Jön az év vége, közeleg az EKB és a Fed kamatdöntése, amelyek közül az előbbi roppant érdekes lesz, hiszen véleménye erős kontrasztot mutat, mivel kitart amellett, hogy nincs szükség jövőre kamatemelésre, a bázishatás ugyanis majd mindent megold. Frankfurt szemlátomást nem aggódik a novemberi 4,9 százalékos miatt, továbbra is következetesen kitart amellett, hogy a felfelé mutató kockázatok többsége átmeneti, 2022-ben pedig az alapmutató fokozatosan visszatér a 2 százalékos, középtávú célhoz (némi szerencsével egy időre még alá is bukik). A trend persze valószínűleg valóban fordulni fog, biztosra azonban nem tud menni a szabályozó, hiszen a gazdaság lassul, a kínálati problémák még mindig fennállnak, a járványügyi helyzet pedig ismét romlik. Nem is meglepő, hogy a szigorítási várakozások rendkívül visszafogottak, ráadásul a hosszabb távú inflációs várakozások sem szálltak el annyira, mint az USA-ban. A kötvényvásárlásokat elcsendesíti a jegybank, a kamatok emelését azonban kategorikusan kizárja. Legalábbis ez volt az elmúlt hónapok egyértelmű üzenete. Hogy változik-e decemberben az álláspont, azt nem lehet biztosan tudni. A gazdasági előrejelzések romolhatnak valamelyest a szeptemberiekhez képest, az iránymutatás azonban a kamatpolitika kapcsán a piac szerint nem fog módosulni.
Nagy valószínűséggel csökkenhetnek a GDP-prognózisok, az inflációs becslések pedig kicsit emelkedhetnek.
Az elmúlt két negyedév 2 százalék feletti negyedéves növekedése az euróövezetben bőven átlag feletti, és még ha lesz is lassulás az utolsó negyedévben, majd az azt követő időszakban, ami több mint valószínű, annak üteme még mindig a 2019-es (0,3 százalék körüli) átlag fölötti GDP-t eredményezhet, ami azért nem olyan rossz. A nyitás utáni lendület alábbhagy. Ezen senki nem csodálkozik. A kérdés csak az, hogy mennyire. Az ipar gyenge, a kiskereskedelem szintén. Az előbbi inkább csak stagnál, az utóbbi pedig alig nőtt valamit az elmúlt hónapokban. A keresetek az év első felében átlagosan 0,6 százalékkal emelkedtek, ami – figyelembe véve a hosszabb távú trendet – igen gyengének számít. A foglalkoztatás ezt semennyire nem ellensúlyozta, még ha a 7,3 százalékra csökkent is, ami már majdnem a természetes minimuma. A fogyasztói kereslet túlhevüléséről tehát nem feltétlenül beszélhetünk. Inkább a kínálatról, ami még mindig nem tudott talpra állni, és amit az most még jobban az áremelés fokozására kényszerít. Míg a fogyasztói infláció az elmúlt hónapokban 0,4-0,8 százalékkal emelkedett csupán havi alapon, addig a termelői árak az augusztusi 1,1 százalék után szeptemberben már 2,8, októberben pedig 5,4 százalékkal nőttek. A termelői árindex ennek eredményeképpen már 21,9 százalék, szemben a 4,9 százalékos headline inflációval (vagy éppen a 2,6 százalékos maginflációval, ami egyébként szintén mindenkori csúcs), holott bázishatásról a termelői árak esetében egyáltalán nem beszélhetünk.
Összességében tehát egy potenciális kamatemelés (esetleg kamatemelés-sorozat) bejelentésére rendkívül csekély az esély. Majdnem hogy a nullával egyenértékű a valószínűsége annak, hogy ilyen irányba módosul a kommunikáció jövő csütörtökön. Amennyiben mégis hasonlót lehetne tapasztalni, úgy az elsősorban az euró-amerikai dollár árfolyamán látszana meg, az ugyanis az elmúlt hónapokban amiatt csökkent rengeteget, hogy az EKB rendre kitartott az eddigi kommunikációja mellett, növelve a kontrasztot a Fed (és más fejlett jegybankok) kamatpolitikájával szemben.
Az persze érdekes, hogy az euró leértékelődése eddig nem zavarta a jegybankárokat,
miközben a piac azért folyamatosan visszaigazolja számukra, hogy a nagyjából féléves csökkenő trend csak akkor tudna megfordulni, ha az EKB is nagyobb óvatosságot tanúsítana a Fed (és más jegybankok) által már egyszer veszélyesnek bélyegzett gazdasági folyamatokkal szemben. Elképzelhető persze, hogy a leértékelődésben Christine Lagarde nem a nagyobb inflációs veszélyt, sokkal inkább a kedvező külpiaci versenyhelyzetet látja. Kérdés persze, hogy ha tovább csúszik a kurzus, az változtat-e a politikán. Hamarosan megtudjuk!
