BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
klímavédelem

Alacsony szénfelhasználású övezet

A legnagyobb klímavédelmi kockázatok és lehetőségek azoknál az országnál mutathatók ki, amelyek aláírták Kína Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezését.
2019.04.02., kedd 16:54

A klímavédelmi intézkedésekről szóló viták manapság gyakran a legnagyobb múltbeli és jelenlegi szén-dioxid-kibocsátó országokról szólnak. Ha azonban a jövőbe tekintünk, akkor a legnagyobb klímavédelmi kockázatok és lehetőségek annál a több mint hatvan országnál mutathatók ki, amelyek aláírták Kína Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezését (Belt and Road Initiative – BRI).

A Kína által 2014-ben elindított BRI elsősorban azt célozza, hogy az infrastrukturális beruházásokhoz tőkét mozgósítson, illetve a kezdeményezésben részt vevő gazdaságok – amelyek legtöbbje még mindig viszonylag alacsony jövedelmű fejlődő országnak számít – összeköttetéseit fejlessze. Miközben a remények szerint a BRI a GDP növekedését és a fejlődés erőteljes gyorsulását is elősegíti ezekben a gazdaságokban, a hozzá kötődő infrastruktúráknak és egyéb beruházásoknak átfogó hatásuk lesz a környezetre és az éghajlatra.

A kezdeményezésben részt vevő országok – Kínát nem számítva – a globális GDP mintegy 18 százalékát, a világ szén-dioxid-emissziójának a 26 százalékát adják.

A következő két évtizedben azonban a BRI-országok átlagos GDP-növekedése várhatóan kétszerese lesz az OECD-tagállamokénak. Továbbá a BRI-országokban megvalósítandó beruházások a globális beruházások több mint felét fogják kitenni. A legrosszabb forgatókönyv szerint a BRI-országok 2050-re a globális szén-dioxid-kibocsátás több mint felét fedhetik majd le.

Fotó: Jan Woitas/dpa-Zentralbild/dpa/AFP

Ez a szcenárió azt feltételezi, hogy a BRI-országok továbbra is a jelenlegi karbonintenzitású pályán maradnak, miközben a világ többi része a párizsi klímamegállapodásban foglaltak szerint csökkenti az emisszióját. Másként megfogalmazva: a BRI-országok fejlődése – ha nem klímatudatosan történik – alááshatja a világ klímavédelmi céljainak teljesülését. Ezt a veszélyt komolyan kell venni. Bár sok globális befektető egyre érzékenyebbé válik a klímakockázatokra, és így egyre kevésbé érdeklődik a karbonintenzív eszközök iránt, a BRI infrastrukturális projektjeit jórészt ez valószínűleg nem érinti. Elvégre a legtöbb BRI-országnak nincsenek a szén-dioxiddal kapcsolatos kötelezettségei vagy ösztönzői, beleértve a karbonárazási rendszereket, amelyek megmutatnák a befektetőknek a karbonintenzív eszközök árnyékárát.

Annak érdekében, hogy a BRI-országok fejlődése ne ássa alá a globális klímavédelmi erőfeszítéseket, arra van szükség, hogy ezen gazdaságokban észszerű lépések történjenek az új beruházások karbonlábnyomainak jelentős csökkentése érdekében.

A szakpolitikai, pénzügyi tényezők­nek a nemzetközi közösség szakértelmével, technológiai forrásaival való összekötésével lehetségessé válhat az alacsony szénfelhasználású fejlődés alapjainak megteremtése a BRI-országokban. E célból három, egymással összekapcsolódó intézkedésre lenne szükség. Először is a globális befektetőket kell meggyőzni arról, hogy „zöld” alapelveket fogadjanak el a BRI-régióban történő beruházásokhoz. Annak is pozitív hatása lenne, ha a befektetőktől megkövetelnék, hogy hozzák nyilvánosságra a BRI infrastrukturális projekjeinek karbonlábnyomát, és ne csak azt, hogy a klímaváltozás milyen kockázatot jelent a beruházások számára. Másodsorban: Kína erőteljesebb lépéseket tehet az alacsony szénfelhasználású beruházások előmozdítására a BRI-országokban.

Megkövetelhetné például, hogy az országok pénzügyi intézményeinek és nem pénzügyi vállalatainak összes BRI-beruházása megfeleljen a specifikus zöld előírásoknak.

Végezetül, a nemzetközi szervezeteknek növelniük kellene a BRI-országok támogatását az infrastrukturális fejlesztések zöldítésénél. A BRI rendelkezik azzal a potenciállal, amellyel élénkítheti a fejlődő gazdaságokat, és növelheti sok millió ember jövedelmét. Biztosítanunk kell azonban azt is, hogy a BRI kedvező hatásait ne semlegesítsék a nem megfelelően kezelt klímaváltozás következményei. Itt az idő, hogy Kína és a nemzetközi közösség együtt dolgozzon ki olyan konkrét intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a BRI-beruházások megfelelően figyelembe veszik a klímavédelmi szempontokat.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.