BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Részvénypiac

Vége a gyereknapnak a részvénypiacon?

A Z generáció mindennapi életét átszövő közösségimédia-jelenlét a befektetéseikre is komoly hatással van. A befektetési döntéseikben is sokkal nagyobb arányban támaszkodnak a közösségi platformokon fellelhető, általuk hitelesnek ítélt információkra, mint az idősebb generációk.
2022.12.05., hétfő 09:00

A Z generáció (mai 18–25 éves korosztály), amelyet előszeretettel emlegetnek úgy, mint az első a generációt, amelynek tagjai beleszülettek a digitális világba, befektetési szokásaiban és kockázatvállaló hajlandóságában is merőben különbözik az őt megelőző generációktól. Amíg az X, Y és az idősebb generációk eddigi felnőtt életük során megéltek már egy komolyabb gazdasági válságot 2008-ban, addig a Z generációt alkotó korosztályban ez csak egy homályos gyerekkori emlékként él, amelynek hatásait és súlyát kisebb mértékben érzékelték korukból adódóan.

A 2008-as válság utáni regenerálódást egy viszonylag jó gazdasági környezet és alacsony munkanélküliségi ráta követte, amely a laza monetáris politikával karöltve utat engedett a növekedésnek és a fejlődésnek egészen a koronavírus-járvány kezdetéig. A pandémia alatt földbe álló gazdaság, majd a járványügyi korlátozások enyhítését követően jelentkező nagymértékű kereslet mellett nem volt tovább fenntartható a korábbi gazdaságpolitika.

A jelenlegi helyzetben az elszálló inflációt fékezni próbáló monetáris szigorítás, az orosz–ukrán konfliktus okozta energiaválság Európában és a kínai zéró-Covid politika egytől-egyig táplálták a befektetők recessziós félelmeit, ami komolyabb részvénypiaci eladási hullámokban öltött testet, ezzel átlépve a sok évig tartó emelkedő bikapiacról a kiszámíthatatlan, volatilis medvepiacra.

De vajon képes lesz pénzt csinálni a fiatal felnőtt korosztály ebben a kevésbé optimális gazdasági környezetben is a tőkepiacokon?

A közösségi média szerepe

A Z generáció mindennapi életét átszövő közösségimédia-jelenlét befektetéseikre is komoly hatással van. A befektetési döntéseikben is sokkal nagyobb arányban támaszkodnak a közösségi platformokon fellelhető, általuk hitelesnek ítélt információkra, mint az idősebb generációk. A jelenséget jól alátámasztja a közösségi médiában egyre nagyobb befolyással rendelkező „finfluencer-ek”(pénzügyi influencerek) megjelenése is, elég csak megemlíteni a GameStop részvényőrületet, amely a reddites véleményvezérek hatására indult. Nem mondható, hogy a közösségi médiában fellelhető információk egyike sem tekinthető hiteles forrásnak, de az egészséges szkepticizmus sosem árt, amikor a megtakarításaink forognak kockán.

A Motley Fool felmérése alapján a Z generációból a megkérdezettek 91 százaléka használta a közösségi médiát befektetéssel kapcsolatos információgyűjtésre az elmúlt 30 nap során, ezzel szemben ez az érték az Y generáció esetében már csak 75 százalék volt.

 

A medvepiacot megelőzően könnyebb dolga volt a közösségimédia-platformokon pénzügyi iránymutatást és befektetési tanácsokat adó, egyes esetekben kevésbé hozzáértő influencereknek, akik a folyamatosan emelkedő bikapiac alatt a hitelességüket alátámasztó „track recordot” tudtak felmutatni. Elég csak az elhíresült David Portnoy befektetési karrierjét végigkövetnünk, amely egyik ismert példája lehet a jelenségnek.

Kérdéses, hogy az összeomló kriptopiacon és a zuhanó részvénypiacon, ahol az eddig működő kereskedési stratégiák átalakítása nélkül legtöbb esetében a pénz elégetése a legvalószínűbb kimenetel, képesek lesznek-e megőrizni a hitelességüket, vagy a feledés homályába merülnek? 

A befektetés célja

A 18–25 éves korosztály olyan tőzsdei környezetben tudta megkezdeni megtakarításainak befektetését, ahol egyedi részvények szintjén az évi 15-20 százalékos hozam nem számított kirívó eredménynek. De tekinthetjük a kriptovaluták piacát is, ahol az időben beszálló befektetők olyan nyereségekkel tudtak volna kiszállni a kriptoeszközök csúcsánál, hogy nem sokat kellett volna azon aggódniuk, hogy miből fognak megélni a következő 5-10 évben. 

Az előbbi tényezők hatására a Z generáció inkább azonosítja a befektetést gyors meggazdagodási lehetőségként, mint a korábbi generációk.

