A klímasemlegesség elérése és egy nyári bográcsozás között sok a hasonlóság. Ha pörköltet főzünk, vízzel vagy vörösborral hígítsuk. Kicsumázzuk a paprikát, vagy mehet bele az egész? Hagyjuk a lecsós alapot rottyanni először, és a fűszerek csak utána jöhetnek? A legjobb baráti társaságokban is gyakran alakul ki heves szóváltás ezekről a kérdésekről. Egy dolgot azonban egyikük sem kérdőjelezhet meg. Mégpedig hogy húsra mindenképpen szükség lesz ehhez az ételhez.
A 2050-es klímacélunk elérése kapcsán is valami ilyesmi a helyzet.
Csak éppen itt arról szól a diskurzus, hogy a jövő éghajlatbarát energiarendszerében számoljunk-e a szén-dioxid-mentes atomenergiával, vagy kizárólag megújuló energiaforrásokra építsünk? Meddig támaszkodjunk a fosszilisek közül legkevésbé szennyező földgázra? Vagy éppen arról, hogy a kémény füstjéből a szén-dioxidot eltávolítani és föld alatti tárolókba préselni képes szénerőművek (CCS) megengedhetők, vagy tiltsuk be azokat is.
Ezek egyenként is rendkívül összetett kérdések. Ugyanakkor az ebben a témában zajló vitákban is találni olyan pontot, amelyet senki sem von kétségbe: mégpedig a villamosítás szükségességét. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a klímavédelem esetében a recept kulcsa az „elektrifikáció”.
Ez az angolból átvett fogalom azt a folyamatot takarja, amelynek során az energiafelhasználásunk egyre nagyobb részét áramalapúvá tesszük. A közlekedésben ez értelemszerűen elektromos járműveket jelent, míg otthonainkban legfőképpen azt, hogy gázfűtésről elektromos hőszivattyúra állunk át.
Tisztább, hatékonyabb
A villamosítás azért lehet vezérelv, mert az áramtermelés már most viszonylag tiszta, sőt jó eséllyel középtávon szinte teljesen szén-dioxid-mentessé tehető.
Magyarországon a 2022-ben megtermelt áram 65 százalékát olyan erőművek adták, amelyek nem bocsátanak ki klímaváltozást erősítő gázokat (nap, szél, biomassza, atom), és a kormány tervei szerint 2030-ra ez az arány 90 százalékra emelkedik.
Ehhez képest a fűtés és a közlekedés döntő mértékben fosszilis energiahordozók égetésén alapul, és legjobb esetben is csak hatásfokjavulásra számíthatunk ezeken a területeken.
Ugyan bioüzemanyagokkal már most helyettesítjük a benzin-gázolaj felhasználásunk egy részét, és a fűtés esetében is megoldás lehet a bojlerek lecserélése hidrogéngázosokra. De ezek sokkal lassabban felskálázhatók, mint a konnektorra kapcsolható alternatívák, és fenntarthatóság szempontjából gyakran problémásabbak is. A bioüzemanyag-előállítás gyakran megy az élelmiszer-termelés rovására, a hidrogén felhasználása az ipari tevékenységek vagy a teherszállítás zöldítésére jóval hatékonyabb lenne.
Ami végképp az elektrifikáció felé billenti a mérleget, az az árammal működő technológiák energiahatékonysága.
A közlekedésünk és a fűtésünk áramrendszer alá terelésével elérhető az a bravúr, hogy miközben az áramigényünk nő, az összenergia-fogyasztásunk csökken.
Ennek magyarázata az, hogy elektromos berendezések általában sokkal kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hasonló célra használt nem elektromos megfelelőik.
Jó példa az e-autó, amely az áramot közvetlenül mozgási energiává alakítja, míg a kipufogósban az üzemanyag először elég, és az energia egy kisebb része hajtja meg a kocsit. Az áram előállítása és szállítása során is vész el ugyan energia, de ez sokkal kevesebb, mint a robbanómotorok hulladékhője.
Kisebb energiatorta, nagyobb áramszelet
Mindezeknek megfelelően a klímacélok elérésének nemzetközileg elfogadott menete a következő. Továbbra is gasztronómiai példánál maradva: a teljes energiatortát fokozatosan úgy kell zsugorítani, hogy mindeközben az áramszelet fokozatosan duzzad.
A magyar kormány 2021-ben elfogadott egy hosszú távú nemzeti stratégiát, amelyben ez a két, ellenkező előjelű folyamat megjelenik. Különböző forgatókönyvek alapján azzal kalkulálnak, hogy végső energiafelhasználásunk 10–34 százalékos sávban csökkenhet 2016 és 2050 között. Ezalatt az áramfogyasztásunk több mint duplájára nő. A McKinsey egy tavalyi elemzésében ennél még dinamikusabb felfutásra, 2,8-szeres áramigény-növekedésre számít ebben az időszakban.
