Nemcsak világszerte, de itthon is egyre többen fogyasztanak champagne-t, és – bár a nálunk népességben alig nagyobb Belgium kilencmillió palackos éves fogyasztásától még messze vagyunk – a hazai fogyasztás markáns növekedése jól illusztrálja a globális tendenciát. A számadatokat nézve a hazai fogyasztás évi mintegy 120 ezer palack, 66 százalék körüli növekedést mutatva a 2016-os évi 72 ezres palackszámhoz képest. Ennek apropóján vizsgáljuk meg, hogy milyen jogi, gazdasági, szakmai megfontolások húzódnak a banálisnak tűnő megállapítás mögött, miszerint minden champagne pezsgő, de nem minden pezsgő champagne, valamint, hogy a megállapítás jogi kikényszeríthetőségét milyen szabályozás biztosítja.

A jogi védelem esszenciáját összefoglalva

champagne csak Champagne-ból származhat.

Jelen esetben a kis- és nagybetű használatának jelentősége van, ugyanis champagne-on magát az italt értjük, Champagne-on pedig azt a 34 300 hektáros területet Franciaországban, Párizstól 150 km-re keletre, ahol a meghatározott szőlőfajtákat (alapvetően chardonnay, pinot noir, meunier) termesztik, és ahol az azokból házasított alapbornak (cuvée) palackba kell kerülnie a buborékok kialakulásához vezető másoderjesztés megkezdéséhez. De ez még csak a kezdet: a champagne-készítés (Méthode Traditionelle) szigorúan meghatározott technikai előírásokhoz kötött folyamat, amelynek eredményeként valamennyi palacknak törvényileg védetten legalább 15 hónapos érlelési időt kell eltöltenie a francia Champagne régió valamely pincéjében ahhoz, hogy az előttünk lévő palack a champagne elnevezést viselhesse.

A borok az emberiség kultúrtörténetében és a kereskedelemben már az ókortól kezdődően meghatározó szerepet töltöttek be, és bár a pezsgőborok története csupán a 17. század második felétől datálható, a sokáig borhibának tartott buborékképződés mára nemhogy hibának, hanem egyenesen a luxus szimbólumának számít, a champagne-készítést az egyik legösszetettebb és legkifinomultabb borászati ággá emelve. Érdekes hazai kötődések, hogy az 1800 évek elején Franciaország után a világon másodikként hazánkban debütált az első pezsgőgyár, és egy másik nagy múltú magyar pezsgőpincészet a Champagne régió egyik fővárosának számító Reimsre jellemző mészkő pincékhez (crayer) hasonlóan mészkő pincéket vájt pezsgői érleléséhez és tárolásához – az ebből származó mészkövet pedig az Országház építésénél használták fel.

Gazdasági oldalról a champagne rövid idő alatt az agárgazdaság egyik legnagyobb hozzáadott értékkel rendelkező termékévé vált, kivívott presztízsét jól szemlélteti az alapanyagaként szolgáló champagne-i szőlő átlagos kilónkénti ára (kb. 2400 forint) a hazai borszőlő átlagos árához viszonyítva (kb. 90 forint). A társadalmi népszerűsége és a champagne előállítási és eladási ára között mutatkozó jókora különbség okán nem meglepő, hogy a termék kitettsége a hamisításoknak és a nevével való visszaéléseknek kiemelkedő.

Ezen visszaélések ellen a jogilag kikényszeríthető gátat az iparjogvédelmen belül a védjegyek, kereskedelmi nevek mellett használatos földrajzi árujelzők jogintézménye biztosítja. A földrajzi árujelzők gyűjtőfogalmába tartozó védett eredetmegjelölés (francia megfelelője az úgynevezett appellation d’origine controlée – AOC) azokban az esetekben kerül előtérbe, amikor a termék kiemelkedő minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője és a származási területe között egyértelmű kapcsolat mutatkozik. A természeti tényezők közül a termelőhely (terroir) jellegzetességeinek (domborzat, talaj, a mikroklíma adottságai) döntő jelentősége van, ugyanakkor az emberi tényezők (művelési mód, tradíció, know-how, borászati-szőlészeti ismeretek) is elvitathatatlan szerepet töltenek be az eredetvédelem kapcsán. A földrajzi árujelzők oltalmi rendszerében jellemző különbség van a földrajzi jelzések és az eredetmegjelölések között. Míg azelőbbi esetben az oltalom egy olyan terméket jelöl, amely az adott geográfiai területről származik, a termék hírneve, tulajdonsága az adott területhez köthető, és az előállításának legalább egy szakasza az adott földrajzi területen történik, addig az eredetmegjelölés esetében az előállítás valamennyi létszakaszának (termélésének, feldolgozásának, termékelőállításának) a meghatározott területen kell végbemennie. Az eredetvédelemmel oltalmazott champagne elnevezés további jellemzője, hogy bár az árujelzők csoportjába tartozik, hasonlóan például a védjegyek, kereskedelmi nevek kategóriájához, lényeges eltérés, hogy egy időkorlát nélküli kollektív jogosultságot jelent, azaz a védelemmel érintett földrajzi területen mindenki jogosult az árujelző használatára, ha megfelel az előre lefektetett szabályrendszernek.

