökkentését az 50 százalékos felső kulcsról 28 százalékra. Az alacsonyabb marginális adókulcs arra késztette a magánszemélyeket, hogy többet dolgozzanak, és az adózott kereseteiken keresztül, ne az adózás alá nem vont mellékjuttatások és egyéb kompenzációs formák révén tegyenek szert a potenciális jövedelmük nagyobb részére.

Ha a magánszemélyek nem reagáltak volna a megváltozott ösztönzőkre, a reagani adócsökkentés bevételsemleges lett volna. Az adófizetők azonban reagáltak a javuló ösztönzői keretrendszerre, és így az adózás előtti reáljövedelmek, valamint az adóbevételek mértéke emelkedett. A kongresszus republikánusai megfelelően döntenének, ha Trump adócsökkentésénél a reagani kínálatoldali intézkedéseket tekintenék mintának.

A reagani adócsökkentés óta eltelt 30 évben az adókulcsok jelentősen emelkedtek, különösen a magasabb jövedelmű adófizetőknél. A bérekre, keresetekre vonatkozó felső kulcs 28 százalékról 39,6 százalékra emelkedett, miközben a tőkejövedelmek némely formája esetében több mint 43 százalékra nőtt az adó mértéke.

A Kongresszusi Költségvetési Hivatal (Congressional Budget Office) szerint a tényleges adóráta a legtöbb jövedelmi csoport esetében csökkent az elmúlt 30 évben, de jelentősen emelkedett a felső jövedelmi egy százalék esetében. Még pontosabban elemezve az adatokat, kiderül, hogy az alsó jövedelmi ötödbe tartozó háztartások esetében a tényleges adókulcs 2013-ban 3,3 százalékot tett ki, amely mintegy fele annak az értéknek, ami az elmúlt 30 évben átlagosan jellemző volt. A középső jövedelmi háromötöd körében a tényleges ráta 2013-ban 13,8 százalék volt az elmúlt három évtized 16,6 százalékos átlagához képest. Az adófizetők következő 19 százaléka körében a tényleges kulcs csak kismértékben csökkent. A top 1 százalék esetében azonban a tényleges adókulcs 3,4 százalékponttal 34 százalékra emelkedett.

A növekvő adókulcsok és az adóterhek legmagasabb jövedelműek felé történő eltolódásának ismeretében nem lenne meglepő, ha a kongresszus csökkentené a felső kulcs mértékét, és az adóalapot bevételsemleges módon szélesítené.

Természetesen most nincs ok arra, hogy a keresletet növelni kelljen. A gazdaság lényegében teljes foglalkoztatási szintet ért el, a munkanélküliség mértéke októberben 4,9 százalék volt. A feszes munkaerőpiac azt okozta, hogy az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó maginfláció az elmúlt évben 2,2 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 1,9 százalékról. Továbbá a termelő ágazatban dolgozó munkavállalók bére 2,4 százalékkal emelkedett, vagyis az áremelkedésnél nagyobb mértékben nőtt. A Federal Reserve így decemberben elkezdhette a kamatemelési ciklusát anélkül, hogy a kereslet élénkítéséhez bármilyen fiskális intézkedésre szükség lett volna.
Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org