Egy-két hónapja még a évének tűnt 2023. A kilátások némileg javultak az azóta eltelt időben: bár nem zárható ki semmi, a mostani jelek szerint az európai gazdaságot a vártnál mérsékeltebb formában veti vissza az energiakérdés, és egyre pozitívabb a kép a kínai nyitás jövőjével kapcsolatban is. A globális inflációs fordulattal a nagy központi bankok emeléseinek vége beárazódni látszik, és a régiós jegybankok szintén a kamatpálya csúcsán vannak. Mi állhat az MNB előtt az idei évben?
Bár a hazai éves fogyasztói árindex fordulatára még várnunk kell, és az idei év első hónapjai tartogathatnak meglepetést, egyre inkább úgy tűnik, hogy közel lehetünk a csúcshoz. A mérséklődés ugyanakkor lassú folyamat lehet, különösen akkor, amennyiben az európai konjunktúra is recesszió nélkül vészeli át 2023-at. A gázárak is meglehetősen mérsékeltek az elmúlt időszakban, ami szintén rendkívül kedvező fejlemény a tavaly nyár végi állással szemben.
A nagy kérdés a magyar monetáris hatóság szempontjából az, hogy mikor kezdheti el az októberben bevezetett, szükségszerű, ugyanakkor rendkívül szigorú kondíciók kivezetését. A jegybank az ősszel két hazai és négy külső kockázati tényezőt azonosított, amely a döntéshozatal tekintetében fókuszban áll. A belső tényezők tekintetében a folyó fizetési mérleg javulása egyelőre várat magára a novemberi adatokat látva. Az uniós megállapodás ügye is pihen karácsony óta, de az elmúlt hetek hírei alapján nem jutottunk közelebb az érintett források tényleges átutalásához. A külsők tekintetében háborús fronton nincs változás, ugyanakkor a másik három aspektusban (befektetői hangulat, európai energiakrízis, nagy jegybankok kamatpályája) detektálhatunk javulást. Ezzel összhangban a piaci várakozások jelentős kamatvágást áraznak az év végére, amelynek nyomán felmerülhet a kérdés, hogy mikor kezd neki az MNB. Mondhatjuk, hogy a nemzetközi tényezők javultak, de mivel a közel 1800 pontos teljes szigorítás mintegy fele közvetlenül az árfolyamcsatorna erősítésén keresztül célozta az árstabilitás elérését, ezért a belföldi tényezők (összefoglalóan külső egyensúly) érdemi javulása nélkül vakmerőség lenne elindulni. Bár a novemberi konjunktúraadatok és a hitelpiac őszi visszaesése a belső kereslet mérséklődését irányozza elő, az egyensúlyi mutatók eddig ismert adataiban ez még nem mutatkozott meg.
A menetrend pikantériáját az is adja, hogy a kamatfeltételek könnyítésével párhuzamosan továbbra is szükséges lenne a rendszerben lévő többletlikviditás csökkentése, vagyis egyszerre kellene lazítani és szigorítani, és mindezt jól eladni a piacnak. Az átmenetinek szánt kettőskamat-rendszer egységesítése (az egynapos betét jelenlegi 18 százalékos szintjének 13-ra mérséklésével) lehetne a monetáris enyhítés meghatározó lépése. Az év második felében pedig már az alapkamat is csökkenhet, amennyiben az inflációs kockázatok érdemben enyhülnek.
Mindezt kellő óvatossággal és körültekintéssel kell véghez vinni. A fiskális politika mindent megtesz a „hard landing” elkerülése végett, ami rövid távon mérsékelheti a reálgazdasági áldozatokat, ugyanakkor az emelkedett szinteken való beragadásával fenyeget.
A jelenlegi kilátások alapvetően egy rosszabb évet (az ideit) vetítenek előre, és 2024-től már visszatérhet a potenciális növekedés körüli világ,
amennyiben sikerül lehorgonyozni az elmúlt időszakban elszálló inflációs várakozásokat. E tekintetben lesz kulcskérdés a monetáris döntéshozatal az elkövetkezendő időszakban.
