Az élelmezésbiztonság közösségi kapcsolati hálói
A mikor az ENSZ 2015-ben hivatalosan elfogadta a fenntartható fejlesztési célokat, egy ambiciózus célkitűzésre vonatkozóan megkezdődött a visszaszámlálás. Ez 2030-ra világszerte felszámolná az éhezést. Akkor megvalósíthatónak tűnt ez a cél, az azt megelőző tizenöt év alatt ugyanis felére csökkent az alultáplált emberek száma a világon. A jelentős eredmény nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a mezőgazdasági, illetve a gazdasági infrastruktúrában nemzetközi beruházások történtek.
Aztán ismét éhesebb lett a Föld: 2016-ban az elegendő élelemhez nem jutó emberek száma 815 millióra nőtt a 2015-ös 777 millióról. Mi történt?
A válasz egy része olyan régi, mint maga a civilizáció: szárazságok, áradások, fegyveres konfliktusok és emberek elüldöztetése vetette vissza a termést. Egy kevésbé megfogható tényező szintén fontos szerepet játszott: sok olyan közösségi kapcsolati háló, amelytől a gazdák hagyományosan függnek az ilyen katasztrófákkal szembeni küzdelemben, megszűnt vagy szétesett.
A globális éhezés felszámolása legalább annyira szól a közösségi kapcsolati hálók újragondolásáról, mint arról a döntésről, hogy milyen vetőmag kerül a földbe.
A kockázatok csökkentése érdekében a vidéki emberek mindig a személyes kapcsolatrendszerükre támaszkodtak az időjárási krízishelyzetek kezelésében, a termelékenység növelésében és a terményveszteségek csökkentésében. Ez a kapcsolatrendszer elősegíti az információk és az áruk cseréjét, erősíti a mezőgazdasági módszereket, illetve védelmet nyújt az éhezéssel szemben. Mostanában azonban a gazdák személyes kapcsolatrendszere gyengül. A földeket gyakrabban sújtják szélsőséges időjárási helyzetek, és a fegyveres konfliktusok száma is növekszik a világ szegény régióiban. Az ilyen és hasonló tényezők miatt szerte a világban otthontalanná válnak emberek. Mindig is jellemző volt, hogy a biztonság vagy új lehetőségek keresése érdekében sokan elhagyják otthonukat, most azonban rekordszintre emelkedett a menekültek száma.
Mindezek a változások kedvezőtlenül hatnak a hagyományos társadalmi struktúrákra, amelyektől ezen közösségek túlélése függ, és nem irányult kellő figyelem ezek szerepére az élelmiszer-ellátás biztosításában. Ha fel akarjuk számolni a globális éhezést, akkor a vidék ellenálló képességének alapjait támogatni, erősíteni kell.
Az egyik legjobb módja ennek az új technológiákba történő invesztálás, ami lehetővé teszi az embereknek, hogy hozzáférhessenek olyan információkhoz, amelyek csökkenthetik a bizonytalanságot és a kockázatokat.
Az élelmiszer-ellátás biztonságát tanulmányozó globális mezőgazdasági kutatóhálózat, a CGIAR egy 2017-es tanulmánya szerint a mezőgazdaság legígéretesebb innovációi technológia- és szolgáltatásalapúak. Az adatokhoz, piacokhoz és a pénzügyi forrásokhoz való hozzáférés révén a gazdák hatékonyabban tudnak vetni, trágyázni, aratni és termékeiket eladni.
Az ilyen típusú innovációk ma nem jelennek meg kellő súllyal az éhezés felszámolását célzó legtöbb stratégiában. Ez a helyzet azonban lassan már változik, különösen, ahogy egyre több ember kapcsolódik a mobilhálózatokhoz a feltörekvő gazdaságokban, és ahogy a mezőgazdasági információkat összegyűjtő és megosztó alkalmazások egyre jobban elérhetők.
Egyiptomban, Szudánban és Etiópiában például helyi szolgáltatások nyújtanak valós idejű időjárási adatokat sms-en keresztül a gazdáknak. Mongóliában pedig fertőző állatbetegségek megjelenéséről kapnak információkat a pásztorok, hogy segítsék őket az állatállományuk megóvásában. Továbbá farmerek szerte a „globális Délen” egyre jobban fordulnak az sms-alapú szolgáltatások felé, így segítséget kapnak olyan új növénytermesztési technikák bevezetéséhez, amelyek mind a természeti környezet, mind a háztartások jövedelme, élelmezése szempontjából kedvező hatásúak.
Ez a fajta kommunikáció javítja a piacok működését is azzal, hogy a gazdák pontos információkhoz jutnak az árakról, illetve ezen keresztül koordinálni tudják a szállításokat, és könnyebben valósulhat meg a gyorsan romló állati és növényi termékek cseréje.
Természetesen ezen technológiák puszta léte nem vet véget az éhezésnek.
E téren az a feladat, hogy mindenki számára hozzáférhetővé váljanak ezek az eszközök, és megfeleljenek az ezen technológiákat használó gazdák igényeinek. Világszerte végeztem kutatásokat vidéki közösségekkel kapcsolatban. Az egyik általános jellemzőjük, hogy a gazdák nehezen jutnak megbízható információhoz a piacaikról, az időjárásról és a finanszírozási lehetőségekről. Miután sokan elhagyták otthonukat, és a klímaváltozás egyre nagyobb problémát okoz, a hagyományos információs hálózatok már nem elégségesek. Világszerte minden gazdának – különösen igaz ez a fejlődő országokra – szüksége van a digitális közösség támogatására. Több százmillió ember számára az információhoz való hozzáférés jelenti a különbséget az élelemhez való biztos hozzájutás és az éhezés között. A klímaváltozás, a fegyveres konfliktusok és az elvándorlás hármas fenyegetése közepette változik annak a módja, ahogyan az információt összegyűjtik és megosztják. A gazdák személyes kapcsolatrendszere ma már globális és online platformon valósul meg. A gyorsan változó világ élelmezéséhez új technológiákat kell használnunk a kockázatcsökkentés legrégebbi formájának, a közösségnek az újragondolásához.
Copyright: Project Syndicate, 2018
