A kamatszintek félelemfaktora
Sokan, akik általános iskolások voltak a hidegháború időszakában, emlékeznek rá, hogy mit tanítottak nekik egy atomtámadás esetén szükséges teendőkről. Amikor a szirénák megszólaltak, az amerikai diákoknak fedezékbe kellett húzódniuk. Mintha az asztal alá bújás megmentene az atomcsapástól. Bárcsak így lenne. Ez az abszurd tanács juthat eszünkbe a Japánban uralkodó félelmek kapcsán. Az utóbbi hetekben néhányszor sms-ek (a mai szirénák) arról tájékoztatták az embereket, hogy a fejük felett az égben elhaladó, alig látható csík egy interkontinentális ballisztikus rakétától származik, a rakétát pedig egy nukleáris fegyverrel rendelkező, indulatkezelési problémákkal küzdő 33 éves diktátor lövette ki.
Ez egy olyan fenyegetés a világrenddel szemben, amelyet az Atlanti-óceán partján lévő, nyugati irányban egy kontinenssel és egy óceánnal védett politikusok és elemzők talán nem megfelelően vesznek figyelembe. Az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun jelentette fenyegetésnek azonban az elmúlt hónapokban jelentős hatása volt a globális pénzpiacokra. Egyszerűen és ijesztően szólva, a Koreai-félszigeten zajló kardcsörtetés növelte az Észak-Koreával kapcsolatos közvetlen konfliktus kockázatát, ami tönkretenné a Kína és az Egyesült Államok közötti kapcsolatot. Egy ilyen konfliktus hatalmas emberi veszteséggel járna, és a gazdasági termelés nagyarányú csökkenését váltaná ki regionális és talán globális szinten.
A „ritka katasztrófák kockázatának” elmélete terén az elmúlt években jelentős előrelépés történt Robert Barro, a Harvard közgazdászának munkája révén. Ennek alaptétele, hogy senki sem zárhatja ki háborúk, éhínségek, ragályos fertőzések, társadalmak összeomlásának bekövetkeztét. Ezek csökkentik a termelést, a fogyasztást és a jólétet. Miután ezek az események nem gyakran következnek be, messze vannak attól a valószínségi szinttől, amelyet az alapszcenáriók figyelembe vesznek.
A nagy gazdasági világválság tapasztalatai megmutatják, mi várható a pénzpiacokon, ha a termelés mértéke visszazuhan: ahogy az infláció csökken, úgy esnek vissza az amerikai államkötvények nominális és reálhozamai.
A mostani geopolitikai feszültségek megteremtették egy katasztrófa távoli – és naponta változó – lehetőségét, amelynek bekövetkeztekor mindenki rosszul járna. Egy ilyen helyzetben a kockázatkerülő befektetők be akarják biztosítani magukat a kedvezőtlen eseménnyel szemben. A nominális, a reál- és az árazott inflációs állampapírkamatok alacsonyabbak, mint amit a gazdaság ciklikus helyzete igazolna. Ebben a befektetők ciklikus és atipikus kockázatokkal szembeni érzékenysége játszik szerepet.
A ritka katasztrófák kockázatára történő növekvő érzékenységnek három következménye van. Először is az alacsony kamatok nem szükségszerűen arra utalnak, hogy a fejlett gazdaságok az alacsony növekedés csapdájába kerültek a kedvezőtlen demográfiai trendek és az alacsony termelékenységi növekedés következtében. Inkább azt jelzik, hogy a biztos menedékhelynek számító eszközök iránti verseny felerősödött.
Másodsorban nem tanácsos a kormányzatok számára a költekezés fokozása. A deficitek finanszírozásának rövid távú költsége alacsony, mert a háztartások aggódnak amiatt, hogy a lehetséges „hét szűk esztendő” valóban igen ínséges lesz. Ha az emberek a legrosszabb helyzetre készülnek fel, akkor igazolható-e, hogy a vezetőik ne legyenek óvatosak?
Harmadsorban a fejlett gazdaságokban tapasztalható alacsony irányadó kamatok nem feltétlenül a monetáris testületek túl laza politikájának a bizonyítékai. A monetáris lazítást ugyanis az aktuális és az egyensúlyi kamatráta közötti különbség alapján lehet értékelni. Az amerikai Fed, az Európai Központi Bank és a japán jegybank által fenntartott alacsony kamatszintek nem tűnnek olyan alacsonynak, ha az egyensúlyi ráta valójában alacsony.
A ritka katasztrófák kockázatának elmélete kiegészít más, a reálkamatráták globális szinten tapasztalható alacsony szintjére vonatkozó magyarázatokat. Talán a távoli katasztrófák kockázata teremtette meg a globális megtakarítási bőséget, amelyre 2005-ben a Fed egykori elnöke, Ben Bernanke figyelmeztetett. Továbbá ha a politikusok aggódnak a jövőbeli konfliktusok miatt, akkor talán még inkább a reálkamatok alacsonyabb szintre történő csökkentésére törekednek a „pénzügyi elnyomás” révén annak érdekében, hogy elegendő költségvetési terük legyen a nehéz időszakokra való felkészüléshez.
Ezek azonban hosszabb távú trendekre adnak magyarázatot. A globális megtakarítási bőség meglétének felismerése segít megérteni az 1998-as ázsiai pénzügyi válságot követő tizenöt évet. A pénzügyi elnyomás pedig a háború utáni helyzetekre vagy olyan más esetekre ad magyarázatot, amikor az államadósság növekszik. A ritka katasztrófák kockázata leginkább egy hozzájáruló tényezője az ilyen epizódoknak, és a pénzpiacok rövid távú dinamikájának magyarázatánál lehet fontosabb szerepe, amikor rakéták szállnak az égen.
Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org
