A tavaly novemberi rijádi G20-csúcson részt vevő államok vezetői a 21. század egyik legsürgetőbb kihívásaként azonosították a klímaváltozást. A csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozat így fogalmaz: „Ahogy kilábalunk a járványból, elkötelezzük magunkat a bolygónk megvédése és egy környezetvédelmi szempontból fenntarthatóbb és inkluzívabb jövő kiépítése mellett mindenki számára.” Ez a vállalás azonban azóta nem nagyon valósult meg.

Fotó: Shutterstock

Az energiaellátás karbonintenzitása, valamint a szén használata és az energiaszektor által okozott szennyezés mértéke természetesen csökken a G20-országokban, emellett számos új kibocsátásmentes közlekedési módot is alkalmaznak már. Azok a G20-vezetésű kezdeményezések is kezdik meghozni az eredményeiket, amelyek a cégeket a klímaváltozás okozta kockázatok feltárására ösztönzik.

Ezen fejlemények egyike sem történik azonban elég gyorsan ahhoz, hogy csökkenjen az emisszió, nem utolsósorban azért, mert a G20-országok csendben a karbonintenzív szektoroknak is folyósítanak forrásokat. A Vivid Economics szerint a világ vezető gazdaságai által a járvány miatt kibocsátott újjáépítési csomagok részeként a mezőgazdaságba, az iparba, a hulladékgazdálkodásba, az energia- és a közlekedési szektorba pumpált 4,6 ezer milliárd dollárból kevesebb mint 1,8 ezer milliárd dollár volt „zöld”.

Ebből adódóan a Vivid Economics által megvizsgált húsz ország közül 15-ben az élénkítést célzó költekezésnek „nettó negatív környezeti hatása” volt. A 2020-as évről szóló The Climate Transparency Report hasonlóképpen arra a következtetésre jutott, hogy az összes élénkítő kiadásnak mintegy 30 százaléka a környezeti szempontból intenzív szektorokba áramlott, és a szén-, az olaj- és a földgázszektor, valamint a légi közlekedés volt a fő haszonélvezője. 

Az októberi római G20-csúcs főszerepet fog játszani abban, hogy az ENSZ novemberi glasgow-i klímacsúcsán elfogadnak-e ambiciózus emissziócsökkentési célokat és olyan klímafinanszírozási vállalásokat, amelyekre a világnak szüksége van ahhoz, hogy a globális felmelegedés mértéke ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot az iparosodás előtti szintekhez képest.

A G20-országok nemcsak a világ GDP-jének 85 százalékát, a nemzetközi kereskedelem 75 százalékát és a világ népességének kétharmadát teszik ki, hanem az üvegházhatású gázok globális emissziójának a 80 százalékát is ezek bocsátják ki évente. 

A G20-országok vezetőinek ki kell használniuk a júliusi velencei klímakonferencia ígéretes jelzéseit, ahol Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója és David Malpass, a Világbank vezetője szigorúbb karbonárazásra és a fosszilis üzemanyagok több ezermilliárd dolláros támogatásának megszüntetésére szólított fel. Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke a pénzügyi szektor klímaváltozáshoz kötődő sérülékenysége kapcsán a transzparencia új korszakáról beszélt, figyelmeztetve arra, hogy a bankok legsérülékenyebb 10 százaléka esetében a hitelportfólióikban bekövetkező csődök átlagos valószínűsége 30 százalékkal növekedhet a 2050-ig tartó időszakban.

Néhány G20-gazdaság már tesz pozitív lépéseket. Az Európai Unió, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság ambiciózusabb emissziócsökkentési terveket dolgozott ki, amelyek jobban igazodnak a legfeljebb 1,5 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedésre vonatkozó cél eléréséhez. Argentína, Kanada és Japán szintén új, szigorúbb 2030-ra szóló klímavédelmi célokat fogadott el. Dél-Afrika is közölte, hogy még az idén csatlakozik. 

Sok nagy szennyező ország – Ausztrália, Kína, India, Indonézia és Szaúd-Arábia – azonban még mindig nem fogadott el új terveket az ENSZ novemberi glasgow-i klímacsúcsára. Brazília, Oroszország és Mexikó ugyan megtette, azonban egyik országban sem történt előrelépés a korábbi vállalásokhoz képest. Brazília például az emisszió 35 százalékos emelkedésére számít a 2030-ra vonatkozó korábbi értékhez képest.

