Kiszolgáltatottság a szolgáltató szektortól?
Dolgozói szegénység alighanem azóta létezik, mióta a bérmunka maga. A jelenség előtérbe kerülése az 1990-es évekre esik, amikor az Egyesült Államokban a szegénység összetevőinek vizsgálata közben kiderült, hogy jelentős azoknak a száma, akiknek van munkájuk, keresetükből mégsem tudnak kijönni: állandóan ingadoznak az ott abszolút mérceként alkalmazott szegénységi küszöb körül.
Az Európai Unióban a dolgozói szegénységre az évezred kezdetétől figyeltek fel, majd fokozott érdeklődés övezte a 2008. évi válságot követően. A Világgazdaság évente beszámol az Eurostat megbízásából végzett vizsgálatok eredményeiről (Nőtt a dolgozói szegénység címmel, Világgazdaság, 2017. január 30.). Ebből tudható, hogy a munkabérből nehézkesen megélők aránya Magyarországon a foglalkoztatottak között tavaly 2005 óta nem tapasztalt szintre, 9,6 százalékra emelkedett, és 0,3 százalékponttal nőtt az előző évihez képest.
A dolgozói szegénységet jelző mutató a relatívnak nevezett mérőeszközök közül való: a jövedelmek (köztük a keresetek) medián értékéhez viszonyít. Ennek megfelelően a két szélső érték középértékéhez képest Európában az ennek 60 százalékát meg nem haladó jövedelemmel (és a meghatározás szerint az egy éven át legalább 15 hétig munkával) rendelkezőket illetik a dolgozói szegények elnevezéssel. A kedvezőtlen tünetet elsőként észlelő Egyesült Államokban általában a szegénység abszolút mutatóját, egy küszöbszámot alkalmaznak (amikor mégis a relatív jelzőszámhoz folyamodnak, a medián 50 százaléka a mérce). Minthogy a nélkülözők megélhetésének nem feltétlenül a keresetek a kizárólagos forrásai, természetesen a jövedelmeket illik vizsgálni, az európai statisztikában ehhez a jövedelem- és életkörülmények statisztikája (SILC) néven ismert felvétel szolgáltat adatokat.
A dolgozói szegények csoportjába többféle munkavállalót sorolnak: nemcsak a kiugróan alacsony keresetűek tartoznak ide, hanem például a részmunkaidőben alkalmazottak, akik között a 2008-as válság óta egyre több a kényszerűségből erre fanyalodók száma. Ugyancsak idetartoznak a határozott időre szóló szerződést kötők. Tágabban pedig természetesen ki kell térni a háztartások egészére, azaz a gyermeküket egyedül nevelő szülőkre, a sokgyerekesekre is.
A magyar átlag igazodik az unióshoz, amelyiknek mértéke a 28 országban tíz százalékra tehető (a válság előtti évhez viszonyítva 3 százalékpontos növekedéssel); a mutatót az élet- és munkakörülmények javítását szolgáló alapítvány, az Eurofound állapította meg. Az átlagokra rendszerint jellemző módon ez éppúgy hatalmas különbségeket takar, mint a magyarországi szám. A válság 26 tagállam közül csupán hatban okozta a dolgozói szegénység növekedését, szoros összefüggésben a munkanélküliségi rátával.
Természetesen világjelenséggel állunk szemben. Az ENSZ 2030-ig szóló, fenntartható fejlődési programjának idei, első jelentéséből kiderül, hogy az ezredforduló óta a dolgozói szegénység kategóriájába esők aránya a felére csökkent (akkor 28 százalékot mértek). Az egyes világrészek és régiók között óriásiak az eltérések, egyvalami azonban közös: a dolog jobban sújtja a fiatalokat, akiknek 15 százaléka élt a nemzetközi szegénységi küszöb alatt, és kevésbé jellemző az idősebbekre (9 százalék).
Ellenszerként a foglalkoztatás növelése kínálkozik. Csakhogy a dezindusztrializáció, az egyre élénkebb nemzetközi kereskedelem és a tudásra épülő technológiai váltás aláássa bizonyos dolgozók életszínvonalát és keresetét, így miközben az EU-ban a foglalkoztatottság növelése a cél, és a 2020-ig terjedő stratégián belül 75 százalékosra kívánják emelni a rátát, ez nagyszámú, nem kellően felkészült munkaerő beáramlását vonja maga után a gazdasági életbe – figyelmeztet Ive Marx, az antwerpeni egyetem professzora.
A szolgáltatások kiterjedése korunk gazdasági életében ugyancsak globális jelenség. A Világbank adatai szerint a szektor részesedése a hozzáadott értékből 2016-ban a földkerekség átlagában 69 százalékra rúgott – az Egyesült Államokban 82, az euróövezet országaiban 73,8 százalék volt (Magyarországon 65,1 százalék). Mindezt az itt dolgozók részesedésének ezzel ugyan nem arányos, de érzékelhető növekedése kíséri.
A szolgáltatások gyarapodásában hagyományosan élen járó Egyesült Államokban 2014-ben a szolgáltatási szektorban foglalkoztatottak 14 százaléka élt dolgozói szegénységben (hozzávetőleg 15,68 millió fő), ugyanakkor a dolgozói szegények közé soroltak 40 százaléka épp ebben a szektorban tevékenykedett. Márpedig az USA-ban a kereskedelemtől az oktatáson át a pénzügyi ágazatokig terjedő tercier szektor munkaalkalmai tekintélyesek: 2010-ben az összes foglalkoztatott 84 százalékának adott munkát.
A tercier szektor harmadrangú kereseteket kínál bizonyos ágazatok egyes foglalkozásaiban. Közéjük tartozik a kereskedelem, a vendéglátóipar. Az uniós tolvajnyelvben HoReCa a fedőneve e körnek: a szállodák, éttermek és kávéházak gyűjtőfogalmaként használják. A szóban forgó csoportról a közösség statisztikai hivatala megállapítja: döntően tíz főnél kevesebbet foglalkoztató, családtagok munkáját is igénybe vevő kisvállalkozásokból áll. Szerepe Nagy-Britanniában a legnagyobb, ahol a 28 tagállam ebből származó hozzáadott értékének több mint egyötöde jön létre, így Németországgal, Franciaországgal, Olaszországgal és Spanyolországgal együtt az uniós szintű HoReCa csoporttól eredeztethető érték háromnegyedét adja. S a kilenc évvel ezelőtti válság nyomán – Németország kivételével – Európa-szerte terjedt e csoportban a részmunkaidős foglalkoztatás, amivel párhuzamosan visszaszorult a teljes munkaidőben dolgozók aránya. És felütötte fejét a kényszer: a kedvük ellenére így dolgozók száma a 2007. évi 23 százalékról 30 százalékra bővült.