A kollektív jogosultságként operáló eredetvédelem keretében a pezsgőházak és champagne-i szőlőtermesztők közösségi érdekeit 1941-es megalakulása óta a Comité Champagne nevű szervezet (korábbi elnevezésének rövidítése alapján a továbbiakban CIVC) látja el, amely széles körű felhatalmazással rendelkezik a Champagne régió felügyeletére, ellenőrzésére és magának a champagne névnek a védelmére. Évente több száz ügyben járnak el és kezdeményeznek bírósági eljárást a champagne eredetmegjelölés védelmére. Néhány érdekesebb példa volt a nem is olyan régmúltban a Champagne cigaretta piacra kerülése, vagy egy másik eset Németországban, ahol egy ásványvízmárka szlogenjéül ezt választotta:

Az ásványvizek champagne-a.

Az egyik népszerű okostelefon színelnevezése sem véletlenül váltott az eredeti champagne-ról goldra (aranyra). De próbálkoztak champagne fagylalttal is, amelynek betiltásáról épp idén született döntés egy müncheni bíróságon. Szintén az érdekesebb esetek közé tartozik, hogy pont Franciaországban próbált egy luxusmárka Champagne név alatt parfümöt piacra dobni. Ezekben az esetekben, bár nemritkán hosszabb pereskedések árán, a CIVC sikereket ért el. Köszönhető mindez annak a párhuzamosan működő nemzeti, uniós és nemzetközi jogi oltalmi intézményrendszernek, amelynek segítségével a champagne megjelölés a nemzeti szintű francia AOC oltalmától kezdve az olyan, meghatározó, kétoldalú és multilaterális nemzetközi egyezmények soráig, mint az 1891-es madridi megállapodás, az 1958-as lisszaboni szerződés vagy éppen az 1994-es TRIPS-megállapodás, mára széles körű nemzetközi védelmet élvezhet a világ mintegy 120 országában.

A kétoldalú nemzetközi egyezmények sorában az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti 2006-os megállapodás hozott friss fejleményeket. Eszerint az American Champagne termékmegjelölést, amelyet több mint 150 évvel ezelőtt – még a champagne név védelme előtt – már használtak Amerikában, a továbbiakban is feltüntethetik pezsgőiken egyes történelmi amerikai termelők, újabb termékek azonban már nem kerülhetnek piacra ezzel a megnevezéssel.

Az eredetvédelem interdiszciplináris jellegén túlmenően jól szemléltetik a champagne megjelölés kultuszát a fenti jogesetek, amelyekben nemcsak egy adott földrajzi területhez kötött, több száz éves termelési tradícióból és történeti hagyományból kifejlődött gazdasági értéknek a klasszikus jogi oltalommal való felvértezése rajzolódik ki, hanem egy olyan kulturális szimbólum megjelenése is, amely napjainkig pezsgő kereskedelmi, politikai és jogi kérdéseket generál.

Erre jó példa egy olyan friss eset, amikor kudarcot vallhat a champagne név védelme érdekében folytatott harc. Idén júliusban látott napvilágot a hír, mely szerint Oroszország olyan törvényt fogadott el, amelynek alapján az orosz pezsgőket hívhatják champagne-nak (sampanszkoje), míg a történelmi francia házak champagne-jainak fel kell tüntetniük a habzóbor megnevezést termékeik hátcímkéjén. Hogy jelen esetben a gazdasági érdekek mennyire és milyen hosszú távon írják felül az eredetvédelmi érdekeket a nagy múltú champagne-importőrnek számító Oroszországban, azt talán csak néhány év távlatából tudjuk majd reálisan megítélni.