Első ránézésre indokolatlannak tűnhet, miért szerepel egy összehasonlításban Zalaegerszeg és Sárospatak. A nyugat-magyarországi megyeszékhelyt és az északkeleti kisvárost mégis összehozza a történelmi múlt és a jövő. Mivel Zala vármegye Deák Ferenchez, Zemplén pedig Kossuth Lajoshoz köthető, a két települést ebből a szempontból összeköti a történelem. Manapság sajnos egyik régió sem a fejlettségéről híres, ugyanakkor mindkét város komoly potenciált hordoz az oktatás és a tudásfejlesztés területén, ami gazdasági fejlődést eredményezhet.

Komplex gazdaságfejlesztés a Zala partján

Zala megye lakossága a KSH adatai szerint a legalacsonyabb átlagkeresettel rendelkezik a Dunától nyugatra fekvő megyék közül. Megyeszékhelye, a Zala folyó két partján elhelyezkedő Zalaegerszeg lakossága évről évre csökken, a legtöbb gazdasági szempontból pedig sereghajtónak mondható az olyan nyugat-dunántúli nagyvárosokkal való összehasonlításban, mint Szombathely vagy Győr. Szükség volt tehát az új perspektívára a város életében, amely nemrég egy nemzetközi beruházás és egy ipari park formájában érkezett meg.

Fotó: Shutterstock

Zalaegerszeg városának gazdaságfejlesztési stratégiája több figyelemre méltó alappilléren nyugszik: egyrészről a németországi Rheinmetall helyi beruházása, másrészről az épülő ZalaZone járműipari tesztpálya, valamint drónkompetencia-központ élénkítheti a város gazdasági vérkeringését. Ezek a vezérprojektek részei egy nagyobb, 2030-ig szóló stratégiának, amelyben jelentős hangsúlyt kap a szakemberek képzése és a kutatás-fejlesztés is. Nem véletlenül erősítik meg a helyi szakképzési centrumot, ezt a célt szolgálja több nagy egyetemmel és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetével való együttműködés is. Kiemelt jelentősége van tehát a beruházásokat kísérő oktatásfejlesztésnek, márpedig a magas színvonalú innovációs tudás egy újabb nemzetközi sikere lehet a városnak, amilyenhez hasonló utoljára talán a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-győzelem volt.

Új egyetem, új erő

A Bodrog-parti Athén – így emlegették korábban az ország északkeleti csücskében fekvő Sárospatakot. A zempléni térség a közismerten jó természeti adottságok ellenére sem tartozik az ország legfejlettebbjei közé, tágabb környezete pedig végképp nem: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legfrissebb KSH-adatok szerint a negyedik legalacsonyabb a havi nettó átlagkereset Magyarországon. Mégis hogyan járulhat hozzá Sárospatak a térség fejlesztéséhez?

A város már korábban is ismert volt oktatási intézményeiről: a helyi református kollégiumban több történelmi személy is pallérozódott, az Eszterházy Károly Egyetem kihelyezett campusának köszönhetően pedig egyetemi diplomát intézménye is volt a 11 ezer fős kisvárosnak. Mindez most új lendületet kaphat, hiszen 2021 nyarától megnyitotta kapuit a Tokaj-Hegyalja Egyetem, amely a korábban itt lévő szakok folytatása mellett új területeken is képzést indít: a magától értetődő szőlészet-borászat szakokon kívül turisztikai-vendéglátóipari, illetve kulturális örökséggel kapcsolatos tanulmányokat folytathatnak a diákok.

Fotó: Shutterstock

Az nem kérdés, hogy a térség tradicionális tevékenysége, a szőlészet-borászat terén a megalakuló egyetem új, akár nemzetközi dimenziókat is megnyithat – ezzel helyi vállalkozások létrejöttét ösztönözve –, de hosszú távon a pedagóguskar önálló szerepvállalásán keresztül a szellemi bázis is tovább gyarapodhat. Zalaegerszeghez hasonlóan tehát itt is a tudás és az oktatásfejlesztés lehet az út a város és a térség országos szinten kiemelkedővé válásához.

A magasabb rendű cél

E két városnak az eltérő adottságai ellenére is van egy közös nevezője: a szellemi előrelépésen keresztül növelik saját innovációs potenciáljukat. Míg Zalaegerszeg a kutatás-fejlesztés területén lehet kiemelkedő, addig Sárospatakon egy frissen induló egyetem képezheti ki a jövő elismert szakembereit. Mindez azért kulcsfontosságú, mert az itt felhalmozódó tudás nemcsak az elmaradottabb térségek gazdasági fejlődésének lehet az indítókulcsa, hanem ezzel együtt a nemzet előrelépését is szolgálhatja.