Hulladékgazdálkodás: észre kell venni a fáktól az erdőt
Miközben hajlamosak vagyunk a valóságosnál nagyobb szerepet tulajdonítani a környezetkímélő technológiáknak, arról is könnyen megfeledkezünk, hogy ezeknek szintén van hatása a természetre – például a használatukkal képződő hulladék formájában.
Klasszikus példa az elektromos autózás, amely rohamléptekben terjed, miközben a hozzáértők szerint több aspektusból sem vagyunk erre teljes egészében felkészülve. Egyfelől a töltéshez szükséges infrastruktúra egyszerűen nem tud lépést tartani az autók számának bővülésével. De ugyanúgy nincsenek még megnyugtató válaszok arra, mi lesz a sorsa az elhasználódott lítiumionos akkumulátoroknak.
Magyarországon külön aktualitást ad ennek a kérdéskörnek, hogy épp akkumulátorgyártó nagyhatalommá válunk, azaz nálunk a gyártás melléktermékét és selejtjét is kezelni kell valahogy. Ahhoz, hogy az ehhez szükséges feldolgozási kapacitások koncentráltan álljanak rendelkezésre, az elkövetkező években át kell alakítani a hulladékgazdálkodást. A veszélyes hulladékok megfelelő kezelése természetesen már jelenleg is része a hatékony és teljes körű hulladékgazdálkodásnak, ebben az esetben azonban más léptékben és más minőségben kell gondolkodni, előre látni.
Az akkumulátorgyártás és -használat esetében is a körforgásos gazdaság elveinek kell érvényesülnie.
A kérdés ez esetben is úgy merül fel, hogy mennyire tudjuk ezeket feldolgozni, anyagukban hasznosítani és visszaállítani a körforgásba, különösen annak fényében, hogy számos alkotóelemből elég szűk, és ebből adódóan nagyon drága a kínálat. Nem véletlen, hogy az akkumulátorok újrahasznosítására számos kezdeményezés létezik, például egyetemekkel együttműködve, hiszen a környezetvédelmi megfontolások mögött nagyon erős pénzügyi elvárások is jelentkeznek. Szintén a bátor és innovatív megközelítések közé sorolnám azokat a próbálkozásokat, amelyek az elektromos autókban már nem elég hatékonyan használható akkumulátorok utóéletét komplex energiatárolórendszerekben képzelik el. Ezzel ugyanis két legyet üthetünk egy csapásra: miközben meghosszabbítjuk az autókból kikopó akkumulátorok élettartamát, megoldást hozhatunk a villamosenergia tárolásának ma még létező, az időjárásfüggő megújulók terjedésével egyre jelentősebb problémájára is.
Persze nem csupán az akkumulátoroknál van szükség az elvárható előrelátásra. Hasonló megfontolásoknak kell érvényesülnie a napelemeknél, hiszen ezek is károsodhatnak, megsérülhetnek, vagy lejár a szavatossági idejük, amikor valamit kezdeni kell a hulladékkal. Ezt a technológiát sem használjuk még nagy léptékben annyira régóta, hogy égető lenne a helyzet, az idő előrehaladtával és az alkalmazás szélesebb körűvé válásával azonban ez változni fog, érdemes erre is jó előre felkészülni.
Remek példát mutat erre a világ egyik legnagyobb szélerőműgyártója:
a dán Vestas néhány hete állt elő komplex megoldással a turbinák lapátjainak újrahasznosítására. Ezzel a lépéssel a jellemzően üvegszál, kompozitanyagok és epoxigyanta felhasználásával készülő turbinalapátok a nagyságrendileg 30 évre tervezett szolgálati idejük lejárta után alapanyagként állhatnak vissza a rajtvonalra. Nem apró tételekről beszélünk: az európai szélenergia szövetség számításai szerint 2025-re éves szinten 25 ezer tonna szélturbinalapátot kell leszerelni, öt évvel később viszont már ennek a mennyiségnek a dupláját.
Ha a Vestas megközelítése ipari léptékben is beválik, azzal a szélturbinagyártás teljesen hulladékmentessé tételére kitűzött céldátum (2040) is közelebb kerülhet, a körforgásos gazdaság követendő iskolapéldájává téve ezt a megújuló technológiát.
