Egyiptom: mese és valóság

Külföldön és belföldön is nagy meglepetést keltett, amikor februárban az egyiptomi befektetési miniszter bejelentette, hogy rövidesen egy Disneyland típusú élménypark nyitja meg kapuit az országban. A 3,3 milliárd dolláros létesítmény megépítése – amely amerikai és szaúdi cégekkel együttműködésben valósul meg – az észak-afrikai állam legnagyobb külföldi befektetési projektje lesz, s a tervek szerint negyvenezer új munkahelyet hoz létre.

Az egyiptomi társadalom kétkedve fogadta a bejelentést, nevetségesnek találva, hogy a számtalan gazdasági és társadalmi probléma leküzdése helyett a kormánynak miért épp egy élménypark felépítésére kell költenie. A lakosság cinikus hozzáállását jól mutatja, hogy a közösségi médián futótűzként terjedtek Nádir Núr al-Dín egyetemi oktató szavai:

Hála Istennek! (…) Nagyon nagy szükségünk volt erre a már elért ipari és mezőgazdasági sikereink után. Szükségünk van rá, hogy tudjunk valamit kezdeni a fölösleges pénzzel, ami az embereknél maradt. Nem tudom becsukni a szekrényeimet, annyi pénz van benne.

A projekt maga és a rá érkezett válaszok is jól mutatják a héten elnökválasztást tartó Egyiptom politikai helyzetét. A 2014 óta az elnöki pozíciót elfoglaló Abdel Fattáh al-Szíszí kormányának az „arab tavasz” után három nagyobb kihívással kellett szembenéznie: a gazdaság krónikus versenyképtelenségével, a lassan 100 millió feletti lakosság méretéből adódó problémákkal és hatalmas egyenlőtlenségekkel, valamint a biztonsági helyzet romlásával, különösen a Sínai-félszigeten. Mindhárom területen sikerült részeredményeket elérni, de fenntartható és eredményes fellépés helyett inkább csak látszatmegoldások történtek – mesevilágszerű gazdasági projektek és látványos katonai akciók.

A gazdaságban (többek közt a Nemzetközi Valutaalappal kötött 2016-os megállapodás miatt) sikerült a növekedési rátát 4 százalék fölé tornászni, és az ártámogatási rendszer megreformálására lépéseket tenni, de a munkanélküliség továbbra is 12-13 százalék körül mozog, az export növelését célzó valutapolitika pedig 30 százalék feletti inflációt eredményezett.

A Sínai-félszigeten több nagyobb katonai hadművelet is megindult az Iszlám Állam felszámolására, ám ezek nagyrészt sikertelenek voltak. Éveken át tartó küzdelem után, 2017 novemberében a dzsihádisták elkövették az ország történetének legtöbb halálos áldozatot követelő merényletét, egy hónappal később pedig egy merényletkísérletet hajtottak végre a belügyminiszterrel és a védelmi miniszterrel szemben. Bár az akció sikertelen volt, a tény, hogy a terroristák információt szerezhettek a kormánytagok tartózkodási helyéről, nagy sokkot okozott a vezetésben. Ennek hatására februárban indult el az egyszerűen Sínai-hadműveletnek nevezett átfogó katonai fellépés, amely több nyugati elemző szerint is inkább a választás előtti politikai akciónak, mint a siker tényleges lehetőségével kecsegtető fellépésnek tűnik.

Ilyen körülmények között járulnak urnához az egyiptomiak, hogy döntsenek a következő négy évet irányító elnök személyéről. A választás maga is inkább mese, mint valóság: semmi kétség nem fűződik Szíszí elnök győzelméhez. Az államfő egyetlen „kihívója” Músza Musztafa Músza, aki maga is Szíszí egyik támogatójának tekinthető. Igazán érdekes a részvételi arány lehet, mely négy éve 47,5 százalékos volt. Ha ezt erősen alulmúlják az idei adatok, az nagy pofon lenne a kormány számára.

A 2022-es választás már izgalmasabb lesz, mint a mostani, Szíszí ugyanis a jelenlegi alkotmány értelmében nem indulhat el harmadszorra. Az, hogy módosítják-e a törvényeket, vagy a rezsim egy másik tagja kerül az elnöki székbe, sokat fog mondani a még csak (újra)formálódó egyiptomi rezsim jellegéről.

A Szíszí-kormány elmúlt négy évének legnagyobb érdeme tehát az, hogy túlélte a ciklust. Ez szerénynek tűnhet, de két forradalom után, a líbiai polgárháború és a mindig forrongó Gázai övezet szomszédságában, a Közel-Kelet átalakuló régiójában ez is számottevő teljesítmény. Az elnök maradni fog – mint ahogy a problémák, a szerény eredmények és a mesék is.