Új elnök, régi kihívások a Közel-Keleten

Sok területen könnyű dolga lesz Joe Bidennek, hogy túlszárnyalja elődjét. Donald Trumpnál nem lesz nehéz kevésbé megosztónak lennie, vagy éppen stabilabb és kiszámíthatóbb külpolitikát vinnie. A közel-keleti politika azonban nem tartozik ezek közé a területek közé: legyen szó az Iszlám Állam visszaszorításáról, Izrael külkapcsolatainak javításáról, vagy egy újabb költséges háború elkerüléséről, a republikánus elnök felülmúlta a vele kapcsolatos elvárásokat.

Nagy kérdés, hogy Biden mit kezd ezzel az örökséggel, amelyben persze a sikerek mellett találhatók ballépések vagy kétes megítélésű eredmények is. Ezek közül a legfontosabb az iráni portfólió, amelyben a két politikus ellentétes oldalon áll:

Biden még Barack Obama alelnökeként részt vett az iráni nukleáris megállapodás tető alá hozásában, amelyből Trump 2018-ban egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat.

Az egyezmény ugyan (amely gyakorlatilag az iráni nukleáris program nemzetközi megfigyelés alá helyezéséért cserébe az Irán elleni szankciók egy részének feloldását tartalmazta) tovább élt Washington nélkül, de lényegében kiüresedett. 2018 óta amerikai szankciók sorával megakadályozta Irán reintegrációját a globális gazdaságba, Teherán pedig szépen lassan felmondta a megállapodásból fakadó kötelezettségeit.

Biden elnök számára szimbolikus és tényleges siker lenne, ha a Trump által felrúgott megállapodást fel tudná éleszteni, de ez nehezebb lesz, mint elsőre tűnik.

Az amerikai szankciók felfüggesztésén túl ehhez szükség van az egyre keményvonalasabbá váló iráni vezetés beleegyezésére, amely jogosan teszi fel a kérdést, hogy az előzmények fényében miért bízna Washingtonban.

Ráadásul az amerikai és nemzetközi politikában (főleg az Egyesült Államok közel-keleti szövetségeseinek körében) is egyre erősödnek a hangok, amelyek szerint valóban voltak problémák a nukleáris megállapodással, ezért nem kellene egy az egyben visszahozni. Az idő sürgeti Washingtont, mert júniusban Irán elnököt választ, és könnyen lehet, hogy egy keményvonalasabb politikus kerül ki győztesen.

Irán mellett Bidennek több másik stratégiai kihívásra is választ kell találnia. A szíriai, jemeni és líbiai polgárháború továbbra is megoldatlan, az amerikai befolyás pedig egyre csökken ezekben az országokban. Nagy kérdés ezentúl,

hogyan kezeli majd a demokrata vezetés a hagyományos szövetségeseit, Törökországot, Szaúd-Arábiát és Izraelt.

Közös a három államban, hogy geopolitikai és gazdasági súlyuk megkerülhetetlenné teszi őket, de egyre markánsabb és önállóbb külpolitikát folytatnak, ami gyakran (de nem minden esetben) ellentétes az amerikai érdekekkel. Trumpnak kettejükkel – Szaúd-Arábiával és Izraellel – sikerült könnyen szót értenie, de a Törökország ­jelentette kihívással érdemben nem tudott mit kezdeni. Biden külpolitikája, amely feltehetően jobban előtérbe helyezi az emberi jogokat és a hagyományos, értékalapú diskurzust, egyiküknek sem fog tetszeni.

Ez pedig el is visz minket a bideni külpolitikai stratégia legnagyobb kérdéséhez, az értékek és érdekek közötti hagyományos feszültséghez. Obamát sok elemző bírálta azért, mert elnöksége idején nem képviselt következetes álláspontot, az emberi jogokat és az amerikai stratégiai érdekeket egyszerre akarta érvényesíteni. Ez elméletben jól hangozhatott, de a gyakorlatban olyan ellentmondásokhoz vezetett, amelyek aláásták az amerikai szövetség értékébe vetett hitet.

A kétértelműséget Trump egyszerű, tranzakcionalistának nevezett hozzáállásra cserélte le, nem érdekelte, hogy egy-egy közel-keleti vezető milyen eszközökkel élt, amíg megtette azt, amire ő kérte.

Ez több rövid távú eredménnyel járt, ugyanakkor ellentmondásokat, nehézségeket, és sok esetben jelentős presztízsveszteséget okozott.

Bidennek, ha sikeres politikát akar folytatni, tanulnia kell elődje külpolitikájából, és építenie kell rá, nem pedig olyan egysíkúan elutasítania, ahogy Trump tette Obama örökségével. Izrael biztonsága, Irán befolyásának visszaszorítása és a Perzsa-öböl stabilitása nem szűnik meg prioritásnak lenni az amerikai külpolitikában, bármennyire is erősödik Kína. Remélhetőleg Biden ezekben a kérdésekben is rászolgál majd pragmatikus hírére, és nem enged a demokrata nyomásnak, hogy írja felül Trump összes döntését.