Az Északi-sarkvidék a következő két évben a térség és a nemzetközi rendszer egésze szempontjából jelentős fejlődésen mehet keresztül. Kiderülhet, hogy képesek-e a nemzetközi szereplők – minden nézeteltérés ellenére – együttműködni a térség és a nemzetközi közösség érdekében. Jelenleg joggal remélhetjük, hogy a kooperációt itt is sikerül megőrizni, hasonlóan néhány más kiemelt fontosságú ügyhöz, például a stratégiai fegyverkorlátozáshoz. Az eddigi és a jövőbeni világrend stabilitása a globális kihívásokkal kapcsolatos együttműködésen múlik.
Az északi-sarki együttműködés az egyik kiemelt indikátora a nemzetközi stabilitásnak.
Manapság egyre gyakrabban olvashatunk híreket az Északi-sarkról. A nemzetközi politika fókusza három fő ok miatt irányul az Arktiszra, vagyis az Északi-sarkvidékre. Ezek: a térségben található energetikai erőforrások, a nemzetközi tengeri kereskedelmi útvonalak, a globális éghajlatváltozás és a kapcsolódó globális élelmezésbiztonság. A térségre jellemző együttműködést újabban a három kiemelt kérdéskör mellett komplikálja a geopolitikai és geoökonómiai versengés és a sarkvidéken területtel nem rendelkező szereplők megjelenése a térségben. Közismert, hogy magyar vállalatok is érintettek a térség erőforrásainak kiaknázásában, míg az éghajlatváltozás és a nemzetközi minden országot érint.
Jelenleg, ahogy a múltban is, az északi-sarki térségben az együttműködés és a versengés egyensúlyozását látjuk kibontakozni az érintett államok között, eközben a világpolitika több más területét, kérdéskörét a versengés dominálja.
A következő két évben derülhet ki, hogy az Arktiszra jellemző koopetició pozitív példája megőrizhető-e,
vagy ezt a fontos térséget is a geopolitikai szembenállás határozza majd meg. Jövőre ugyanis Oroszország veszi át az Északi-sarkvidéki Tanács (Arctic Council) kétéves elnökségét második alkalommal (az első elnöksége 2004-től 2006-ig volt). A nyolc északi-sarki állam által 1996-ban létrehozott nemzetközi szervezet az egyik kiemelt pozitív példája a pragmatikus nemzetközi együttműködésnek. A közös kihívások ellen fellépő államok belátták, hogy kompromisszum nélkül nem lehetnek hatékonyak és sikeresek.
Oroszországhoz tartozik az Arktisz teljes szárazföldi részének csaknem 40 százaléka.
Az ország GDP-jének 10 százaléka és exportjának 20 százaléka az északi-sarki térséghez kötődik. Az Arktisz teljes, 4,2 milliós lakosságából 2,1 millió az orosz területeken él. A térség legnagyobb olaj- és gázkészlete az orosz területeken található. A teljes jeges-tengeri vagy arktikus óceáni tengerpart 53 százaléka Oroszországhoz tartozik, ez a 24 140 kilométeres szakasz területvédelmi szempontból is kiemelt fontosságú. A térség államai közül a NATO-partner Finnország és Svédország mellett egyedül Oroszország nem tagja a NATO-nak.
A múlt héten, 2020. november 25–27. között zajlott a tizedik alkalommal megszervezett éves Sarkvidéki napok Moszkvában című fórum (Arctic Days in Moscow). Az idei fórum keretében párbeszédet kezdeményeztek az Északi-sarkvidéki Tanács orosz elnökségének tervezett programjáról is; ebben részt vettek a tagállamok akkreditált nagykövetei, tudósok és civil szervezetek képviselői.
Az orosz program az Északi-sarkvidék gazdasági, társadalmi és környezeti fenntartható fejlődésére összpontosít majd;
a részletek kidolgozását 2021 májusáig fejezi be a felkért tervező testület. Oroszország az elnöksége idején kezdeményezheti az Északi-sark fejlesztését szolgáló nemzetközi alap létrehozását, amelynek fő feladata a közös gazdasági projektek támogatása lesz. Az elsődleges orosz érdek ebben a térségben fenntartani és erősíteni az együttműködést a többi állammal, mert a jelenlegi állapot előnyös az ország számára, a térség további gazdasági fejlesztése pedig regionális stabilitás mellett valósítható meg.
Az Északi-sarkvidéki Tanács következő orosz elnöksége (2021–2023) megvalósulhat az eddigi pragmatikus együttműködés szellemében,
és így a szervezet 25. évfordulója alkalmával a térség és a nemzetközi közösség számára jó gyakorlatként szolgálhat. Nem zárható ki azonban annak a lehetősége sem, hogy a nemzetközi szereplők, az érintett nagyhatalmak a geopolitikai vetélkedés szellemében ezt az együttműködést hátráltatják majd. Ez a térség és a nemzetközi közösség számára is nehézségeket okozna.
Az északi-sarki térséghez kapcsolódó fejlemények elsőre távolinak tűnhetnek,
de amint a számunkra is fontos három objektív érdekszférán túl tekintünk – nevezetesen a klímaváltozás, a nyersanyag- és ásványkincskészlet, valamint a kereskedelmi hajózási útvonalak –, a világrend állapotának indikátoraként is értelmezhetjük az ottani politikai folyamatokat. Mindennek fényében hazánknak is figyelemmel kell kísérnie a térség történéseit, és súlyának megfelelően hozzá kell járulnia a pragmatikus együttműködés fenntartásához minden érintett szereplő között, továbbá az említett három problémakör kezeléséhez. Ma még azonban időnként a kutatói közösségen belül is érvelni kell a térség és az ottani folyamatok kiemelt fontossága mellett.