 

Összességében elmondható, hogy minden generáció esetében a legtöbben a befektetés céljaként a nyugdíjas éveikre szeretnék megteremteni a megfelelő életszínvonalat, azonban a korábbi generációknál megkérdezettek jóval magasabb hányadának ez az elsődleges célja. A gyors meggazdagodás a részvény- és a kriptopiacon a jövő évben is valószínűsíthetően magasan maradó kamatszint mellett nem lehetetlen küldetés, de biztosan sokkal nehezebb, valamint más hozzáállást és stratégiát kíván, mint az elmúlt néhány évben.

Preferált eszközök és platformok

A felmérések alapján a Z generáció legkedveltebb kereskedési platformja a Robinhood, a második helyre a Vanguard került, ezt követi a Fidelity és az Ally Invest.  A magas trading aktivitással jól magyarázható az online kereskedési platformok térhódítása ebben a generációban. A Z generáció által leginkább preferált eszközök az egyedi részvények. A Motley Fool 2021-es felmérése alapján a megkérdezettek 73 százalékának tartalmazott a portfóliója egyedi részvényeket, a kriptovaluták esetében is számottevően magas, 47 százalékos arányról beszélhetünk. 

Az ApexFintech felmérésében összegyűjtötte 2022 első negyedévére vonatkozóan a Z generáció befektetői által leginkább preferált száz részvényből álló listát. A listán szereplő részvényekből összeállított portfólió idei teljesítményét a piac teljesítményével összehasonlítva elmondható, hogy 

a technológiai papírokat jelentős arányban tartalmazó Z generációra jellemző portfólió teljesítménye jelentősen alulmúlta a részvénypiac teljesítményét,

valamint a 60 százalékban részvényből és 40 százalékban kötvényből álló portfólió teljesítményét több időtávot vizsgálva. A többlet kockázatvállalás eredménye jól tükröződik a hozamokban is, látható, hogy az egyes szektorok és eszközosztályok közötti diverzifikáció mérsékeltebb veszteséghez vezetett volna.

 

A Z generáció által kedvelt részvényekből álló portfólió hozamai könnyen más képet festhetnének, ha a bikapiac alatti időtávon vizsgálnánk a teljesítményt. Ennek hátterében az állhat, hogy a 18–25 éves korosztály jelentős arányban kedveli az olyan növekedési papírokat, amelyek teljesítménye különösen érzékeny a hozamkörnyezetre. Ez egy ideig nem okozott különösebb problémát, mivel hosszú időn keresztül laza monetáris politika jellemezte a gazdaságot, amely kedvezett a legnagyobb tech cégek szárnyalásának.

Az infláció és a  monetáris politika hatásai a jövőbeli kereskedési szokásokra, stratégiára

Az elmúlt időszakot meghatározó volatilis részvénypiacon sokan megégették magukat, és ledarálták a felhalmozott megtakarításaikat, emiatt nem meglepő a részvénypiaci aktivitás komolyabb visszaesése az online kereskedési platformokon. Ez a tendencia jól látszik a Robinhood havi aktív felhasználóinak alakulásában is, amely a 2021-es csúcshoz képest több, mint harmadával lett kevesebb. A járvány utáni részvénypiaci rali a felhasználók számának megugrásával járt, azonban ahogy megjelentek az első jelei az infláció emelkedésének, és a lehetséges Fed-szigorításnak, megindult az aktív felhasználók fokozatos csökkenése, ami a trading aktivitásban is testet öltött.

 

A sokéves bikapiacon a kötvénypiac, mint a részvénypiac lehetséges alternatívája fel sem merült a befektetőkben, hiszen a részvénypiacon elérhető hozamok mellett labdába sem tudtak rúgni a kötvények. A jegybankok monetáris szigorításának hatására azonban a piac szereplőinek eszközallokációja is átrendeződött, miután a jelenlegi kamatszintek mellett nem minden esetben érdemes a volatilis részvények kockázatát futni. Az amerikai jegybank kommunikációja alapján még a következő évben is magasan maradhat a kamatszint, ami nyomást helyezhet a gazdaságra, így a vállalati növekedésre és profitokra is. 

Adam Smith 1960-as klasszikusában (The Money Game) elég találóan megfogalmazva „gyerekek piacának” nevezi a jelenséget, amely a fiatal generációkat jellemzi, míg átélik az első medvepiacot. Ez a jelenség a fiatal generáció kockázatvállalási hajlandóságában ölt testet, ami a bikapiacon akár gyümölcsöző befektetési döntéseket is eredményezhet. 

A könnyen jött pénz és legyőzhetetlenség érzése mellett az idősebb, tapasztaltabb befektetők kockázatkerülését és óvatosságát már-már nevetségesnek érzékelik a fiatal generáció tagjai.

De egyszer (vagy akár többször is) eljön a tél a részvénypiacokon, és előbújik a medve a barlangból. Lehet, hogy az első alkalommal még megfázunk, de legközelebb már a megfelelő védelemmel vágunk neki a nehezebb, viharos időknek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.