Mindebből az következik, hogy az elektrifikáció szintje fokozatosan nő. Az áramfogyasztás a teljes felhasználáson belüli aránya 17,3 százalék volt 2020-ban, ez a kormány és a McKinsey forgatókönyveinek teljesülésével legalább 50 százalékra ugrik meg 2050-re.
Villamosenergia-fogyasztásunk felfutása annak ellenére reális előrejelzés, hogy az elmúlt években a növekedési ütem csupán évi 1,5-2 körül alakult, sőt 2022-ben, az és az azt követő energiatakarékosság évében 2,5 százalékkal csökkent a megelőző évihez képest. Az áramigény-növekedés felfutása az elektromos autók és a hőszivattyúk terjedése mellett az új akkumulátorgyárak belépése és a hidrogén-előállító üzemek megjelenése miatt várható (hidrogén szén-dioxid-mentes módon, azaz megújuló energiával vagy atomreaktorokban megtermelt árammal is előállítható).
Nap és szél
A gazdaság „villamosenergia-intenzitásának” növekedése jó hír, mert ez energiahatékonyság javulását és ezzel a gazdaság versenyképesebbé válását vetíti elő. Ám ettől önmagában még nem következik a klímasemlegességi cél teljesülése. Az áramfogyasztásunk dinamikus emelkedését képeseknek kell lennünk fedezni szén-dioxid-mentes (vagy átmeneti jelleggel viszonylag tiszta) módon megtermelt villamos energiával.
Ha ez sikerül, akkor lépünk nagyot a 2050-es klímacéljaink teljesülése felé (csak azért nem véglegeset, mert az energiahasználatból eredő kibocsátások a klímalábnyomunk kétharmadát adják globálisan. Az erdők csökkenését is meg kell fékezni, és a lerakott hulladékmennyiséget is csökkenteni kell).
A Zéró Karbon Központ a Magyar Nemzeti Bankkal közösen júliusban jelentetett meg egy kutatást. Ebben arra keresik a választ, hogy az áramfogyasztásunk várható megugrását képesek vagyunk-e klímabarát módon lekövetni.
A kutatás több forgatókönyvet is vizsgált. Arra jutott, hogy megújuló energiaforrásokra támaszkodva akár 2,2-szeres áramigény-növekedés is fedezhető anélkül, hogy az áramimportunk érdemben változna (áramtermelésünk kétharmad arányban fedezi az áramfogyasztásunkat, a fennmaradó egyharmad az import).
A tanulmány amellett érvel, hogy a napelemek elmúlt években tapasztalt térhódítását nem lefékezni, hanem folytatni kell. Továbbá újra zöld lámpát kell adni a szélerőmű-telepítéseknek is. Ezek a lépések nem veszélyeztetik az ellátásbiztonságot, és összhangban állnak a kormányzat egyéb erőműépítései terveivel is (a három tervezett gázmotoros erőművel és Paks II.-vel).
Folyamatos javulás
Energiarendszerünk egyre nagyobb részének áramalapúra állítása és ezzel párhuzamosan áramtermelésünk zöldítése azt teszi lehetővé, hogy gazdaságunk klímalábnyoma és energiahatékonysága folyamatosan javuljon.
Az áramhálózatot úgy is felfoghatjuk, mint egy nagy fogaskereket, amit ha elcsavarunk, azaz zöldítünk, akkor minden hálózatra kapcsolt eszköz működése egyszerre válik tisztábbá.
Ha csökken a magyar áramtermelési mix szén-dioxid-kibocsátása (és az importot változatlannak vesszük), akkor a töltődő mobiltelefontól a konnektorba dugott mosógépen át a televízióig karbonszegényebb működést kapunk.
Ezzel szemben az áramrendszeren kívüli energiafogyasztás befolyásolása ennél sokkal statikusabb. Hiszen például ha egy gázbojlert nagyobb hatásfokúra cserélünk, akkor ugyan egy egyszeri javulás megvalósul, de a berendezés 20-30 éves élettartama alatt további tisztulás nem várható.
Ettől függetlenül, ahogy bizonyára a bogrács körüli viták sem hagynak alább a jó pörkölt hozzávalóiról, úgy a dekarbonizáció összetevőiről is még biztosan sok érvet és ellenérvet hallunk majd a jövőben. Az azonban bizton állítható, hogy ha a gazdaság elektrifikáltságát képesek vagyunk javítani, és ehhez a szükséges áramot klímabarát módon előállítani, abból nemcsak a klíma, de a versenyképességünk is profitál.
