Az, hogy a a társadalom alsó rétegeiben is érezhető , nagyrészt annak a bérnövekedési fordulatnak tudható be, amelyet a gyors emelése vezérelt és amely az adó- és járulékcsökkentések révén a munkaerő iránti kereslet mérséklődése helyett éppen a foglalkoztatás és a foglalkoztatottság növekedésével járt.
Ez – mint láttuk – nem jöhetett volna létre anélkül, hogy a nyugdíjak megállapítását el ne szakítsák a bérek alakulásától, aminek következtében egyszerre sikerült megőrizni az idősek ellátásának reálértékét és az államháztartás egyensúlyát.
A minimálbér összege az elmúlt évtizedben több mint a duplájára emelkedett: míg 2010-ben 73.500 forint volt, addig most 167 400 forint, ami reálértéken is 72 százalékos emelkedést jelent.
A legkisebb kereset emelkedése az időszakban gyorsabb volt az átlagos kereseténél is (pedig itt is 67 százalék volt a reálérték növekedése), miközben mindezt a garantált bérminimum emelése is kísérte (ami sok esetben még fontosabb is a magyar gazdasági szereplőket tekintve).
Itt tegyünk egy zárójelet és állapítsuk meg azt is, hogy a minimálbér reálértéke 1998-ig 26 százalékkal csökkent 1992-höz képest – vagyis az induláskor 8 ezer forintos minimálbér hat évvel később már kevesebb mint 5900 forintot ért 1992-es áron. Ezt követe egy négy éves növekedési időszak, amikor a veszteséget sikerült leküzdeni és – 70 százalékos növekedéssel – egészen az 1992-es 10 ezer forintos sáv felé tolni az értéket. Ez 2010-ig aztán nagyjából itt is maradt, majd azután nőtt ismét (ma 1992-es áron nagyjából az eredeti duplája, valamivel több mint 16 ezer forint a minimálbér).
Az elmúlt évtized gyors emelkedés ellenére ugyanakkor a magyar minimálbér az egyik legalacsonyabbnak számít Európában.
Bár Magyarország az elmúlt évtizedben európai szinten is gyors ütemben emelte a minimálbért – az euróban számított növekedés a 6. legnagyobb, 70,8 százalék volt a húsz legkisebb keresetet 2010-ben és 2019-ben is megállapító uniós ország közül
– ez mégsem volt elegendő az utoléréshez.
Euróban számítva azonban még így is a magyar minimálbér a 4. legalacsonyabb a 20 (illetve mivel azóta Németországban is bevezették a minimálbért, 21) ország közül 2019-ben. A vásárlóerő-paritáson számított adatokat tekintve a kép hasonló: ebben az esetben az 5. legnagyobb növekedés a magyar. A 2019-es adatokat nézve a magyar minimálbér az 5. legalacsonyabb volt.
Az 500 euró alatti minimálbérrel továbbra is Romániával, Bulgáriával és Lettországgal vagyunk egy csoportban. Az EU többi új tagjánál (Horvátországtól, Csehországon, Litvánián és Észtországon át Lengyelországig) inkább az 5-700 euró közötti legkisebb kereset a jellemző, a BRICS országok 750-1000 euró között, a fejlett államok 1500 euró fölött vannak, (Luxemburg 2000 euró feletti összeggel lóg ki). Ám tegyük mindehhez hozzá, hogy Magyarországon alig 8 százalékos a minimálbérre bejlentettek aránya (ez a vendéglátásban is jellemző, ahol egyéb keresetkiegészítés is párosul ehhez), miközben nagyobb azok aránya, akik a garantált bérminimumot keresik (vagyis középfokú minimálbért, ami már 640 euró, vagyis bőven az új uniós tagok sorába illeszkedik.
Vagyis: a magyar minimálbér-rendszerben az ellátás összege nem tekinthető nemzetközi és régiós összehasonlításban sem kirívóan alacsonynak, miközben a gyors emelkedés – a foglalkoztatás növekedésével párhuzamosan – lehetővé tette, hogy a szegénység a gazdasági növekedés ütemével párhuzamosan csökkenjen.
A válság idején a magyar gazdaság- és társadalompolitika célja ezen eredmények megőrzése lehet, miközben legalább arra már kidolgozott és bevált recept áll rendelkezésre, miként lehet felzárkózni az uniós bérekhez – a legkisebb kereseteket tekintve is.
