Miután Magyarország – moderált alacsony államháztartási és fizetési mérleg hiány mellett – 2019-ben befogta Szlovákiát és visszaelőzte Lengyelországot az egy főre jutó alapján, viszonylag kevés tér maradt az Orbán kormány gazdaságpolitikájának kritikájára – írja Kenyeres Kinga, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese.
Magyarországot a válság olyan időszakban érte el, amikor gazdasága stabil lábakon állt.
Természetesen az, aki szegény, az a legszegényebb típusú közgazdasági érvelés azokban az időszakokban még inkább helyet talál, amikor a relatív jólétet – akár külső sokk hatására is – visszaesés követi.
A kritikának talajt ad az a közkeletű, de Magyarország vonatkozásában téves vélekedés is, amely szerint a gyors növekedésből éppen a legszegényebbek maradnak ki, hiszen nekik nincs esélyük felkapaszkodni a száguldó vonatra.
Ebből a szempontból viszont az a mostanában nagy hangsúlyt kapott adat, hogy az elmúlt tíz évben (2010 és 2019 között) lényegében nem változott a relatív jövedelmi eloszlás, azaz a legszegényebbek és a leggazdagabbak közötti olló nem mozdult el, nem fest pontos, és kielégítő részletességű képet a magyar társadalomról.
Maga az adat azt jelenti ugyanis, hogy a bővülésből épp olyan mértékben sikerült kivenni a részüket a szegényeknek, mint a gazdagoknak, vagyis a gazdaság teljesítényének növekedése mindenhol, így a legalsó rétegekben is érezhető volt.
A hullám minden hajót megemelt.
Pontosabb képet kaphatunk, ha figyelembe vesszük a KSH és az Eurostat deprivációra vonatkozó számait is: az elmúlt egy évtizedben a teljes lakosságot tekintve az EU átlagnál nagyobb mértékben, mintegy kétharmadával csökkent Magyarországon a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya. 2010-hez képest pedig több mint 4 millió fővel csökkent azok száma, akiknek a váratlan kiadások jelentős nehézséget okoznak.
A jövedelmi eloszlás alakulását aggregáló mutatók, köztük a GINI koefficiens, kevéssé alkalmasak a szegénység mérésére – ezek alapján ugyanis az Egyesült Államok vagy Németország rosszabb helyzetben van Magyarországnál, hiszen ott a jövedelmi koncentráció magasabb az itteninél. Alkalmasabbnak tűnik az Európai Unióban bevezetett egységes mutatószám erre: a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya. A közös európai mutatószám amellett, hogy összehasonlíthatóvá teszi az egyes tagországok helyzetét, három olyan szegénységi szempontot vizsgál, amelyek a jövedelmi depriváltság bevett mutatói a társadalompolitikában.
Magyarországon 2010-ben minden harmadik ember ki volt téve a szegénység vagy kirekesztés kockázatának, ám arányuk tíz év alatt – 2019-re – a KSH adatai szerint 17,7 százalékra csökkent.
A súlyos anyagi deprivációval (hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátralék, lakás megfelelő fűtésének hiánya, váratlan kiadások fedezetének hiánya, kétnaponta hús, hal, vagy azzal egyenértékű tápanyag fogyasztásának hiánya, évi egyhetes, nem otthon töltött üdülés hiánya, anyagi okból nem rendelkezik személygépkocsival, anyagi okból nem rendelkezik mosógéppel, anyagi okból nem rendelkezik színes televízióval és anyagi okból nem rendelkezik telefonnal) küzdők aránya 23,4 százalékról 8,0 százalékra csökkent 2010 és 2019 között.
A nagyon alacsony munkaintenzitású háztartások aránya – a foglalkoztatás bővülése miatt – 9,7 százalékról 3,6 százalékra zuhant kilenc év alatt, míg a relatív jövedelmi szegénység 14,1 százalékról 12,2 százalékra mérséklődött. Itt azt látjuk, hogy kiegyenlítettebbek lettek tehát a jövedelmi viszonyok, és kisebb lett azok aránya, akik sokkal kevesebbet kerestek az átlagosnál. Ez utóbbi a jelentős emelésének is a következménye.
Magyarország a szegénységi mutatókat tekintve nemzetközi összehasonlításban is jól vizsgázik (itt a 2018-as adatokat tudjuk összevetni). A szegénység kockázatának kitettek aránya 2010-ben még bőven az uniós átlag felett volt, ám 12 százalékpontos csökkenéssel bőven ez alá került 2018-ban (miközben a mutató az EU egészében is javult valamelyest).
A szegénység csökkenéséhez alapvetően két folyamat járulhatott hozzá legerősebben az elmúlt 10 évben: egyrészt a növekvő foglalkoztatás, másrészt az emelkedő bérek. A növekvő foglalkoztatás szerepe azért is kiemelkedő, mert így sokan segély helyett munkabérhez, azaz magasabb jövedelemhez jutottak, tehát nagyobb esélyük volt kitörni a szegénységből. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a minimálbér reálértéke mintegy kétharmadával emelkedett a vizsgált időszakban. E folyamatok folytatása, illetve a koronavírus által okozott károk kiheverése segítheti elő a szegénység szintjének további csökkenését.