A G20-ak jelenlegi elnöke, Olaszország – összefogva európai, amerikai és brit partnereivel – nyomást gyakorol a lemaradó gazdaságokra annak érdekében, hogy új, ambiciózusabb klímavédelmi terveket nyújtsanak be. Emellett kiigazítják saját hosszú távú stratégiai céljukat a nettó zéró kibocsátás 2050-re történő elérése, a fosszilis üzemanyagok támogatásának 2025-re történő felszámolása, valamint a szénipar nemzetközi finanszírozásának befejezése érdekében. A fejlett gazdaságoknak a maguk részéről egy hiteles tervet kell kidolgozniuk azon ígéretük teljesítéséhez, amely szerint évi százmilliárd dollárt biztosítanak a fejlődő országok klímaváltozás elleni küzdelmének segítésére. 

Az ENSZ glasgow-i klímacsúcsának elnöke, Alok Sharma sürgeti a fejlett országokat, hogy teljesítsék az ígéretüket. Mario Draghi olasz kormányfőnek pedig fontos szerepe van abban, hogy országa új és nagyobb összegű klímafinanszírozási vállalást tegyen, valamint abban is, hogy meggyőzze partnereit, különösen Hszi Csin-ping kínai államfőt az együttműködésről. 

Joe Biden amerikai elnöknek is emelnie kell a tétet.

Még ha az adminisztrációja el is éri azt a célját, hogy a klímavédelmet célzó költések összegét megduplázza, és 2024-re évi 5,7 milliárd dollárra növeli, az USA még akkor is csak mintegy negyedét biztosítaná annak az összegnek, amelyet az EU már ma is teljesít. Évi több mint 11 milliárd dollárra kellene dupláznia a vállalását ahhoz, hogy lépést tartson más fejlett országokkal, és megközelítsen egy tisztességes amerikai részesedést e téren. 

Ezek azonban csupán rövid távú kötelezettségek, miközben a klímaváltozás nem egy rövid távú fenyegetés. Hosszabb távon a G20-országoknak az élre kell állniuk a zöldebb és tisztességesebb globális gazdasági és pénzügyi rendszer megtervezésében és kiépítésében. 

Az intézményi reform megvalósítása nehéz lesz, azonban kiemelt fontosságú ahhoz, hogy a klímaváltozással szembeni ellenálló képesség, a dekarbonizáció megkapja a szükséges figyelmet. A G20-csoportnak például arra kell ösztökélnie az IMF-et, hogy tegyen további lépéseket a szegény országoknak nyújtott adósságelengedés terén. A G20-aknak emellett támogatniuk kell az IMF javaslatát egy olyan új alap felállításáról, amelyet a különleges lehívási jogok (SDR) IMF-en belüli újraosztásával kapcsolnának össze, hogy képessé tegyék az országokat a zöldreformok és intézkedések megvalósítására. Továbbá a G20-csoportnak nyomást kell gyakorolnia a Világbankra és a regionális fejlesztési bankokra annak érdekében, hogy jóval gyorsabb ütemű lépéseket tegyenek a finanszírozási források átcsoportosítására az olaj-, földgáz- és széniparból a zöldgazdaságba. 

Az is kiemelten fontos, hogy a G20-csoport elfogadja a többéves fenntartható finanszírozási menetrendet, amelyről jelenleg is folynak a tárgyalások a G20-ak fenntartható finanszírozási kérdésekkel foglalkozó munkacsoportjának társelnökei, Sharon Yang, az amerikai pénzügyminisztérium helyettes államtitkára és Ma Jun, a kínai jegybank képviselője között.

Ez egy nagy lépés lenne a globális zöldfinanszírozási normák harmonizálása és a párizsi klímamegállapodás elérését célzó források kiigazítása, valamint az amerikai–kínai együttműködés erősítése felé. A G20-országoknak emellett támogatniuk kell Mark Carney, az ENSZ klímavédelmi finanszírozási kérdésekkel foglalkozó megbízottjának arról szóló felhívását is, hogy a klímaváltozás kockázatairól szóló jelentések váljanak  kötelezővé még az ENSZ glasgow-i klímakonferenciája előtt, de legalább a csúcstalálkozó hatására, valamint azt a törekvését, hogy a cégeket rábírja a befektetésre a nettó zéró kibocsátást célzó átalakulási tervekbe. 

Ezek a törekvések nem garantálják az ENSZ glasgow-i klímavédelmi csúcsának sikerét, azonban erős indíttatást nyújtanának a megfelelő irányba. A G20-országok vezetőinek nem szabad megfeledkezniük arról, hogy egyedül ők rendelkeznek elegendő befolyással ahhoz, hogy a világot a megfelelő pályára állítsák. 

 

Copyright: Project Syndicate, 2021

www.project-syndicate.org