chikán attila

Merre van kiút az európai energiaválságból?

A jelenlegi helyzet minden olyan energiaforrásnak javítja az esélyeit, amellyel Európa közelebb juthat ahhoz, hogy önellátó legyen.
2022.03.30. 18:08 Olvasási idő: 5 perc

Dobra verhetnek pár szélerőművet

Az idén és jövőre együtt tíz szélerőmű esik ki a támogatási rendszerből, ez az engedélyek alapján a létesítmények harmada.
2018.09.03. 11:14 Olvasási idő: 0 perc

Chikán: régiós szinten nem teljesítünk jól

Chikán Attila, a Versenyképesség Kutató Központ igazgatója szerint a versenyképesség, mint fogalom és annak mérése egyaránt vitákat szül.
2017.11.30. 11:52 Olvasási idő: 0 perc

Versenyképesen termelnék a zöldáramot

Piaci körülmények között is versenyképesen termelne zöldáramot az Alteo, amely vásárolna is KÁT-ból kikerülő erőműveket.
2017.06.30. 11:28 Olvasási idő: 0 perc

Bloomberg: „Magyarország egyfajta Patyomkin-gazdaság”

A magyar gazdaságról írt pénteken a Bloomberg, amely a hírügynökség cikke szerint hiába tűnik a kormányzati kommunikáció alapján első látásra rendben lévőnek és fokozatosan fejlődőnek, a lapnak nyilatkozó szakértők úgy látják, az inkább hasonlít egyfajta Patyomkin-gazdaságra, ami a „felszín alatt rohad”, főleg a kiszámíthatatlan, piacellenes intézkedések, az „urambátyám-rendszer” és a külföldi befektetők bizalmatlansága miatt. Ez pedig folyamatosan csökkenti Magyarország növekedési potenciálját.
2016.12.16. 17:09 Olvasási idő: 0 perc

Közgazdász életműdíjat kapott Chikán Attila

A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnöksége közgazdász életműdíjat adományozott Chikán Attila közgazdász professzornak, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának, volt gazdasági miniszternek, az MKT gazdaságpolitikai és gazdaságelméleti szakosztály elnökének - tájékoztatta ma a társaság az MTI-t.
2015.05.22. 12:40 Olvasási idő: 0 perc

Chikán: Nem a Nyugat helyett, hanem amellett kell új utakat találni

Sokan hitték, hogy az Európai Unió kész modellt ad majd a magyar gazdaság modernizációjához, az elmúlt években azonban rá kellett ébrednünk: saját stratégia nélkül félrevisz az út. Nem a Nyugat helyett, hanem amellett kell új utakat és célokat találnia Magyarországnak.
2015.05.14. 12:21 Olvasási idő: 0 perc

Mi vár a gazdaságunkra?

Az elmúlt években felértékelődött a gazdasági biztonság, amiben a globalizáció mellett szerepet játszott az is, hogy csődöt mondtak a katonai beavatkozások – mondta Inotai András, a Világgazdasági Kutató Intézet volt igazgatója lapunk Magyar Gazdasági Csúcstalálkozó című konferenciáján. Tállai András államtitkár az elmúlt évek legnagyobb eredményének a bizalom visszaszerzését és az ország talpra állítását nevezte.
2015.05.14. 10:35 Olvasási idő: 0 perc

Nem vagyunk versenyképesek?

Magyarország versenyképessége gyenge és romlik - jelentette ki Chikán Attila professzor pénteken Debrecenben.
2014.04.26. 08:30 Olvasási idő: 0 perc

Cáfolja Orbánt volt minisztere: Magyarország nem teljesít jobban

A kormány véleményével ellentétben Magyarország nem teljesít jobban a korábbi kormányok időszakához képest - fogalmazta meg Surányi György volt jegybankelnök és Chikán Attila egyetemi professzor, az első Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere a Szabadságért Alapítvány csütörtöki budapesti rendezvényén egybehangzóan.
2013.07.12. 08:55 Olvasási idő: 0 perc